Nagy utazás
Tizennyolc voltam, amikor Udvaros Dorottya Átutazó című lemeze megjelent. Nem sokkal később Cserhalmi és Básti Juli is adott ki egy bakelitet Hallgass kicsit címmel. Mindkettőt megvettem, és sokszor meghallgattam, bár azt hiszem csak sokkal később értettem meg a szövegeket. De bárcsak soha ne tudtam volna meg azt, amiről Bereményi beszél!
A koncert, amit huszonnyolc évvel az Átutazó című lemez megjelenése után láttam, a Nemzetiben volt.
Azt hiszem, vannak jó gyerekkorok, kevésbé jók, és előfordulnak csapnivalóak is. És valami tényleg egészen korán eldől, így az ember vagy érti, miről beszél az egyébként jó dalszövegíró, vagy sem.
Ha olyan családból érkezel, mint én, akkor érteni fogod Cseh Tamás, Bereményi Géza, Dés László valóságát. Udvaros kisfia a lemez megjelenésekor kétéves volt, ő is biztosan érteni fogja, miről énekelt a mamája harmincéves korában. Arról, ami sokunknak önigazolásul is szolgált: hogy nincs őszinte szerelem, nincs bensőséges kapcsolat. A házasságok felbomlanak, és vagy újrakötettnek, vagy sem, de alapvetően ne számíts a hűségre, és te se legyél az! Ne bízz a másikban!
Pedig ezek a szövegek egészen másról is szólhattak volna: például az anyaságról és hivatásról, egy fiatal feleség hétköznapi, de cseppet sem unalmas mindennapjairól.
Az Átutazó című albumon a versek nagyon hasonlítanak a Cserhalmi/Básti-lemez szövegeihez, bár Udvarosé kicsit „szelídebb”, még ha bizalom nincs is bennük, de legalább van némi méltóság például a Vetkőzés című dalban, amikor végül is nem vetkőzik a beszélő. Vagy a Botladozva is szép, és tetszik a Hóesés, a Hiába szép című dal is. De A vendég szövege már csalódott és keserű, ahogy a Cserhalmi/Básti lemez szinte összes szövege az. Itt már az a kevés boldogság sem adatik meg, ami Udvaros lemezén még néha felsejlik.
Szeretőknek lenni hazugságot jelent, várakozást, szenvedélyes, néha őrjítő vágyat, és leginkább megalázottságot. Aztán ha van erő az őszinteségre, olykor-olykor beköszönthet a boldogság is, mint ahogy a lemez utolsó dalában a Hallgass kicsitben. „Lenne még mondani mit, de most már hallgass kicsit, míg a hó esik, míg a hó esik, eddig a dal.”
A koncert, amit huszonnyolc évvel az Átutazó című lemez megjelenése után láttam, a Nemzetiben volt. A hangok elvarázsoltak most is, a színészek, régi nagy „példaképek” kicsit mások voltak, mint emlékeimben. Furcsa volt számomra Udvaros dinamikája, jobban tetszett Básti Juli korához jobban illő visszafogottsága. Kulka János sokáig színtelen volt számomra, míg el nem énekelte a Nagy utazás című dalt, amit Dés László szellemesen konferált fel. És Cserhalmi? Nos, hát ő sem a régi, mentségére a charme-jából sokat megőrzött.
Ha a szemem behunyva figyelek az amúgy profi előadásra, visszarepülhetek a szegedi időmbe, még a képzeletemre sincs igazán szükség.
Csak, amikor a Nemzetiből kiléptem, vágytam erősen a Bereményi által sokszor verselt hóesésre, ami megtisztíthatna, vagy legalábbis betakarhatna már mindent.
Konkoly Edit
Kapcsolódó cikkeink:
Jadviga párnája a Belvárosi Színházban
Tweet