Nagymamám, az abszolút nő
A körteret úgy hívta, hogy Körtér. Mert így hívják. Én is így hívom. Móriczot csak a bevándorlók mondanak, a turisták, a betelepültek. Ha arra járok, ez mindig eszembe jut, és mosollyal nyugtázom. A körtéri barikád pedig egy legenda volt.
Szeretett mindent, ami autentikus. Legyen az opera vagy rock. Fejlett esztétikai érzékkel rendelkezett, ugyanakkor lazán rendetlen volt. Mindig szólt nála a rádió, és soha nem dolgozta fel, hogy bezúzták Márait.
Kedvenc filmje, Hitchcock: A Manderley-ház asszonya. Az abszolút nő. A férfinek megvan a maga dolga, fontos szerepe van, amit nem szabad elvenni tőle. Nem volt emancipált. Családot akart, gyerekeket. Pedig nagyon szépen varrt. Mielőtt férjhez ment, a Vörösmarty téren dolgozott mint úri szabó. Sokat mesélt arról, hogy a tulajdonos megalázta őket a szalonban. Soha nem tudta elfelejteni.
Katolikus volt. A vasárnap esti misét szerette, korán reggel nem ért volna oda. Gyönyörűen énekelt, kihallatszott a hangja, hogy “Krisztuskenyér”, én pedig szerettem hallgatni. Egy kis budai plébániára járt, svájcisapkában. Mind az öt gyerekét, majd mind a tizenöt unokáját megkereszteltette, ugyanebben a templomban, legyen az a Rákosi-éra vagy a későbbi puha diktatúra ideje. Ő maga varrta a keresztelési ruhákat. Én még emlékszem az enyémre, sokáig megvolt, színes virágokat hímzett a fehér vászonba. A húgomét is ő varrta, világoskék csipkés babaruha volt, apró virágokkal. Fényképezkedtünk. Igazi Ünnep volt, vasárnap, tavasz.
Imádta a krémest, és utálta a háborút. Milliószor elmagyarázta nekem, hogy a pólóm szabása rossz, mert a varrás nem csúszhat le a női vállon. Ezt minden alkalommal elismételte. Akkor még nem értettem Most már igen.
Imádott nevetni. Sztorizott. Időmeghatározás kétféle volt: ostrom előtt és ostrom után. Hetedik érzéke volt: ha valakit emlegetni kezdett, az egyszer csak befordult a sarkon. Akkor még nem volt telefon. A kredenc ajtajának belső oldalára ceruzával voltak ráírva a fontosabb telefonszámok, amelyeket a sarki fülkéből hívott, kétforintossal.
Amikor öreg lett, elviselhetetlenné vált. Szó szerint kibírhatatlan volt. Nagyon hangosan hallgatta a rádiót, a szomszédban Gusztiék új hifi-tornyot vettek, hogy ne hallják Nagyanyó zenéjét. Akkor arra gondoltam, hogy majd én is ilyen leszek.
Volt egy gyönyörű udvara, tele liliommal, a faajtó előtt pedig egy sárgabarackfa állt. Volt egy hatalmas cseresznyefája is, germersdorfi, alatta az árnyékos részen pedig buja gyöngyvirág ültetvény, ami akkor térdig ért nekem. Emlékszem a tavasz első virágaira, a lila krókuszokra, amik kibújtak a hó alól, és az eső utáni föld illatára.
A végén ő már nem emlékezett semmire, és nem ismert meg senkit.
Szerettük. Ember volt, egy igazi nő.
Én vagyok. Bennem van Ő,
Én pedig benne.
Fábry Tímea
Kép: a szerző tulajdona.
Hasonló cikkeinkből:
Tweet