A nagymarosi lelkierőmű 40 éves
Tegnap tartották a 40 éves jubileumát ünneplő Nagymarosi Ifjúsági Találkozót. 1972-ben Kismaroson rendezték az elsőt, majd 1978 óta Nagymaroson találkoznak évente kétszer a katolikus fiatalok. A Találkozók beírták magukat a történelembe. Az indulás izgalmas, politikailag zűrzavaros időszakáról írt Balás Béla (alias Beton) kaposvári püspök, egykor nagymarosi káplán.
A hetvenes évek végén kegyelmi tavasz érintette hazánkat. Akkor szabadult számos bebörtönzött katolikus pap. Áldozatuk nyomán felszökött a papi hivatások száma, az újonnan szenteltek többsége összetartott, és folytatta az addig tiltott ifjúsági munkát.
A II. Vatikáni Zsinat után új lelkiségi mozgalmak alakultak, megindult a világiak teológiai képzése, megismerkedtünk a taizéi imamódokkal, megszülettek az ifjúság saját dalai. Ki-ki saját neveltjeit többnapos lelkigyakorlatra vitte. Mivel a spirituális ébredés, a megújuló teológia, liturgia, a kisközösségek problémái számunkra szokatlanok voltak, tanácsot pedig a hagyományos vezetőktől nem mertünk kérni, tucatnyi „házi” zsinatot tartottunk, összerakva és megbírálva saját tudományunkat. Bíztunk az Egyház hitérzékében és az ima erejében.
A titkos országos zsinatok fedőneve „Borókás” volt. Így nevezték azt a Salgótarján környéki tanyát, ahol az első összejövetelt tartottuk. A szakadatlan politikai megfigyelések, zaklatások miatt ezekkel állandóan máshová költözködtünk, kicsinyke falvakba, félreeső plébániákra. Köztünk voltak Bíró László püspök, Blanckenstein Miklós rektor, Gesztesy András plébános, Várszegi Asztrik főapát, Kállay Emil piarista, Tomka Ferenc és Kemenes Gábor atyák és még sokan mások. Közben Rómában II. János Pál meghirdette az új evangelizációt. Elkezdődtek a pápa által támogatott ifjúsági találkozók, itthon pedig puhult a diktatúra.Ebben az összefüggésben lavinaszerűen mozdultak meg a fiatalok. A rejtőzködő kisközösségekben igen sok érdeklődő jelent meg.
Nagymaroson 1966-ban kezdődtek a legelső ifjúsági foglalkozások. Ezek körülbelül húsz résztvevővel indultak, majd néhány év alatt a Duna bal partjáról, majd a jobb partról is áradni kezdtek. Néhány évvel később az egész napos találkozókra tavasszal és ősszel már ezrek érkeztek. Párhuzamosan elkezdődtek a máriagyűdi, hajósi, egerszalóki ifjúsági találkozók is. A hatalom már csak lélektani fegyverekkel próbálta lassítani ezt a folyamatot. Lékai bíboros úr, miután meggyőződött a találkozó katolikus jellegéről, sajátos humorával támogatta ezt. Amikor még kezdetleges volt a telefonálás technikája, a helyi postára hívatta a nagymarosi plébánost, akit az alig hangszigetelt nyilvános telefonon figyelmeztetett: „a Pest megyei Rendőrkapitányságnak kifogása van az engedély nélküli hangerősítés miatt. Kérem, a hangfalak ne látszódjanak, de a hang hallatszódjék!” Értettük, megoldottuk. Az önkéntes műszakiak a templomtoronyba tették a hangszórókat. A visegrádi vár is beleremegett!
A nyolcvanas évektől már minden irányból, Soprontól Miskolcig jöttek különbuszokkal, zsúfolt vonatokon. A templomban, a kertben állandóan gyóntak, az előadásokat magnóra vették, de a nap végére elkészültek a helyi felvételek is, amelyeket szakadatlan másoltak a távol maradtak számára. Az ország valamennyi püspöke vállalta valamelyik közös szentmise celebrálását. Igyekeztünk az ország legjobb előadóit meghívni.
Érkeztek messziről is megfigyelők. A holland újságíró döbbenten figyelt, egy amerikai pap végigsírta. A tömegben felbukkant nem egy közismert arc. Tolcsvay Laci összepréselődve rosszul lett, Szörényi Levente élvezte a prédikációt. Aztán amint múltak az évek, bővült minden: lett Diákmaros, Gyerekmaros, Babamaros… Új magyar ifjúsági zarándokhely keletkezett a semmiből ingyen, önként, szórakoztatóipar nélkül. Arra született, hogy összefogja, elmélyítse, jó irányba tartsa a magyar katolikus Egyház valamennyi irányzatát, azokat is, akiknek nem jutott pap, vagy akik még „keresők”. Remélem a találkozók ezután is egyre jobban közelítik e célt.
Balás Béla
Nyitókép: innen
A teljes cikk a Magyar Kuríron olvasható
Korábbi cikkünk a témáról:
A családról – Nagymaros 2011
Tweet