Talita

Keresztény női magazin

„Nem jössz vissza ide többé már ezután” – emlékezés Cipőre

cipo2
Ahogy hallgatom a dalait, és jönnek elő az emlékek, ahogy eszembe jutnak szövegei, azon tűnődöm, hogy vajon idevaló-e ez az emlékezés. Hiszen ezek csak gondolatmorzsák a nosztalgikus egyszerűség megtestesítőjéről.


Egyszerű volt minden ízében. Nem kereste a nagy felhajtást, nem adott agyba-főbe riportokat, nem került címlapra minden héten. Zenéje és szövege is egyszerű volt, egyszerű rímekkel, szavakkal és egyszerű akkordmenetekkel dolgozott a legtöbbször. Nem hányt cigánykereket a színpadon, nem ocsmánykodott, csak állt és énekelt. Időnként fura kézjelekkel tüzet formált, égre mutatott, halas zászlót lengetett, vagy épp jobbra-balra integetett ütemesen.

Nosztalgiát sugárzott a lénye. Egyik interjújában koravénnek nevezte magát, és talán épp ez a stílus különböztette meg a többi zenésztől. Olykor egy magyar indiánt láttam benne, máskor egy eltévedt, szoci időkből itt ragadt lázadót, de az esetek többségében magamat is láttam benne. Talán nem túlzok, ha többes számban is mondom, hogy magunkat is láttuk benne. Az életet olyannak festette le, amilyennek sokan szeretnénk lefesteni: „egyszerűen gyönyörűnek.” Gyorsan hozzáteszem, hogy dalaiban az egyszerű gyönyörűségre való vágy mögött egy jókora adag melankólia is lapult sok esetben. Persze ez szubjektív, mint egy verselemzés, de én azt érzem, hogy a gyermeki tiszta örömök után vágyott, és talán megvetette a mai „mainstreamet”. De nem úgy vetette meg, mint a legtöbb alternatív zenész vagy rocker, szidva, kritizálva, hanem ettől távol maradva, pusztán önmaga egyszerű vágyaiból szemlélődve. Talán ezért is mondta saját dalaira, hogy egyszerű zenéhez komoly szövegek társulnak.

cipo3

Sokaktól hallottam már ennek ellenkezőjét is, hogy szövegei túl bugyuták, vagy néha értelmetlennek tűnnek, nem beszélve az ismétlődő akkordmenetekről vagy a hangzásvilág változatlanságáról. Hogy miért gondolom mégis, hogy az egyik legnagyobb volt a magyar zenészek közül? Mielőtt megválaszolnám ezt a kérdést, pár személyes gondolat:

Ahogy összeszámolom, legalább hét élő koncertjükön voltam, ami sok is és kevés is. Azon szerencsések között lehettem, akik már kiskorukban is láthatták a zenekart, és még csak nem is kellett messzire menni, hiszen szülőfalumban, Tevelen, volt egy időszak, amikor évente koncerteztek, sőt télen még disznót vágni is jöttek. Az 1990-es évek végén történhetett, hogy az egyik teveli koncerten óriási vihar lett, mennydörgés, jégeső, de ők nem hagyták abba. Mi kicsik voltunk, és gyorsan elrohantunk a Trabantunkhoz, és onnan hallgattuk azt, hogy „esik az eső, és mennydörög”. Talán ott fogott meg ez a nosztalgia–egyszerűség életérzés.

A következő sztori Pécsen, a sörfesztiválon történt, rengeteg ember, mondanom sem kell. A hazafelé induló buszhoz sietve még vettem egy pólót, de a nagy sietségben otthagytam a tárcámat a Republic-sátor asztalán. Amikor a buszhoz értem, csörgött a telefon anyuéktól, hogy menjek vissza érte, mert a zenekari munkatársak a személyim alapján kinyomozták a tudakozónál a szüleim számát, és azonnal értesítették őket. Az utolsó buszt persze lekéstem, de a tárcám mindennel együtt visszakerült. Ez nekik egyszerűen természetes volt.

Aztán eszembe jut még a siklósi vár, ahol tele volt a várudvar, és a várfalak még jobban fokozták a nosztalgiaérzést. Eszembe jut Szekszárd is, ahol kétszer is voltam koncerten, és Soltvadkert, ahol 2011-ben vettem részt a számomra utolsó koncerten. Utóbbi helyen elment az áram, és vagy másfél óráig nem jött vissza. Vannak zenészek, akik ilyenkor hazamennek. Ők megvárták, amíg megjavították, és egy dekát se spóroltak le a számokból. Tisztességgel végignyomták a megszokott módon a műsort, nem törődve a plusz órákkal. Az utolsó szám az egyik kedvencem volt, a Nem volt még soha így.

cipo1

A zenekarnak hatalmas rajongótábora van, évente kb. 100 koncertet adtak, ami elképesztő. De Bódi László nem volt egy beszédes ember, így én sem szeretném azt leírni, amit oly sok helyen ismételgetnek. Inkább essék szó arról, ami ritkábban jött szóba. Cipő a maga módján vallásos ember is volt. Hogy miben hitt, erről viszonylag kevés cikk számol be, de azért itt egy interjúrészlet az életfelfogásáról:

– Miért van a Republic-jelben egy hal?
– Mert a hal a Republic jele. Halak vagyunk, február huszonharmadikán alakultunk.
– Hisz a horoszkópban?
– Én mindenkinek elhiszek mindent, de azért kételkedem.
– És akkor miben hisz? Hisz Istenben például?
– Nem mondanám. Jártam teológiára egy évig, de nem akartam pap lenni. Nem tudom, miben hiszek igazán. A világot inkább tartom misztikus helynek, mint nem. A sors érdekes játékaiban, törvényszerűségeiben hiszek. Sok minden ugyanúgy történik, van a dolgoknak egy hullámzása, amit megfigyeltem.
– Ebből tanult valamit? Esetleg ki tudja számítani, hogy mit hoz a jövő?
– Azt azért nem, de megtanultam, hogy ne essek kétségbe, ha rosszul vagyok, mert tudom, hogy utána jobban leszek.
– Optimista vagy pesszimista alkat?
– Mindkettő. De alapvetően pesszimista.
– Szereti az életet?
– Nem.
– De azért biztos van olyan dolog az életben, amit szeret csinálni.
– Igen. Aludni szeretek. Szeretek otthon lenni. Olyan típus vagyok, hogy nem nagyon tudom élvezni az életet.

Forrás: velvet

Fura egy ember volt. Összetett személyiség. A zenekar zenéje pedig egyedülálló. Valakinek a lázadó dalok, valakinek a szerelmes nóták a legjobbak, és van, akinek a kedvencei nem a leghíresebbek közül valók (például a Furcsa magasban, Adj erőt és adj időt nekem, Ne meneküljek, Könnyek helyett, stb.). Talán nem is szükséges ezek után megválaszolnom, hogy miért gondolom: az egyik legnagyobb volt a magyar zenészek közül. Cseh Tamásról korábban már írtam. Nem véletlenül voltak oly jóban ők ketten. Az egyszerűségük, az értelmezhető, átlátható világra való vágyakozásuk eljutott az emberekhez. Erőt adott nekik, és egyben kifejezte érzéseiket is. Nem kell nekünk sok. Azt a keveset pedig szépen megfogalmazták nekünk.

Isten veled Cipő!

Nem volt még soha így

(Íme az egyik kedvenc számom, a cikk címadója. Koncertjeik végén szokták játszani. Hát most itt a vége.)

 

 

Antal Bálint

/Napra pontosan 1 éves voltam a zenekar megalakulásakor/

 

Az eredeti cikk az Evangélikus Fiatalok Oldalán olvasható.

Hasonló cikkeinkből:

Különös szilveszter

Ákos: Fénybe nézz! 

“Csíkos” Csillag vagy fecske 

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162