Talita

Nem mindegy, hogy a tanult tehetetlenség sors vagy fátum!

Találkoztál már olyan emberrel, aki a jövőt csak negatívnak tudta elképzelni, reményvesztett volt és passzívan viselkedett még a saját életét közvetlenül befolyásoló helyzetekben is? Szinte csak ilyenekkel találkozol, ugye? A jelenség, amit tanult tehetetlenségnek nevezünk, kulcs a magyar néplélekhez.

Egy tanárom története: Dél-dunántúli szülőfalujában, ahol édesanyja él, már csaknem leérett a szilva. Kertjükben sok szilvafa nő, édesanyja azonban már idős, nem tudja a gyümölcsöt összegyűjteni, de nem akarja, hogy pocsékba menjen, ezért többeknek felajánlotta, hogy jöjjenek, szedjék össze a gyümölcsöt, ingyen odaadja, kiváló cefre lesz belőle, ki lehet majd főzetni pálinkának, azt meg el lehet adni, és így mindenki jól jár. De nem jött senki a szilváért. Holott a falu munkaképes lakosságának 60%-a munkanélküli. Íme, egy jó példa a tanult tehetetlenségre.

Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is, ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az averzív ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés.

Hogy miért nem jönnek a cefréért? Mert mi van, ha rosszul sikerül, és megrohad? Vagy minden rendben lesz vele, de aztán nem lesz majd, aki kifőzze. Vagy túl drágán akarják majd kifőzni. Vagy ha ki is főzik, megveszi majd valaki? Lehet, hogy el lehet majd adni, de alig lesz rajta nyereség. – Egye meg a fene az egészet, én ugyan nem fogok fölöslegesen hajlongani a szilváért, rohadjon csak meg a Kati néni kertjében!

A tanult tehetetlenség elméletet az amerikai pszichológus, Martin E. P. Seligman alkotta meg és fejlesztette tovább az 1960-70-es években. Miközben a klasszikus kondicionálással kapcsolatban folytatott kutatást, véletlenül arra a felfedezésre jutott, hogy a kísérletei során azok a kutyák, melyek kiszámíthatatlanul elektromos sokkokat kaptak, nem tettek lépéseket a következő szituációkban – még akkor sem, ha azok valójában megoldhatók lettek volna. Míg azok a kutyák, melyek nem kaptak sokkokat, rögtön cselekedtek a következő helyzetekben is. A kísérletet megismételték emberi alanyokkal is (ekkor az elektromos sokkokat kellemetlen zajjal helyettesítették) és az eredmények hasonlóak lettek. Ebben az esetben a vizsgálati személyeknek egy tanulási kísérlet során azt kellett megtanulniuk, hogy egy kapcsolótáblán elhelyezett gombok megnyomásával miként tudják megszüntetni a kellemetlen zajt. Az egyik csoport számára a feladat könnyen megoldható volt, míg a másik csoport egy gomb megnyomásával sem tudta megszüntetni a zajt, mivel a kísérletvezetők úgy állították be előzetesen a rendszert, hogy a zaj ne legyen kikapcsolható gombnyomással. Az utóbbi csoportban a résztvevők egy idő után felhagytak a próbálkozással. Később visszaállították a rendszert, hogy a zaj kikapcsolható legyen gombnyomással, azonban nem minden résztvevő próbálkozott újra, még biztatásra sem. Így Seligman megalkotta a „tanult tehetetlenség” (learned helplessness) kifejezést, mely leírja azt az állapotot, amikor a várakozások szerint az eseményre adott reakciók illetve annak kimenetele kontrollálhatatlan.

Ahogy Seligman kísérletéről olvasunk, felvonulhatnak előttünk a magyar történelemből azok az események, amikor hiába nyomogattuk a gombot, a zaj nem szűnt meg, egészen a mohácsi vésztől 1956-ig, vagy akár a szombati Svájc-Magyarország meccsig, amikor Gulácsy kapus-bakija után másfél perccel már meg is kaptuk a második gólt. Vannak persze olyan emberek – és nemzetek is –, amelyek számára a kudarc nem az összeomlást jelenti, hanem az erők koncentrálását, önmaguk meghaladásának vágyát. Kapásból A remény rabjai című amerikai film jutott eszembe: az ember(ek), akiket nem lehet megtörni, a nemzet, amely nem adja meg magát. Persze, nem várható el, hogy itt, a népek országútjának utolsó állomását jelentő Kárpát-medencében, amely leginkább egy átjáróházra hasonlított az elmúlt évezredben, különösen az elmúlt évszázadban, a magyaroknak ugyanez lesz a tapasztalata. Mégis jobban járunk, ha elismerjük, hogy a tanult tehetetlenségünk valahol a sorsunk, de nem tekintjük fátumnak – inkább megbarátkozunk ezzel a tapasztalattal, s így könnyebben sikerül kitörnünk belőle, nem pusztít el mégsem.

Orlai Petrich Soma: II. Lajos holttestének megtalálása (1851)

Az, hogy a jelenség mikor, valamint kinél következik be, számos tényezőtől függ. Hiroto (1974) kísérleti vizsgálatában szignifikánsan nagyobb volt a tanult tehetetlenség állapotába jutott személyek között azoknak a száma, akik az előzetesen elvégzett személyiségvizsgálatok szerint külső kontrollosoknak bizonyultak. Azok a személyek, akikre a helyzetek kontrollálása a jellemző, akár személyiségükből, vagy pozíciójukból adódóan, nagyobb valószínűséggel fognak ellenállással reagálni egy kevésbé kontrollálható szituációra, kontrollvesztésre. Azok a személyek viszont, akik életük során olyan állapotokhoz szoktak hozzá, melyekben egy külső személy, tényező befolyásolja helyzetüket, a kontrollvesztésre is nagyobb valószínűséggel reagálnak tehetetlenséggel.

Nem kell magyarázni, mennyire igaz ez nálunk, ahol a tekintélyelvű gondolkodás újra és újra felülkerekedik az emberekben a függetlenség rovására: mondja meg valaki, mit kell csinálni, mit kell gondolni. Csodálkozhatunk ezen – különösen a negyven évig tartó szocialista diktatúra után?

A tanult tehetetlenség azóta a viselkedéselméletek egyik alapelve, mely jól ábrázolja, hogy egy korábbi tapasztalat drasztikus változást tud okozni a viselkedésben. Igyekszik megmagyarázni, hogy az egyének miért maradnak passzívak bizonyos negatív szituációkban, annak ellenére, hogy módjukban állna változtatni azon. Tehetetlenség (Helplessness, 1975) című könyvében Seligman azt magyarázza, hogy ezeknek a negatív várakozásoknak eredményeként más következményei is lehetnek a cselekvésre való képtelenségnek, mint például az alacsony önértékelés, folyamatos kudarcélmény, levertség vagy fizikai rosszullét. Tanult tehetetlenség jelentkezhet többféle állapotnál vagy viselkedésmintánál, úgy, mint a depresszió, öregedés, siker, családon belüli erőszak, szegénység, hátrányos megkülönböztetés, nevelés, kábítószerrel való visszaélés vagy alkoholizmus. (Az idézetek a Wikipédia alapján készültek.)

Arany László meséje, A kis ködmön jutott eszembe, amely talán az egész magyarság gyógyító meséje lehet. A mesebeli legény nem riad vissza attól, hogy a lány, akit választott, végzetesen pesszimista:

“Volt a világon, hol nem volt, volt egy jómódú parasztember, annak volt egy felesége meg egy leánya. Egyszer odament egy szép fiatal legény másodmagával háztűznézni.
Mindjárt kínálták őket tyúkkal, kaláccsal. Borért is leküldte az ember a leányát a pincébe. Lement a leány, elkezdte vigyázni, hogy melyik a legnagyobb hordó, hogy abból vigyen, mert azt mondta az apja; amint ott vizsgálódik, szemébe ötlik egy nagy káposztáskő a pince egyik oldalához támasztva. Elgondolkozott a leány, hogy őérte most itt vannak a háztűznézők, ő most férjhez megy, lesz majd neki egy kisfia, annak ő vesz egy kis ködmönt a vásárban, a kisfiú egyszer le talál szökni a pincébe, csak ott ugrál, csak ott ugrál a káposztáskő körül, a káposztáskő eldől, a kisfiút agyonüti, kire marad akkor a kis ködmön? Ezen a leány úgyannyira elkeseredett, hogy leült az ászokra, ott sírt.”

Attól sem ijed meg a legény, hogy a lány anyja-apja is ott sír a pincében ezen a lehető legnegatívabb forgatókönyvön, hanem elindul, hogy találjon még három olyan bolondot, mint szerelme és családja, s ha talál, akkor mindezek ellenére elveszi a lányt. És bizony, talál is három hasonlóan terhelt figurát, így elveszi a lányt, akivel mégiscsak boldogan élnek.

A mesében a mesehős gyógyítja a beteg lelkű családot, ma, például a pszichológia és például a meseterápia segítségével magunkat és egymást gyógyíthatjuk. Azért, mert – megismétlem – a tanult tehetetlenség lehet a sorsunk, de nem szükségszerű, hogy elpusztuljunk miatta, sőt, kikerülhetünk a bűvköréből, akár megerősödve is. Ez nem könnyű, de lehetséges.

Nyitókép: Pixabay

Kapcsolódó cikkeinkből:

Lehet erényt kovácsolni a nehéz gyermekkorból? 1. A lelki túlélkés stratégiái

2. rész: A lelkileg leleményes személyiség 

3. rész: A hit ereje

4. rész: A transzcendens, ami erőt ad az önmeghaladáshoz