Női sor(s)ok Magyarországon
A felvilágosodás szellemi-művészeti irányzatát úgy szokták leírni rajongó tankönyveink, hogy ekkor az ész győzedelmeskedik a babonák felett (ami alatt jóformán a vallásos életet értik), és megnyílik az út az önálló gondolkodás előtt. Elnevezése azt sugallja, hogy korábban elmaradott és sötét múlt volt. Ez a leegyszerűsítő magyarázat számtalan ponton sántít.
A sötét és korlátokkal teli múltba nehezen illeszthetők be például a női költők. A probléma megoldásaként ezért egyszerűen nem is tanítják őket. Pedig a felvilágosodás előtti korszak olyannyira nem volt elmaradott, hogy a magyar női költészet első fejezete éppen erre az időre tehető. Létezésük ekkor még nem váltott ki vitát, például Petrőczi Kata Szidónia fordításkötete elé a kor elismert, nagy műveltségű férfijai, Pápai Páriz Ferenc és Nagyenyedi Püspöki Péter írtak üdvözlő verseket. Kőszeghy Pál pedig Csáky Krisztinát (1654-1723) a híres ókori tudós nőkkel említi egy lapon, sőt, egyenesen azt írja róla, hogy még fölül is múlja őket verseivel, a magyar ritmusokban való „gyönyörűséges tudományával.”
A köztudatban a korábbi fölé helyezett 19. században viszont már olyanokat olvashatunk, hogy „az írónő nem lehet hű anya és jó feleség” (Gyulai Pál), vagy ha a nő versírásba kezd, megrútul. Az 1582-es Bornemisza-énekeskönyv és az 1593-as Bártfai énekeskönyv megjelenése idején azonban még nem volt ilyesfajta megkülönböztetés: női szerzők művei is bekerülhettek a kötetbe.
A 16-18. század közötti „sötét” időszakban a reprezentálás és a hagyományos női feladatok mellett a nemesasszonyok a gazdaság gondjaival, politikai és katonai kérdésekkel foglalkoztak. Az udvari életnek megfelelően nem csupán a háztartással, hanem a kultúra ápolásával is törődtek, nyomdákat, iskolákat támogattak. Így tett Kanizsay Orsolya, Lorántffy Zsuzsanna, Báthory Zsófia, Zrínyi Ilona, Bornemisza Anna.
Az önkifejezés eszközét az irodalomban találta meg Dóczy Ilona, Ládonyi Sára, Massay Ágnes, Telegdy Kata (1550 u.-1599 u.), Rákóczi Erzsébet (1654-1707), Petrőczi Kata Szidónia (1662-1708), Révay Erzsébet (1665k-1732) Zay Anna (1680?-1731 u.).
Hogy akkor mit adott nekünk a felvilágosodás? Sötétséget. Elsősorban a lelkekbe. Ha a felvilágosodással azt ünnepeljük, hogy végre vége a babonáknak és az egyént megfojtó előző rendszernek, akkor érdemes elgondolkozni azon, hogy az ekkor született művek miért nem az életörömöt, a felszabadult boldogságot sugározzák? Miért akar mindenki elepedni szomorúságában? Miért az hatja át a korszak irodalmát, hogy minden mennyire rossz? Miért lesz ekkor kultusza az öngyilkosságnak?
Forrás: Pannónia dicsérete blog
Képek: 1: Csáky Krisztina, 2: Révay Erzsébet, 3: Zay Anna
Esti Lia
A szerző korábbi írásaiból:
Mi kell a nőnek? – Pázmány szerint
Karrier és család a 19. század elején – Bezerédj Amália
Kócos Peti – horror a mesékben
Tweet