Talita

Keresztény női magazin

nőNyugat férfiKeleten

nonnyugat-cimlap
De mit is jelent az önálló női lét a 20. század első évtizedeiben? Odadobhatják magukat zsenik martalékául, akik felhabzsolják a sajátjuk mellett az asszonyaik életét is. És mégis, mintha ezeknek a nőknek ez lenne az ambíciójuk: felélni az életüket.

Néhány hete megnéztem a Thália Arizona termében a „nőNyugat” című előadást.

Régen láttam már ennyi jó színésznőt együtt. Ráadásul meglepetés is volt: Kerekes Viktóriát mindeddig nem ismertem. Lázár Kati, Für Anikó, Bíró Kriszta és Hámori Gabriella még egyszer sem okoztak csalódást nekem.

Minek is lehetne nevezni a nőNyugatot? Csoportos melodráma, szemelvények a Nyugat nőkkel kapcsolatos irodalmából? Nem tudom.

A vállalkozás az ambiciózus és tehetséges Bíró Kriszta nevéhez fűződik, aki összegyűjtötte a Nyugathoz tartozó nőírók nőiséggel kapcsolatos írásait és a nyugatos „férfiírók” társainak, szerelmeinek, szeretőinek, ideáljainak emlékeit.

Mácsai Pál rendezésében élvezhető, könnyen befogadható, mégis súlyos előadás született.

A felvonultatott nőket jobbára már ismertem. Sorsuk mindig érdekelt, így együtt mégis letaglózott a sok tragikus életút, és ágaskodott bennem a szüfrazsett, a feminista. Legújabb verziójában a keresztény feminista: Micsoda döbbenet, hogy a 38 évesen spanyolnáthában meghalt Kaffka Margiton kívül senkit nem nevezhetünk írónőnek, igazi művésznek közülük! A többiek hiába voltak maguk is tehetséges, többnyire iskolázott, diplomás nők, ha nem kötik az életüket híres, zseniális emberekéhez, nem emlékeznénk rájuk.

De mit is jelent az önálló női lét a 20. század első évtizedeiben? Odadobhatják magukat zsenik martalékául, akik felhabzsolják a sajátjuk mellett az asszonyaik életét is. És mégis, mintha ezeknek a nőknek ez lenne az ambíciójuk: felélni az életüket.

Nincs kivétel. A múlt század első évtizedeiben okos asszonynak lenni inkább volt átok, mint áldás: Léda még látott valamit a fejedelmi Adyból is, de Csinszka már csak egy emberi roncsnak asszisztált a tízes években. Aztán Ady halála után Babitscsal próbálkozott, aki talán túlságosan veszélyesnek tartotta, és ráadásul nem is szerette. De ugyan kit szeret Babits? Talán Török Sophie-t (Tanner Ilona), akit gyakorlatilag egy néhány órás baráti alkudozás után „átvesz” Szabó Lőrinctől, hogy feleségül vegye? Vagy Kosztolányi, aki mellett a tehetséges Harmos (Görög) Ilona teljesen háttérbe szorítva mint „Kisilonka” él, és szolgálja a zsenit? Karinthy őrülten szerette első feleségét, Judik Etel színésznőt, de miután a nő meghalt, hamarosan elvette a szép és könnyűvérű Bőhm Arankát, Ady egyik elhíresült „kis női csukáját”, akivel kölcsönösen pokollá tették egymás életét. Vagy Móricz szeretetével mit is lehetett kezdeni? Első felesége, Holics Janka öngyilkos lett, mert nem tudta elviselni férje hűtlenségét, szeretetlenségét, és talán a saját ridegségét sem. Hogy aztán a második feleség, a színésznő Simonyi Mária mellett, akivel az író évekig csalta Jankát, beköszöntsön számára az unalom, az alkotói kiégettség, s az újabb szerető. A nagytermészetű író nem nyugszik, gyámleánya, Árvácska-Csibe (Litkei-Móricz Erzsébet) is a szeretője lesz. A lány „Apukának” szólítja az írót. Vajon az ágyban is? – jut eszembe a nem túl diszkrét kérdés.

Ezek a nők alkotgatnak. Boncza Berta verseket ír, egyik kedvenc modellje lesz második férjének, a festőművész Márffy Ödönnek. Örülök, hogy Csinszkának legalább így nyoma maradt, ha el is vitte az agyvérzés 40 évesen. Léda, Török Sophie, Harmos Ilona magányosan haltak meg, de utóbbi legalább híres férjéről tudott emlékezetesen írni. Bőhm Arankát Auschwitz nyelte el. És maguk az írók is, ezek a Nyugatra vágyódó keleti zsenik hogyan végezték? Ady teljesen leépült alkoholizmusa, szifilisze és egyéb betegségei miatt, Babitsra, Kosztolányira, Karinthyra a rák csapott le. Móricz ágyban, párnák közt, Budapest első bombázásának éjszakáján halt meg.

Pusztulás, mindenhol kiégett földek.

A szín: fekete és piros. Fekete kávéspoharak és piros padok. Nincs kegyelem, jut eszembe, halál és vér. A színésznők nadrágkosztümben, csak a legszükségesebb sminkben, szinte férfiasak. A hangulatot nem oldja a cimbalommuzsika sem, az egyetlen férfi a szín mögött és fölött zenél. Hajnali varietéhangulat, amikor már mindenki elázott, minden reménytelen és üres.

Ebben a vakságban éljük a nőiségünket sokszor most is… Tapogatózunk, merre is? A nőNyugat című előadás nem segít, de jó kiindulópont: érdemes számot vetni azzal, mit is lehetne kezdeni a nőiségünkkel itt és most, egyetlen életünkben.

babitssophiedesire

Dekadensek: Babits, Török Sophie és Kosztolányi 1923-ban

Kóczián Mária

Kapcsolódó linkek:

http://www.jegy.hu/programs/28085/n%C5%91NYUGAT

http://www.orkenyszinhaz.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=453%3Annyugat&catid=5&Itemid=17


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162