Talita

Nővér – Gyermek fentről

Az idei Berlinalén a Nővér című francia-svájci film nyerte az Arany Medvét. A társadalmi drámáról azonban kiderül, hogy sokkal gazdagabb, sokrétűbb a jelentése, mint ahogy azt a műfaji besorolás ígéri. Edit és Mari együtt nézték meg Ursula Meier szép filmjét, és mindketten írtak róla.

„A Jura-hegység szomszédságában nőttem fel, ahol az egyik téli „nyaralóban” volt egy fiú, aki egyedül járt síelni (…) Egy nap megtudtam, hogy kitiltották a helyi éttermekből, mert azzal gyanúsították, hogy lopott a vendégektől. Azt tanácsolták, hogy nagyon vigyázzunk az értékeinkre, és tartsuk távol magunkat tőle. (…) Amikor ez történt, még alig tizenkét éves voltam – annyi idős, mint Simon a filmben” (Ursula Meier, rendező)

Ahogy Edit látta…

Késve érkezem a sajtóvetítésre, benn már sötét, Marit nem találom, lehuppanok a második sor egyik plüss foteljébe. Kinn forróság, a moziban kellemes hűvös – kétféle értelemben is. A vásznon havas táj. Majd egy fiút, Simont (Kacey Mottet Klein) látni egy fiatal lány (Léa Seydoux) társaságában egy lakásban. Kiderül, testvérek. Kevés a szó, nagyok a csendek. Ezért (is) szeretem a francia filmeket. A csendek miatt a valóság kitapinthatóbb. Aztán a fiú kizárja nővérét az erkélyre, aki új dzsekijében kétségbeesetten dörömböl. Csöngetnek. Simon barátja áll az ajtóban, „miért nem engeded be a nővéred”? „Csak!”

A következő képen Simon egy fenyőfát fűrészel, a nővére mellette áll, karácsonyra készülődnek, hideg van. Húzzák a fát az alig kivilágított lakótelepen, míg meg nem jelenik a lány régi barátja. „Elmehetek egy körre vele, Simon? Nagyfiú vagy már. Elmegyek, jó?” „Mikor jössz?” „Nemsokára.” Simon egyedül viszi fel a fát toronyház lakásába, leteszi a szoba egyik sarkába, elindítja a mosógépet. Eszik. Alszik. Másnap felmegy a közeli síparadicsomba, síléceket, napszemüvegeket, kesztyűket lop. Leviszi, haverjainak fillérekért eladja. Kenyeret, WC-papírt, mosóport vásárol, míg újra meg nem jelenik a nővére, szeme alatt egy kék folttal. „Ez mi?” „Semmi.” Csendek, félszavak.

Simon, a tizenkét éves fiú élete a lent és a fent világa között is játszódik. Lenn a valóság: egy nővér, akivel alig van kapcsolata, hiszen a lányt jobban érdeklik a fiúk, mint az öccse, de pénzt Simontól kér. Fent a turistaparadicsom, a vágyott világ: gazdagsággal és csillogással, ahol gazdag szülők elhanyagolt gyermekeként létezhet. Itt a neve is más: Juliennek hívják, mint a gazdag és szép nő egyik gyermekét, akivel szóba elegyedik.

Tényleg, hol vannak Simon és nővére szülei? A francia társadalmi drámáról kiderül, mégsem az valójában. Főképp nem az.

Nővére új barátjának autójában hangzik el a mondat, amely akkora csavar, hogy a francia filmek korábbi nagy szerelmeseként is meglepődöm: „Ő az anyám”. „Tessék?” Kérdezi a férfi riadtan. A Léa Seydoux zseniálisan hallgat, majd félszavakkal tiltakozik, így minden kiderül. A férfi kiteszi őket. Hiába szép a fiatal nő, gyerekkel már nem kell neki.

Simon gyengédségre vágyik, anyja nem bírja, nem akarja megérinteni. A fiú pénzt ajánl fel, mire nővére/anyja megengedi, hogy a hasára fektesse a fejét.

„Senki sem akart téged”. „Senki?” „Senki. Mindenki azt akarta, vetesselek el.” „De te megszültél.” „Meg. Nem akartam többé egyedül lenni.”

Közben Simon üzleti karrierje véget ér, lopásai kiderülnek, lassan a síszezonnak is vége. Mike-kal, a pincérrel is megszűnt emiatt a kapcsolata. Ez is inkább üzleti viszony volt, mint baráti, a fiúnak mégis fontos volt, hiszen előtte nem kellett szerepet játszania. Simon mégis feljár a síparadicsomba, ahol már elolvadt a hó, minden kihalt és üres. Tarkovszkij sara jut eszembe az utolsó képkockák láttán, ami pusztulásában is az újjászületés reményét hordozta, ahogy Simon sírásában imára kulcsolódott keze is – nekem – ezt jelenti. Kíváncsi lennék, hogy a ’98-ban született színész, Kacey Mottet Klein ösztönös mozdulata volt ez, amelyet az operatőr, Agnes Godard bravúrosan elkapott, vagy rendezői instrukció.

Ahogy Mari látta…

Nézem a filmet. Idegen. Sikimiki szocio – gondolom magamban eleinte. Aztán vége, kilépek a havas-sáros Svájcból a nagykörút júniusi hőségébe, megyek a dolgom után. De egy nyurga kamasz alakja egész nap velem van. Nem tudok megszabadulni tőle. Ursula Meier filmje késleltetett hatású.

A film, a kiváló színészi játék eszközeiben rendkívül puritán. A képsorok színvilága – már csak a téli-tavaszi cselekmény miatt is – visszafogott. Kizárólag a síparadicsom ábrázolásában jelennek meg az anyagi jólétet megjelenítő harsányabb színek. Lent, a völgyben, ahol a főhős, Simon él, a szürkeség és a sár uralkodik. Fent-lent, hó-sár. Alaphelyzet, alaptoposzok. A két élesen elkülönülő világ között a sífelvonó jelenti a kapcsot. Elválaszt és összeköt. Tranzithelyiség az öltöző, ahol Simon szekrénye van, amelyben ruháit, sífelszerelését, alapvetően lopott dolgokat tart.

Mit lehet ellopni? Mit lehet megvenni? Mit lehet eladni? Mit lehet birtokolni?

Úgy tűnik, ellopni bármilyen tárgyat el lehet. Aprópénzt tartalmazó kis gyerekpénztárcát, síkesztyűt, szemüveget, sílécet, szendvicseket.

Meg lehet venni lopott pénzből is a luxus-síbüfé finomságait, a lopott holminak is mindig akad gazdája. Sőt, van, aki előre rendel Simontól. Még a gyerekek is sorban állnak nála az apróbb dolgokért. – Utóbbi jelenet az egyik legkevésbé hiteles a filmben. Talán valamelyik zűrösebb pesti kerületben megtörténhetne, de még ott sem ezzel a nyíltsággal.

Simon elad mindent, amit ellop. Ebből a pénzből él „nővérével”, aki csak ideig-óráig dolgozik, főleg pasizik, napokra eltűnik, hogy aztán zsíros hajjal, koszosan, nagy monoklival a szeme alatt jöjjön vissza.

Simon számára összezavarodik a határ az anyagi világ és az érzelmek között. Ha tehetné, szeretetet lopna magának, vagy ha van pénze, akkor akár meg is venné azt. Viszont zsigerből lop attól az asszonytól (Gillian Anderson) is, akihez vonzódik, akinek a szeretetét, de legalább a figyelmét, szívesen venné. Mintha Simon számára a lopás helyettesítené a biztonságot, a kapcsolatot.

És mit lehet birtokolni? A filmben Simon bármit ellop, amire szüksége van. A filozófiája, hogy könnyű lopni. És valóban, mintha láthatatlanná tévő ruha lenne rajta, különösebb körültekintés nélkül emeli el a tárgyakat. De birtokolni nem tudja ezeket. Pénzre vált mindent. A pénzt pedig megélhetésére költi és a „nővérének” adja.

Olyan, mintha az gondviselője, apja, férje lenne a lánynak. S amikor annak szemlátomást elmélyülőben van egy kapcsolata, Simon előrukkol az igazsággal: Louise nem a nővére, hanem az anyja. A fiú rájön, mással nem tudja elijeszteni a férfit, aki lehet, hogy elveszi tőle a lányt.

Első pillanatban a néző is azt gondolja, Simon csak ugratja a férfit. De Louise is hamar beismeri, hogy ez igaz. Már takarodhatnak is. A filmben az egyik leggyakoribb felszólítás a „takarodj”…

„Nem akartalak téged” – mondja a lány Simonnak. Az eredeti cím: „ A gyermek fentről/ a magasból” helyett a fordító a Nővér címet választotta, úgy látom, az angol mintát követve. Sajnos. Ezzel ugyanis sikerült a filmet megszabadítani egy jelentésrétegétől.

Vajon van-e esély arra, hogy anya és fia egymásra találjanak? Az utolsó jelenet megmutatja, hogy vágyakoznak egymásra, fontosak egymásnak. De vajon megtalálják-e egymást? Rádöbben-e Luise, hogy fia élete a saját életének óriási kincse is? Lesz-e ebből megtartó, bensőséges szülő-gyerek kapcsolat? Nem ismerjük a történet végét, de lehetőségük van arra, hogy a kapcsolatuk életre keljen.

Mert a gyermeket fentről egyvalaki biztosan akarta.

A nővér, színes, francia-svájci film (2012), Rendezte:Ursula Meier, Forgatókönyv: Antoine Jaccoud és Ursula Meier, Fényképezte: Agnes Godard, Producer: Denis Freyd és  Ruth Waldburger, Zene: John Parish, Vágó: Nelly Quettier, Szereplők: Léa Seydoux, Gillian Anderson, Kacey Mottet Klein, Martin Compston, Jean-François Stévenin, Yann Trégouët Gabin Lefebvre, Dilon Ademi Forgalmazza a Mozinet Kft. Magyar bemutató: Június 28.

Konkoly Edit – Kóczián Mária

Nyitókép: innen. Második kép: innen.

Filmkritikáinkból:

Szex a kereszt alatt – Kövéren szép az élet

A kereszténység botránykő – A Habemus papam c. film és egy beszélgetés kapcsán 1.

Géppisztolyos prédikátor – avagy szabad-e embert ölnöm?