Talita

Keresztény női magazin

Ötösben – Ipolytarnóc, Somoskő és Salgó vára Virágékkal

Virg_tsben_Ter_bazalt 
Virág blogjának ezt a bejegyzését címlapon közöljük, mert annyira izgalmas, hogy nem szeretnénk, ha elkerülné a figyelmeteket! Egésznapos kirándulás négy gyerekkel – természeti szépségek, várak, emlékek, élmények!

Tegnap nagy kirándulást tettünk a gyerekekkel, elmentünk Ipolytarnócra, amit már rég terveztem, és megnéztünk két várat, Somoskőt és Salgót. Régebben nagyon szerettem várakba menni, de az utóbbi időben erről megfeledkeztem. Nemrég az egyik barátom mesélt az észak-magyarországi várakról, és így újra a látóterembe kerültek. Úgy gondoltam, hogy talán már a gyerekek is elég nagyok hozzá, hogy élvezzék, különösen, hogy itt mindenféle természeti szépségek, különleges bazaltalakzatok is vannak, amikről biztos voltam benne, hogy értékelni fogják. Emil ezen a héten dolgozik, így ötösben vágtunk neki az útnak.

Virg_tsven_garzsKicsit későn ébredt a csapat, de addigra már szerencsésen elkészültem a meleg vacsorával (elképesztően jólesett este, kicsit alulméreteztem az elemózsiát…), kikészítettem a ruhákat is. Induláskor kisebb fennakadást okozott, hogy pont abban a pillanatban kezdődött az áramszünet, amikor félig felhúztuk a garázsajtót. Sikerült Emiltől kapott telefonos segítséggel kézi erővel felhúzni, de nem maradt fenn. Végül Rózsa tartotta, amíg kiálltam a kocsival.

A garázson kívül még egy darázs színesítette az utat, Ibolyát szúrta meg már majdnem Ipolytarnócnál. Gyorsan félreálltam, kiszívtam, és a véletlenül éppen ott növő lándzsás útifű nedvével bekentem – döbbenetes módon alig látszott utána, nem is fájlalta később, pedig rendes csípés volt, pirosan látszott, hogy hol szúrta meg.

Jól elfáradtunk a nap végére, hazafelé mégis végig énekeltünk. Jaj, nagyon jó volt!!!

Annyira, hogy most tényleg naplószerűen leírom, nem szeretném elfelejteni.

Rózsa véleménye szerint azért volt nagyon jó, mert mindenből volt benne egy kicsi, de nem túl sok. Játszóterezés, kirándulás, nevezetességek, állatok, kövek, autózás stb. Nekem még nagyon jó volt felkeresni megint ezt a vidéket, ahol gyerekkoromban sokszor voltunk, hiszen a családunk anyai ágon innen származik.

Természeti szépségek

A Medves környéke vulkanikus eredetű, különböző időpontokban különböző vulkánok különböző módokon törtek ki, a szóródásos kilövelléstől kezdve a mellékvulkánból lassan kiömlő lávarétegig, ezért mindenféle izgalmas bazaltalakzat is van errefelé. Gábort különösen érdekelte már előre a bazaltorgona, de a többiek is izgalommal várták.

Először Ipolytarnócon a riolitban megmaradt lábnyomokat nézegettük, meg a tenger mélyének, folyótorkolatnak a megmaradt üledékrétegét. Nagyon jól látszik a vetődés, a kőzetek összekeveredése – emlékszem, ezt milyen nehezen értettem meg földrajzórán…

Gyönyörű volt a “miocén erdő” nevezetű park is, ahol láttunk békákat. Elképesztően sok béka volt, hangosan kuruttyoltak, a gyerekek összesen 21 békát számoltak meg egyszerre. Láttunk piros meg kék szitakötőt is, természetesen ezt nekem címezve. Rózsa talált egy szép pillangót, de azt nem sikerült lefényképezni sajnos.

Ter_salho

Somoskőn megnéztük a bazaltorgonát. Gyönyörű bazaltzuhatag, kár, hogy olyan sokat felhasználtak belőle építkezésekre. A gyerekek kaptak kekszet, lelkesen ropogtatták a bazaltoszlopok tövében. Onnan nem messze van a lávatenger, rengeteg bazaltkő hever a földön, majdnem ameddig a szem ellát. Legalábbis lehet úgy nézni, hogy szinte nem lát mást az ember, csak köveket. A rengeteg kő között néhány napon fehérre aszalódott bot, fatörzs, kiszáradt falevél hever. Megrendítő hangulata van, amit most Gábor megfogalmazásában próbálok továbbadni: Az ember körülnéz, és arra gondol, hogy ezek itt vannak ötmillió éve! Itt vannak a földön, és még mindig itt vannak. Nekem pedig száz év is sok.

Virg_tsben_Ter_lanyok

A lávatenger mellett volt egy odvas fa, ami nekem azonnal, már messziről nagyon megtetszett. Jó lett volna csak elüldögélni a belsejében.

Salgó váránál zsákszerű lávaoszlopok vannak, és az egész dombon jól látszik, hogy egy kráteres vulkán volt valaha. Ahogy felmentünk a várba, ott ült a földön egy pillangó, pont olyan, amiről Rózsa fényképet szeretett volna. Megható volt számomra, hogy azonnal megköszönte Istennek a pillangóját.

Salgó várából átsétáltunk a Boszorkánykőre is, de ekkor már mindenki nagyon fáradt volt, én is, és mindenki elesett útközben, kivéve Rózsát, aki viszont – szegénykém – folyamatosan bújni és nyivákolni szeretett volna. Szerencsére Tika nem ütötte meg magát, amikor én elestem, bár a nyakamban volt. Jó volt érezni, hogy Rózsa és Gábor azonnal utánam kap, és próbál megtartani. Semmi komoly, de jó élmény volt.

Boszorkánykő egészen varázslatos. Pont akkor bukott le a nap a hegyek mögött, pirosas fényben játszottak a levelek, a kövek. A gyerekek összeszedték magukat, és a lapos köveken táncolni kezdtek, mert a hiedelem szerint ezeken a köveken boszorkányok táncoltak. Egyébként ez az a hely, ahol lassan folyt ki a láva egy mellékkráterből, és egészen szétterülő alakzatokat hozott létre.

Ipolytarnóc

Először az ipolytarnóci őslényparkba mentünk, ahol ugyan Gábor kicsit csalódott volt, mert nem dinoszauruszok voltak, hanem már emlősök, de azért jól éreztük magunkat, és sok érdekeset láttunk.

Virg_tsben_Ip_medvekutya

A geológiai tanösvényen kedvesen végigvezettek minket, megnéztük, megtapintottuk a hatalmas megkövesedett fát, megcsodáltuk a 11 féle őslény lábnyomait őrző riolitlapot. Visszafelé sétálva a gyerekek már nagyon éhesek voltak, alig várták, hogy elérjünk az autóig, ahol a megmentő kifli várt ránk, de mégis valamelyiküket éppen mindig érdekelni kezdte valami a miocén erdőben, így elég lassan haladtunk kifelé. Ez a parkrész olyan fákkal van beültetve, amelyek hajdan, még a mocsaras, trópusi időben borították ezt a területet. Vannak remekül megmászható, életnagyságú őslények, még a járólapokon is láthatóak különböző levéllenyomatok. Elképesztően részletgazdag, gondosan megvalósított park!

Végül visszaértünk az autóhoz, és majdnem minden ennivalónkat felfaltuk. (Nem kell aggódni, vettem pótlást…) Tika ügyes módszert talált ki a nehéz üvegből való önálló ivásra. Olyan mókás, hogy Ibolykáról is van egy kép, amikor ennyi idősen iszik, de ő a lábával támasztja alá a túl súlyos palackot.

Virg_tsben_Ip_lombkoronaA legnagyobb kaland a Lombkorona-sétány volt a gyerekek számára. Kialakítottak egy olyan, pallókból álló kb. 150 m hosszú útvonalat, amin végig lehet menni, és meg lehet nézni madártávlatból az erdőt. Persze biztosítani kell közben magunkat, ami nagyon izgalmas, ki-be kell kattintgatni a karabinereket. Tika hozzám volt csatolva, de Ibolya már egyedül működött. Az első megállónál eléggé megijedtem, amikor láttam, hogy beakadt a pallók közé az egyik karabíner, a másik pedig a kezében van, tehát nem biztosítja semmi, és ő is meg van ijedve, hogy nem tud kiszabadulni. Szerencsésen sikerült megnyugtatóan beszélnem, amíg a másikat visszakapcsolta, az egyiket Rózsa kiszabadította, majd pedig alaposabban elmagyaráztam, hogy hogyan kell a biztosítást csinálni, mert az eligazítás inkább csak jelképes volt. 

Volt egy bácsi, aki alkoholos filccel felírta a gyerekek nevét a kezükre. Ez nem szolgáltatás volt, inkább kivételes meglepetés. Persze először Ibolyának írta fel, aztán Rózsának, majd pedig a fiúknak, hogy ők se maradjanak ki. Büszkék voltak rá, sőt megkérték, hogy nekem is írja rá, mert “Szégyellős lennék megkérni őt”. A fényképet is vicces volt elkészíteni a kezünkről: én fogtam a fényképezőgépet, és Rózsa nyomta meg a gombot.

Az út alatt pedig különböző állati kuckók, fészkek voltak, akkorák, hogy a gyerekek is bele tudtak menni, kipróbálták a denevérodút, gólyafészket, borzlakot, rókalyukat.

Virg_tsben_Ip_feszek

Végül szerintem több, mint egy órát játszottunk egy drótköteles csúszdánál. Elképesztően kreatívan, ügyesen, ötletesen csúszkáltak, bátran, biztonságosan. Azért Tikát jó darabig futva kísértem, hogy ott legyek, ha mégis elengedné, de nem történt semmi.

Rengeteg minden változott az elmúlt 25 év alatt. De ott van az a kép is, amit akkor, szinte újonnan néztünk meg a családommal, amire nagyon emlékeztem.

Somoskő és Salgó vára

Ipolytarnócról elég későn indultunk tovább, pedig mindannyiunkat legalább annyira érdekelték a várak és a bazaltalakzatok is. Kicsit nehezen ment, hogy ne szomorkodjak azon, hogy elment az idő, de (hozzám képest) hamar sikerült felülkerekedni ezen.

Először Somoskő várába mentünk, a magyar oldalról. Majdnem a vár lábáig eljutottunk az autóval, néhány száz métert kellett csak felfelé sétálni a várig. Kedvesek voltak a pénztárnál, egészen keveset kellett fizetni, hiszen a két kicsire még vigyáznom is kell… A gyerekek nehezen tették túl magukat azon a furcsaságon, hogy ez már nem Magyarország, és megdöbbentek, hogy szlovák vendégek voltak csak a várban. Aztán összefutottunk azzal a családdal, akikkel már Ipolytarnócon is találkoztunk – és akikkel újra összefutottunk Salgó váránál. Ott három kisgyerek volt, helyesek voltak nagyon. Szép volt a torony, a kislányok királylánynak érezték magukat, a fiúk is bekapcsolódtak a játékba. Elmeséltem a várral kapcsolatos mondákat, figyeltek, törték a fejüket, hogy mivel lehetett ellőni egészen Salgó váráig úgy, hogy csak a kanalat lője ki a török vitéz kezéből, de ne sebesítse meg. Kartácságyú? Különleges puska? Nem dőlt el a kérdés.

Virg_tsben_Som_1

A bástyáról elláttunk Salgó váráig, és a látvány szemlélése közben egyszercsak azt vettem észre, hogy a fiúcskákat inkább a kőfal köti le. Egy kristályt mutattak nekem, ezt nézték annyira. Mindig meghat, amikor az ilyen apró csodákat észreveszik, tudatosítják, megmutatják. Tényleg gyönyörű volt.

Lefelé jövet bekukkantottunk a Petőfi-kunyhóba, amelynek elődjében Petőfi pihent meg, amikor erre járt. Olvastunk néhány verset, aztán mentünk tovább. Balassi Bálint Júliához fűződő szerelme is Somoskő várához kapcsolódik, és ki is volt írva a Hogy Júliára talála... kezdetű vers, aminek külön örültem, mert el szerettem volna mondani a gyerekeknek a várban, és rá kellett jönnöm, hogy nem emlékszem pontosan az egészre. Átérezték a hangulatát, elméláztunk ott egy kicsit.

Salgó váránál is kiszálltunk az autóból, és tudtam, hogy egészen közel kell lennie a várnak, mégsem volt egyértelmű az út – jó, nekem talán semmilyen útjelzés nem lehet elég egyértelmű :-). Valamilyen várrom-jelzést vagy útmutató táblát kerestem, de nem találtam. Pedig a nap már elég alacsonyan járt, és nem szerettem volna, ha ránk sötétedik. Mindegy, elindultam az egyetlen nagyobb turistaúton, ami ott volt, reméltem, hogy odatalálunk. Ki is bukkantunk végül a vár lábánál, de már kezdtem egy kicsit aggódni, hogy teljesen eltévedek… Olyan különös, hogy a másik oldalról remekül látható vár közelről szinte egyáltalán nem bújik elő a fák közül, csak amikor már odaérünk.

Salgo_1

A kilátás annyira magával ragadó volt, hogy inkább Petőfit idézem 🙂 “Talán nem volt Magyarországon vár, mely olyan közel szomszédja lett volna a csillagoknak, mint Salgó. Sokáig ültem legfelső csúcsán: tekintetem mérföldeken, lelkem századokon túl barangolt.”

Körben látszott a Cserháttól kezdve a Bükkig minden, távol még a Magas-Tátra is felkéklett. Eszembe jutott a sok élményem ezekről a helyekről – nagyon hálás vagyok a családomért, a Regnumért, a barátaimért, az életemért.

Még több kép: Virág blogja


Hozzászólások

  • Esküdt Mária szerint:

    Ezek a helyek nekem is kedvesek,a férjem rokonsága Somoskőújfaluból származtak.A Karancsra nézett a szobánk ablaka ahol mi aludtunk mindég.Gyönyörű helyek.Köszönöm a cikket.

Hozzászólás a(z) Esküdt Mária bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162