Orrfújós egyperces
Az új munkahelyemen az egyik kollégám idegesítően hangosan fújja az orrát. Trombitál. Elég gyakran. Ötpercenként.
Gondoltam, odamegyek érdeklődni.
– Figyelj, te mindig így fújod az orrod?
– Igen. Miért?
– Mert kizökkent a munkámból.
– Zavar?
– Nagyon.
– És mióta dolgozol itt?
– Én? Öt hete. És öt hete zavar – mondom, aztán megkérdezem:
– Nem gondoltad, hogy ki kéne menned a mosdóba, úgy, mint a többi testnedveddel szoktál?
A válasz meglepett.
– Nem fogok kimenni minden alkalommal.
Folytatom. Nem tudom, miért.
– Még soha, senki nem szólt emiatt?
– Soha. Senki.
Nincs barátnője, gondolom magamban. És ezen nem csodálkozom. Aztán elmeséli, hogy súlyos orrsövény ferdülése van, többször kellett műteni. Szegény. Megsajnálom. Nem akartam megbántani. Nehéz lehet így élni, így érvényesülni az életben. Ráadásul itt az allergiaszezon. Én kérek elnézést. Aztán már nem is figyelek rá.
Pár óra múlva rádöbbenek:
Mintha hangtompítóval fújná. Nem hallani.
Idáig hárman jöttek oda hozzám, gratulálni.
Hogy hogy csináltam?
Nem tudom.
Fábry Timea
Tweet