Talita

Orvosok a gyerekeutanáziáról

Belgiumban életbe lépett a törvény, gyerekek is kérhetik maguknak az aktív eutanáziát. Hollandiában ezt már korábban lehetővé tették a 12 éven felüli gyermekek számára. A Talita keresztény és a keresztényhez közelálló gondolkodású orvosokat kérdezett meg arról, hogy mit szólnak ehhez.

„Hollandiával ellentétben – ahol konkrét korhatárt is szabnak: a felnőtteken kívül csak a 12 évesnél idősebb fiatalok kérhetik, hogy orvosuk vessen véget életüknek – az új belga szabályozás a józan ítélőképességet szabja az aktív eutanázia egyik feltételéül, amely azt is magában foglalja, hogy a gyermeknek tisztában kell lennie azzal, hogy a halálból nincs visszaút, az megfordíthatatlan – idéz a La Libre Belgique egy képviselőt. Ennek megállapítását a gyermeket kezelő orvosokra és egy független pszichiáterre vagy pszichológusra bízza az új belga szabályozás. Emellett mindkét szülő beleegyezése is elengedhetetlen.” (Forrás)

Az orvoslás kudarca

Az orvosnak mindig támogatnia kell a beteget testi-lelki szenvedésében. A tudományok mai, egyébként nagyra értékelhető ismerete nem elegendő ahhoz, hogy bárki eldönthesse „értemetlen szenvedésről” van-e szó, és lemondhasson az életről. Számos, nagy szenvedéssel járó esetről tudunk, mely váratlanul megváltozott, és a beteg túlélte jóslásokba bocsájtkozó orvosát.

Az eutanázia az orvoslás kudarca. Sokféle szelíd, természetes gyógymód ismert, melyekkel enyhíteni lehet a szenvedést, és segíteni az emberhez méltó halált. Ez persze több időt, odafordulást igényel személyzet és hozzátartozók részéről.

Sem felnőtt, sem gyermek nem képes sorsáról dönteni betegsége, szenvedése során. A gyermekek különösen védtelenek, mert bizonytalanok, könnyen megvezethetők, befolyásolhatók. Élet és halál kérdése a Teremtő kezében van.

Dr. Hörcher Andrea

Amikor nincs esély és nincs remény

Nem szokásom kitérni a válaszadás elől, még kevésbé köntörfalazni…, most mégis menekülhetnékem támadt, és a válaszom sem fog egyértelműnek tűnni. Nem véletlenül. Ha gyermekorvosként nem lettem volna kénytelen szembesülni ilyen helyzetekkel, akkor szinte biztosan azt válaszolnám, hogy az eutanázia egyértelműen tilos, gyermekek és felnőttek esetében is, az ÉLETről való döntés nem emberi kompetencia.

Azt gondolom, hogy amikor véglegesen elveszett az emberi méltóság, vagy a fájdalmak elviselhetetlenek, és nincs esély, még remény sem a gyógyulásra, és csak a tiszta tudatot elrabló, kábító fájdalomcsillapítók rendszeres adása mellett viselhető a helyzet, no akkor mindenki lába alatt megreng a talaj… A tehetetlenség számomra a leginkább elviselhetetlen érzés, amikor nincs jó megoldás, csak szörnyű és még szörnyűbb! Mivel nem kórházban dolgozom már nagyon sok éve, elkerülnek az ilyen szívszaggató élethelyzetek.

Azért kidolgoztam egy stratégiát: megpróbálom magamat a beteg helyébe képzelni, mit kívánnék magamnak? A válaszom az, hogy én csak emberi méltóságom és tiszta tudatom együttes megléte mellett vállalnék bármekkora fájdalmat, még akkor is, ha a gyógyulásomra nincsen esély. Gyermek esetében megengedhetetlennek tartom az értelmetlen, tehát gyógyulási eséllyel nem járó fájdalmakat is. Szerintem az ember csak tudatmódosítók nélkül önmaga, tehát az a helyzet, amikor valaki „ópium-mámorban” tölti élete végső időszakát, csak gyáva, tehetetlen kitérés a valódi döntés elől. Szükség lenne soktagú orvos- munkacsoportokra, akik képesek meghúzni a határt, hol szűnik meg a remény a méltó életre. Nagyon fontosnak tartom, hogy kidolgozzák a normatívákat, hogy ne megrendült, lényegében döntésképtelen orvosoknak és hozzátartozóknak kelljen látszatmegoldásokat keresnie. Soha nem az itt maradók a fontosak, mindig arra kell tekintettel lennünk, aki távozni készül. A családot és a gyógyítókat is támogatni kell a gyászmunkában, de ez már a következő lépés. Homeopata orvos vagyok, és számomra az is fontos, hogy a homeopátia gyakran lehet eszköz a kezünkben, hogy egy válságos helyzetben lévő beteg szenvedéseit enyhítsük, megszüntessük, tudatmódosítók nélkül.

Dr. Molnár Mariann

Csupán egy eszköz vagyok

Amikor hálálkodnak súlyos betegeim, hogy mennyivel jobban érzik magukat, mennyivel könnyebb szembenézniük a betegséggel, amióta hozzám járnak, akkor azt szoktam mondani, hogy csupán egy eszköz vagyok Isten kezében, és bár nekem mindent meg kell tennem értük, de nem tőlem függ, hogy mit sikerül elérni.

Hiszem, hogy ahogy az emberi élet kezdetét sem mi határozzuk meg, úgy a végét sincs jogunk befolyásolni. Ez a döntés nem a mi kezünkben van. A mi feladatunk az, hogy gyógyíthatatlan betegeink életminőségét javítsuk (ebben nemcsak a testi, hanem a lelki gondozást is értem), hogy találjanak örömet az életük utolsó szakaszában is. Így az eutanázia, az aktív halálba segítés számomra elfogadhatatlan.

Dr. N. N.

Hagyjuk, győzzön az ellenség

Úgy vélem, egy gyerek nem képes saját helyzetét felmérni. Tapasztalatom szerint inkább a mának élnek, a holnapról igazán nincs képük.
Az eutanázia nehezen értelmezhető az orvos számára, annyit jelent, hogy hagyjuk, győzzön az ellenség. És még segítünk is neki. Ha egy beteget elvesztünk, biztos valamennyien arra gondolunk, mit csináltunk máshogy, mint ahogy elvárható lett volna. A halálba nem segítünk senkit, hiszen mi azért vagyunk, hogy az minél később következzen be, és lehetőleg emberi körülmények között. Más kérdés, hogy kit mennyi ideig hagyunk szenvedni – igazából szenvedni igyekszünk senkit sem hagyni.

Dr. Keszthelyi Attila

Az átmenettel nem tudnak mit kezdeni

A halálról nem lehetnek személyes tapasztalataink. Nem tudjuk, mi lesz velünk, de hívő emberként lehetnek gondolataink erről. Régen készültek az emberek a halálra, gyóntak, áldoztak, míg a mai ember gyorsan akar meghalni is. Régi imádságokban gyakran szerepelt: a váratlan, hirtelen haláltól ments meg minket, mert akkor felkészületlenül kerülünk Isten elé!

Ma a halál, haldoklás egész témakörét tagadja az orvosképzés. Az orvoslás csak arról szól, hogy meggyógyítja, ha nem, akkor rehabilitálja, de még inkább megelőzi a betegségeket. Másik mítosz, hogy a halál a modern orvoslással elkerülhetővé válhat. A gyászolók a halált orvosi műhibának fogják fel. Az eutanáziával való sok foglalkozás annak a jele, hogy az átmenettel nem tud az orvostudomány mit kezdeni, nem tudja, mit tegyen a haldoklók rengetegféle tünetével (fájdalom, székrekedés, hasmenés, depresszió, alvászavar, stb.) Egy dolgot tud: elvenni a beteg tudatát, hogy ne élhesse meg ezeket a fontos pillanatokat.

A haldoklás lélektana, a tanatológia ismerete és a komplementer medicina eszközeinek használata kibővítheti a szakemberek lehetőségeit ezekben a helyzetekben, hogy túlvilágra segítés helyett méltó búcsúzást élhessenek meg a páciensek és környezetük.

Dr. Sal Péter

Kép

Korábbi cikkeinkből:

Pszicho-thriller a mammográfián

Férfiak az abortuszról 2. – A döntés nem a mi kezünkben van

Töprengések a védőoltásokról

Hogy működik a keresztényellenesség Európában?