Talita

Keresztény női magazin

Pálosok a jezsuitáknál

plosok2015 
A jezsuiták központjában, a Párbeszéd Házában működő Loyola Caféban idén májustól új programsorozat indul Szerzetesi Sziget címmel, aminek keretében a hazánkban működő különböző szerzetesrendek mutatkozhatnak be egy-egy hónapon keresztül. Elsőként az egyetlen magyar alapítású és máig működő férfi szerzetesrend, a Magyar Pálos Rend a vendég.

Igaz, a programsorozat közepén tartunk, de ha valaki lemaradt, még akkor is érdemes bekapcsolódnia! És mi is figyelni fogjuk, vajon melyik rend lesz a következő vendég!

Vasárnap estéken a 20 órai szentmiséket (Mária utca, Jézus Szíve templom) követően 21.15-től pálos szerzetesekkel és a környezetükben tevékenykedő csoportok – motorosok, zarándokok, a Somogy megyében működő „Páloskert” – képviselőivel találkozhatnak a Loyola Café vendégei. 

A Loyola Caféban folyamatosan látható a pálosokat bemutató kamarakiállítás.

Május 9-én Asperges me… Pálos évszázadok a magyar történelem tükrében című zenés művelődéstörténeti műsor által ismerkedhettek meg a nézők a több mint 700 éves szerzetesrend hányatott és felemelő történetével. Kik voltak a pálos szerzők, akiknek a művei szerepeltek az Asperges me programjában? Többek között Ányos Pál, Csanádi Adalbert, Csúzy Zsigmond, Gyöngyösi Gergely és Virág Benedek. A szövegeikből, verseikből és egyéb dokumentumokból, költeményekből, megzenésített versekből álló művelődéstörténeti, történelmi összeállítás felidézte a Rend történetének néhány fontos epizódját és alakját az alapító Esztergomi Boldog Özsébtől kezdve az Erdélyi Fejedelemség létrejöttében érdemeket szerző fehér barát, Fráter György személyén keresztül a közelmúlt eseményeiig. A címként használt latin idézet a pálos szerzetesek esti befejező imádságából, a szenteltvíz hintés szertartásából való (Asperges me Domine, hyssopo et mundabor…, azaz: Hints meg engem, Uram izsóppal és megtisztulok…), s utal az imádság, a magány és a vezeklés pálos lelkiséget meghatározó hármasságára is.
A műsort Sudár Annamária, Oberfrank Pál és a Misztrál együttes adta elő.

A programsorozat még két vasárnap tart:

Május 19. vasárnap

21.15 (a szentmisét követően) – Loyola Café: „Zarándokúton…” címmel a különböző motoros zarándoklatokról és a Pálos 70 túráról beszélnek és vetítenek a szervezők, a résztvevők és a pálos atyák, valamint borkóstolót tart az Európai Borlovagrend egyik egri borász tagja, aki maga is sok zarándokúton járt már. Az est résztvevői: P. Bátor Botond OSPPE, P. Balla Barnabás OSPPE, P. Borsos József OSPPE, Fr. Szűcs Imre OSPPE, Szécsényi Géza, Váli Tibor, Molnár András, valamint Sike Tamás egri borász. Az est moderátora: Dr. Kertész-Bakos Ferenc. – Pálos sarok: – A kávézóban kialakított sarokban egyéni beszélgetésekre nyílik lehetőség pálos atyákkal és testvérekkel. – Agapé, borkóstoló.

Május 26. vasárnap

21.15 – (a szentmisét követően) Loyola Café: Pálos termékek kóstolóval egybekötött bemutatója. Bemutatkozik Gálosfa Páloskert és a pálosszentkúti gazdaság. Az est résztvevői: P. Bátor Botond OSPPE, Fr. Fülöp Vilmos OSPPE, Kovács Zsuzsa, Baghy-Bátor Teréz – Pálos sarok: – A kávézóban kialakított sarokban egyéni beszélgetésekre nyílik lehetőség pálos atyákkal és testvérekkel. – Agapé.

Forrás

Nyitókép

Kapcsolódó cikkünk:

Hogyan lettem zarándok?


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162