Talita

Keresztény női magazin

Párkapcsolati kurzus 2.– A családi örökség

prvlaszts232
Milyen következményei lehetnek a lázadás vagy menekülés motiválta párválasztásnak?

Kelepcéből kelepcébe

A családból menekülő fiatal igyekszik a számára kritikus tulajdonságokban, sajátosságokban éppen ellentétes jellemzőkkel felruházható párt, vagy befogadó családot választani. Lehet, hogy a választott személy külső-belső jegyei éppen ellentétesek az egyik szülő tulajdonságaival. De az is lehet, hogy az egész család értékrendjével szemben választ a fiatal olyan párt, aki mellett véletlenül sem kell majd olyan életet élnie, mint a származási családjában. Fellélegzést jelent a másik mássága.

Ugyanakkor hosszú távon gondot okozhat az ilyen választás. Származási családunk mintái igen mélyen rögzültek bennünk. Így saját magunk is elkezdünk ezek alapján működni, ami a szerelem lanyhulását követően nézeteltéréseket és konfliktusokat eredményezhet a párkapcsolatunkban. Kezdjük felfedezni a másik hibáit, a másik hiedelemrendszerének problémáit. A másik fél viszont nem érti, mi a bajunk, amikor eddig éppen azért rajongtunk, amit ő tudott nyújtani. Hiszen most saját választásunkkal ellentmondásban cselekszünk. Olyan ez, mint amikor végre kiszabadulunk egy kelepcéből, örvendezünk egy jót, majd lecsillapodva az előzőhöz hasonló kelepcében találjuk magunkat. Szélsőséges esetekben elég komoly meghasonlásokhoz vezethet ez a helyzet.

Súlyos családom volt: alkohol, lelki terror, folyamatos vegzálás a dolgaim miatt. Amikor már éreztem, ideje a párválasztásnak, nem akartam olyan fiút, akivel hasonló helyzetbe kerültem volna, mint nagyanyáim, így pl. egy sráccal, aki megkérte a kezem, azért szakítottam, mert látszott, hogy gondja lesz az alkohollal.
Férjem családja igazi mintacsalád volt. Egy rossz szó nem esett soha. Igaz, utóbb kiderült, ez azért volt, mert a problémákról nem vettek tudomást. Nálunk elég szenvedélyes volt a hangulat, de ez őszinteséget is jelentett.
Eleinte én is próbáltam alkalmazkodni, az indulataimat elrejteni, vagy valamilyen kulturált formában elmondani, mi bajom van. Aztán elkezdtem attól tarttani, ha kiderül, valami gondom van a férjemmel, akkor ő az egész kapcsolatunkat fogja megkérdőjelezni. Mint ahogy ez meg is történt néhányszor.
Végül is, jó sok veszekedés, dráma után rájöttünk, hogy családjaink különbözősége okozott gondot a kapcsolatunkban. Sikerült kezelni a válságot, de nem volt könnyű!
(Anikó, 41)

Másrészt, ha a szüleinkétől eltérő szemléletet, értékrendet kezdünk kialakítani a magunk számára, nehézségeket okozhat, hogy nem rendelkezünk beépült modellekkel, melyek alapján viselkedhetünk, működhetünk. Mindez olyan bizonytalansági tényezőt jelent, amely hátráltathatja a párkapcsolat működését. A szülői mintától eltérő fél kiszolgáltatottá válhat a másik félnek, annak családjának. Hiszen bizonytalanságában őket kezdi követni, velük azonosul. Ennek egyébként lehet pozitív hozadéka olyankor, amikor a lázadó fél nagyon rossz családi mintától menekül egy jobb helyzetbe. Ugyanakkor mindenképpen személyiségének valamilyen mértékű feladásához vezet ez a megoldás.

Vigyázat: túlkompenzálsz!

Ha két lázadó találkozik egymással, közös tapogatózásuk nem könnyíti meg helyzetüket. Az ilyen párok hajlamosak a túlkompenzálásra. Vagyis homlokegyenest ellentétesen viselkedni, mint azt szüleiktől láthatták.

elknyeztetett_kisfiHa egy gyerek szülei folyamatos marakodásától szenvedett, hajlamos lehet a konfliktusok számára ártalmas szintű kerülésére. Nem felvállalja azokat, és egyezséget keres, inkább kikerüli a vitákat. Egy kapcsolatban az ellenkező nézetek, véleménykülönbségek elkerülhetetlenek. Nem lehet megúszni a konstruktív vitákat. Az állandóan félrehúzódó félben robbanásig fokozódhat a feszültség, ami sokkal nagyobb károkat okozhat, mint az értelmes párbeszéd. Ha egyikük sem érvényesíti az érdekeit, akkor viták ugyan nem lesznek, de valahol az önkifejezés lehetősége sérül, ami szintén megbetegítő lehet. Gyakori, hogy az ilyen párok saját gyermekükkel sem képesek kellő erélyességgel viselkedni, amikor a helyzet ezt követelné meg. Így aztán sikerül is kis zsarnokká tenni a leszármazottat.

Ha a pár tagjait elhanyagolták a szüleik, és maguk nem akarják ezt a mintát követni, igyekeznek gyermekük számára mindent megadni. A gyermek sem anyagilag, sem érzelmileg nem szenvedhet hiányt semmiben, mert szülei gondos szülőkké szeretnének válni. Túlingerlik, elkényeztetik, önállótlanná teszik gyermeküket.

Egyre nehezebb örökségek

A nagyon szigorú feltételek között felnövekedők egymásra találva elutasítják a korlátozás bármilyen formáját. Jó fej szülők akarnak lenni, haverok a gyerek számára, ezért nem tesznek hierarchiabeli különbséget. A gyerek egyenlő jogokkal rendelkezik a családban. Csak éppen annak korlátozott felelősségét nem veszik figyelembe. Az ilyen családban növekedő gyerekek gyakran válnak az alkohol, drog, vagy éppen valamilyen nagyon határozott kereteket felvázoló szekta áldozatává, hiszen saját határaikat sohasem tapasztalhatták meg származási családjukban.

A látszólag kiegyensúlyozott, önmagukról kifelé jó képet közvetítő, ám érzelmileg kiüresedett kapcsolatban élő szülők gyerekei hajlamosak a tiltások ellenére korai párkapcsolatokba bonyolódni, mert az érzelmi átélés, a szeretet hiánya kortársak, rosszabb esetben náluk idősebb személyek karjaiba hajszolja őket. A szerelemben, szexben keresnek enyhülést az érzelmi elsivárosodástól menekülve.

A kifejezetten hazug, csak a látszatra figyelő, önmagukat is becsapó családok gyermekeiből nagy lázadók válhatnak, akik aztán mindent elsöpörnek, amit csak valaha kaptak szüleiktől.

A legveszélyesebb formátum azonban mégsem az utóbbi. Hiszen itt még van esélye a gyereknek a kitörésre. Léteznek azonban kifejezetten megbetegítő családok, ahonnan mentálisan és fizikailag beteg gyerekek kerülnek ki. Ők azonban nem a lázadók és menekülők kategóriájába tartoznak. Ők egy rossz, káros struktúrához végletekig alkalmazkodók, saját megbetegedésük árán az elfogadhatatlan rendszert fenntartó túlélők.
Van segítség!

prkapcsolatok333A helyes modellek híján sokat segíthet egy a pár számára elfogadható modell, idősebb házaspár, vagy egy olyan közösség, melynek tagjai szilárd értékrenddel, és ahhoz kapcsolódó viselkedésformákkal rendelkeznek, melyeket hitelesen képesek közvetíteni. Jól működhet ilyen szempontból a különféle felekezetek sok kis közössége, ahol valóban befogadó családok, más mintákat hordozó, ám keresztény életre vágyó társaikat megerősíthetik az igaz keresztény életszentségben.

 

Szűcs Emese

 

Folytatjuk.

A cikk első része itt olvasható.

Harmadik rész

Nyitókép.

Második kép.

Harmadik kép.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162