Párkapcsolati kurzus 6. – Vonzalom és kötődés
Örökké izgalmas téma, vajon mi vonz bennünket egy másik emberhez? Hogyan választunk lelki társat magunknak? Ha a partnerünk egyben a legjobb barátunk is, hosszú távon sokkal jobbak az esélyeink az együtt maradásra!
Hogy felnőttként miként kötődünk más emberekhez, az anya és csecsemő közötti kapcsolatban alapozódik meg. Mivel azonban az édesanyát is felnevelte valaki, kész mintázattal érkezik a saját gyermekével való viszonyba. Sok-sok generáción át hagyományozódhat a családra jellemző kötődésfajta.
Vállalni önmagunkat, elfogadni a másikat
Stabilan, szilárdan kötődik az az ember, aki reális önértékeléssel vált le a szüleiről. Képes jelezni mások számára a vonzalmát, elhiszi, hogy viszonzásra találhat, megfontoltan, nyugodtan halad egy kapcsolat alakításában, odafigyel a másik félre, megadja a módját az összehangolódásnak, míg végül elmélyült, harmonikus viszonyt épít fel, melyet igyekszi megőrizni.
Bizonyára sokan felteszik a kérdést maguknak, amikor egymás mellett szépen megöregedett párral találkoznak: vajon nekik miért sikerült. Ha kicsit tüzetesebben is megfigyeljük kapcsolatukat, láthatjuk, hogy a felek mindegyike stabilan kötődik a másikhoz. Az ilyen emberek lehetnek akár egészen különböző érdeklődésűek, mégis keresni fogják egymás társaságát.
Meghittség nélkül: elutasítás, menekülés vagy sóvárgás
A kötődési problémákkal küszködő emberek egyik része határozottnak, öntudatosnak, erősnek látszik. Ugyanakkor mégsem jut túl a kapcsolat felszínesebb rétegein. Saját maga foglalkoztatja, míg a másik csak mellékszereplő az életében. Képtelen a lelki finomságok érzékelésére, az empátiára. A világ dolgaiban sikeres lehet, párkapcsolataiban azonban nem képes a szeretetteljes odaadásra. A korai anya-gyerek kapcsolatban sérült, mert gondozója nem tudott ráhangolódni, kielégíteni alapvető szükségleteit. Vagy épp ellenkezőleg, szülei rabszolgatartójaként nőtt fel. Mivel igazán sosem ismerte, így felnőttként elutasítja az intimitást. Ebbe a típusba tartozó ember gyakran hűtlen, hiszen a másik úgysem számít igazán.
A bizonytalanul kötődő szorong, önbizalom-hiányos, nem hisz magában, és igazán abban sem, hogy valaki éppen őt választaná. Vagy ha mégis, akkor szeretni tudná őt. Annyira szomjazza a meghittséget, hogy gyakran nem érzi a saját határait, így hamar megnyílik mások előtt, személyes részleteket feltárva magánéletéből. Hajlamos leértékelni saját magát, míg a számára vonzó másikat idealizálni. Ilyenkor rajong, imád, belezuhan a kapcsolatba. Valószínűleg kevesebbet kapott anyai szeretetből, gondoskodásból, mint amennyire szüksége lett volna, és ezért saját magát hibáztatja. Folyton áhítja, felnőttként hajszolja az intimitást. Olyankor hűtlen, amikor úgy érzi, nem kapta meg, amire vágyott: az igazi szeretetet.
Utóbbi két típus hajlamos egymásra találni. Gyakori, hogy az intimitást kerülő a férfi, hiszen őket a társadalom is erre szocializálja, míg a meghittségre váró a nő. Kezdetben az ilyen férfi erős támasznak látszik a nő számára. Ha fény is derül az együttérzés hiányára, a nő örül a biztonságosan ölelő karoknak, és amúgy sem hiszi el, hogy jobbat is kaphatna. A férfi számára hízelgő a nő rajongása, önátadása, sőt, önfeladása. Mindezt kegyesen el is fogadja, cserébe azonban nem sokat nyújt. Minek? Hiszen máris imádat tárgya.
A kapcsolataiban félelemteli, elkerülő ember nemcsak magát, de a másik embert is leértékeli. Ennek következtében aztán jó eséllyel pár nélkül marad. A bizalmatlanul kötődőknek nem ad alapot az idealizálásra. A többieket pedig megveti, vagy éppen fél tőlük.
Bár kissé egyenlőtlen kapcsolatot eredményez, mégis viszonylag szerencsésnek mondható az olyan párosítás, amikor egy stabilan kötődő, önmagát nagyon is értékelő személyhez csatlakozik egy bizonytalanabb. Utóbbi felnézhet a társára, amivel az nem él vissza, és cserébe valóban szeretetet nyújt a gyengébb félnek. Ilyenkor egyik ember sem tartozik tisztán valamelyik kategóriába.
Zsák a foltját?
Gyakran vetődik fel az a kérdés is, vajon a hasonló, vagy épp a különböző emberek találnak egymásra. Mindkét eset előfordul. Ha az intellektus, tanultság, műveltség dimenzióit tekintjük, akkor bizton állíthatjuk: hasonló a hasonlónak örül. Ugyanígy stabilabbak az azonos kultúrához, nemzethez, valláshoz, értékrendhez tartozók közötti kapcsolatok, mint amikor ebben a tekintetben eltérnek a párok.
Dorkát néhány éve elhagyta a férje. Most egyedül neveli közös gyermeküket. A kapcsolat súlyosan elmérgesedett, a férfi nem járul hozzá a fiú nevelésének költségeihez sem. A harmincnyolc éves, kifejezetten csinos, szép arcú nő nem érti, mi történhetett. Olyan csodálatos volt minden. Eleinte ki sem szálltak az ágyból, de ezen kívül is remekül mentek a dolgok. Annyi árnyékolta csak a boldogságukat, hogy Zoli nem volt igazán szellemi partner a számára. Nehezen figyelt, amikor könyvekről, filmekről beszélt. Kissé nyers volt a humora. De ezen, Dorka szerint, túl lehet lépni, ebben lehet fejlődni akár a párkapcsolatban is. Vállalta volna a tanító szerepét.
Ugyanakkor hasonló intellektusú emberek esetében vonzó lehet, ha a másik érdeklődése és adottságai eltérnek a miénktől. Sokszor láthatunk kifejezetten műszaki beállítottságú férfiak oldalán szociális területen tevékenykedő nőket. De a művészlelkek is vonzzák a rendszerető, racionális, logikus elméket és viszont. A szerelmünkkel azonosulunk, ilyen módon szert tehetünk olyan készségekre, amelyekkel nem rendelkezünk. Sokat tanulhatunk egymástól. Nem utolsó sorban – bár erre talán kevesen gondolnak a kapcsolat elején – az utódok szempontjából is hasznos lehet az eltérés. Részben mert változatosabb géneket örökölnek, részben épp a mintakövető tanulás miatt.
Hosszú távon viszont úgy tűnik, a hasonlóság jobban működik. Egy idő elteltével még a legokosabb, legműveltebb, legszínesebb egyéniség tarsolya is kiürülhet – legalábbis az élettársa számára. Ilyenkor jó, ha együtt is bele lehet fogni valami újba. Szerencsés, ha kialakulhatnak közös hobbik, szabadidős tevékenységek, melyeket mindketten élveznek. Persze, ha a pár tagjai kölcsönösen alkalmazkodnak egymáshoz, kiderülhet, hogy amit korábban idegennek éreztünk, egyszerre izgalmassá, újszerűvé válik.
Vagyis ha az ellentétünk vonz bennünket, akkor váljunk elég nyitottá arra, hogy egy egész életen át elfogadjuk, megismerjük, kitapasztaljuk a másságát! Ha viszont a hozzánk hasonlóak társaságát kedveljük, legyünk képesek folyton folyvást mi magunk is megújulni!
Szűcs Emese
A sorozat előző részei:
5.: Intimitás és szex a házasságban
Tweet