Talita

P+R: Parkolj és…

Én komolyan veszem, hogy a legjobb, ha az agglomerációból Budapestre érve valamelyik végállomáson leteszem az autót a külvárosban, és onnan közösségi járművel utazom tovább.
De úgy látszik, rajtam, az egyszerű földi utazón kívül ezt más nem igazán veszi komolyan. Az „Illetékesek”-re gondolok…

Szeretek vezetni, de szeretek HÉV-ezni, buszozni, meg villamosozni is. Metrózni nem kifejezetten, de elismerem: ez a leggyorsabb megoldás. A troli perifériális jármű, szerencsére a legritkább esetben utazom vele. Amennyire tőlem telik, igyekszem energiatakarékos, környezetkímélő és költséghatékony módon utazni. Ezért komolyan veszem, hogy a legjobb, ha az agglomerációból Budapestre érve valamelyik végállomáson leteszem az autót a külvárosban, és onnan közösségi járművel utazom tovább.
De úgy látszik, rajtam, az egyszerű földi utazón kívül ezt más nem igazán veszi komolyan. Az „Illetékesek”-re gondolok…

Csapó egy.
Megérkezem az igen szerény méretű és befogadóképességű P+R parkolóhoz. Nyolc óra van. Egy hely nem sok, annyi sincs. Pedig rohannom kéne! Az időnyerés céljából kicsatolt biztonsági övemet üggyel-bajjal visszacsatolom. Fejem felett Damoklész kardjaként a 10-20-50000 forintos bírság gondolatával a sovány malac vágtát igyekszem 50 alatt megtenni. Sikerül. Visszaérek a lakótelep egyik parkolójához. Némi körözés után találok egy helyet. Beállok. Felettem a ragyogó májusi égbolt. Árnyék semmi. Mire délután visszajövök, garantált a 40 fok. De sebaj, legalább találtam helyet. Rohanok a HÉV-hez. Éppen elment. Legalább kifújom magam az alatt a tíz perc alatt, amíg jön a következő.

Csapó kettő.
Megérkezem a külvárosba, ahonnan metróval szándékozom továbbmenni. Itt nemes egyszerűséggel nincs P+R parkoló. Minek is. Az a több tízezer ember majd megoldja valahogy, aki a kistérségből jön! Legfeljebb majd bemegy a belvárosba. Ő dolga!
Van viszont több fizetős parkoló, amelyeket értelemszerűen nem fogok használni. Nem is értem, miért nincs kedvem az óránkénti több száz forintot vagy a napi kétezret kifizetni…

Viszont van egy óriási lakótelep rengeteg sok parkolóhellyel, ahol az egyszeri autós szabadon halászhat a zavarosban! Persze, nem könnyű helyet találni itt sem. Vannak találékony megoldások. A kedvencem az, amikor a nyolcvanas években jó tágasra épített parkoló közepén, a két kocsisor között áll még egy sor. Meg lehet vele próbálkozni, kezdőknek nem ajánlom, mert igen bajos a be- és kiállás. Főleg azoknak, akik szabályosan a parkoló két szélén állnak, szépen sorban. Én csak végső, kétségbeesett megoldásként választottam egyszer ezt a helyet, de egész nap stresszeltem, hogy nem vagyok-e ott útban, vagy nem egy szép, fényes kerékbilincsre térek-e vissza…
Ha egy kicsit több időm van, akkor a sétakocsikázásra emlékeztető körözést választom. Először igyekszem a lehető legközelebb parkolni a metróhoz, majd szép lassan tágítom a kört. Végül, amikor már időelőnyöm fogyóban, feladom, visszamegyek oda, ahol tuti van hely. Mit számít, hogy öt perce körözök és kb. hét percet fogok a metróhoz gyalogolni? Ennyi mozgás kell, nem igaz? És ha futok, akkor csak négy perc. És az még egészségesebb. Bár a laptopom eléggé szokta verni ilyenkor az oldalamat.

Csapó három.
Reményteli érkezés, körözés, reményvesztés, szentségelés (előfordul, nagyon szégyellem…), majd a hirtelen rám szakadó szerencse: a végállomáshoz egészen közel, mintegy 2-3 percnyire kiáll a parkolóból egy autó! Gyors körbenézés. Vetélytárs nincs, diadalérzés: győzelem, ezt megcsíptem! Beállok. Nagy kő esik le a szívemről. Kézifék, egyes, kormányzár. És még egy kis árnyék is van. Hű, milyen jól kezdődik ez a nap! Csak egy kicsit fogok késni…
Táskával, laptoppal felpakolva elindulok. Akkor látom azt, amit a hatás kedvéért a végére hagytam, a pofátlan igazságot: a parkolóban az autók szép szellősen, nagy hézagokkal állnak. Egy-másfél méter is van két kocsi között, egy-egy kocsi csálén, hegyesszöget bezárva áll a másik mellett. A legvérlázítóbb az a távolság, amikor befér a két parkoló jármű közé egy harmadik, de az ajtaját már nem lehetne kinyitni. Személyes tapasztalataim vannak erről.
Mindez miért? Mert a parkolóhelyek nincsenek felfestve. És ha nincsenek felfestve, akkor mindenki úgy parkol, ahogy éppen sikerül neki. Az ember már csak ilyen. Szabálykövető. Hja, ha nincs szabály, akkor nincs mit követni. Számtalanszor, milliószor figyeltem meg, hogy a felfestett parkolóhelyeket tiszteletben tartják az autósok, – persze, audisok etc. kivételével. De ők még mindig a törpe kisebbség a suzukisokhoz képest!

Parkolókat kialakítani sokba kerül?
Igen.
Jó lenne, ha többen használnák a tömegközlekedést Budapesten?
Igen.
Ez mindannyiunk érdeke?
Igen.
Hogyan lehetne a jelenlegi helyzeten javítani?
A meglévő parkolókban fel kéne festeni a helyeket. Garantáltan legalább 25, de szerintem akár 30-35 százalékkal több autónak jutna hely. Feltaláltam a spanyolviaszt? Nem hiszem. Hogyhogy nem valósítják ezt meg? Nem értem. A felfestés drága? Biztos nem olcsó, de új parkolók építésénél kevesebbe kerül. Egyszerű, költséghatékony megoldás? Igen.
Kedves „Illetékesek”, lemaradtak, a jogdíj az enyém. A szerkesztőségben lehet jelentkezni!
De addig is, amíg a szabadalom megvalósul: P+R = parkolj és robbanj fel – az idegtől!

Kóczián Mária

Korábbi, társadalmi problémákkal foglalkozó írásainkból:

Koldusok és az elit