Pussy Riot – feministák?
Idén márciusban az orosz elnökválasztás előtt a Pussy Riot nevű női punkegyüttes tagjai gitárokkal, maszkba öltözve tiltakoztak Putyin ellen. A daluk refrénje ez volt: “Szűzanya, Isten anyja, űzd el Putyint!”. Az együttes három elfogott tagját két év börtönre ítélte a bíróság az akcióért. A szigorú büntetés ellen világszerte tiltakoznak. És mit gondol róluk egy magyar katolikus nő?
A legtöbb mérsékelt írás leszögezi: túlzásnak tartja a Pussy Riot három tagjára kirótt két év börtönbüntetést. Ezt én is megteszem. De ahogy Rajcsányi Gellért remek összeállításában is megjelenik az egyik hozzászóló véleményében: a jogi és az erkölcsi szempontot itt érdemes különválasztani.
Nem nagyon szeretem a botrányt, bár alapvetően konfliktustűrő vagyok. Elképzelem, hogy imádkozom, mondjuk a Belvárosi templomban, és három színes ruhába, álarcba bújt nő kezd gitárkísérettel kormányellenes dalba. Fura tapasztalat lenne. Lehet, hogy meg is ijednék, hiszen ki tudja, mi jön még ezután? Gondolhatom azt is, hogy ez mondjuk valamilyen komolyabb akció része. De egy biztos, az imát abba kell hagynom. Megzavartak benne. És az is biztos, hogy átélném: csúfot űznek belőlem, a helyből, a hitből. Ezt nem nagyon szeretném. És bár nem akarnám, hogy az elkövetők büntetése egyben példastatuálás is legyen: így jár, aki ellenszegül, de azt sem gondolom, hogy valamilyen világi büntetésben nem kéne, hogy részük legyen. Olyanban, amely nem az eleve is meglévő dacot és ellenállást növeli bennük, hanem inkább olyan büntetésre gondolok, amely az együttérzést ébresztheti fel bennük.
Zavar, hogy ezt az akciót nők követték el. Leginkább azért, mert így még a feminista szó is folyamatosan elhangzik velük kapcsolatban. A rendszerváltás idején töltöttem el hosszabb időt Oroszországban, tehát viszonylag régen. Az akkor lejött, hogy ott a férfi-nő viszony messze patriarchálisabb, mint nálunk. Nem hinném, hogy az elmúlt két évtizedben olyan lényegesen változott volna a helyzet. Az orosz férfi alapvetően macsó: külsőre Vjacseszláv Tyihonovra (A tavasz tizenhét pillanata) hasonlít, nagydarab, nagyhangú, vizespohárból vedeli a vodkát, teleköpködi az aluljárót és a nőt alsóbbrendű lénynek tekinti. Az orosz nő kb. 25 éves koráig gyönyörű fehér bőrű szépség, aztán elhízik, erősen festi magát, divatos, szereti/szeretné a luxust és kénytelen sokféleképpen elviselni, hogy a férfit a társadalom értékesebbnek tekinti nála.
De – mint azt a történelem ékesen bizonyította – mindkét nem hajlamos a rebellióra, s annak szélsőséges megnyilvánulásaira. Dosztojeszkij az Ördögökben már 1872-ben megírta, hogy nagyjából hová fog fajulni a szocialista-anarchista gondolat Oroszországban. Aztán peresztrojka, glasznoszty, Jelcin és Putyin, a demokrácia nem éppen klasszikus formái gyökeresedtek meg az országban. Az egyik oldalon az erő, a másik oldalon a kiszolgáltatottság, tehetetlenség és a vágy a cselekvésre. Csakhogy arra nincs felkérés és tér. Így volt ez mindig. A felesleges ember nem halt ki a Szent Oroszországban, máig létezik. A Pussy Riot tagjai is ilyen felesleges emberek. Ambícióik vannak, de terük a cselekvésre nincs, marad az anarchia. És ebben a rendetlenségbe minden belefér, ahogy azt az előéletükről megtudhattuk. Szánalomra méltó, megütközést keltő akciók, amelyekben leginkább magukat alázták meg.
Nem kívánok a keresztény könyörületesség mögé bújni: Azzal, hogy működésük nyilvános volt, másokat is a saját romlott akcióik részeseivé tettek. Nem tudok jó szívvel olyan nőkért kiállni, akik megtagadnak mindent, ami a nőiséghez tartozik. Nem tudom olyan emberekért felemelni a szavam, akik más emberek ártatlanságával, hitével, imáival szemben tapintatlanul cselekednek. Pedig szükségük lenne valakire, valamire, ami megtartja őket. Nekem pedig arra, hogy így is elfogadjam őket. Nem azt, ahogyan éltek, hanem őket magukat.
A feminizmus fogalmát sokkal szélesebben értelmezem, mint ahogy azt ma teszik. Számomra a feminizmus nem harc a férfi ellen, a férfi által képviselt hatalom ellen. Egyszerűen a női szempont figyelembe vétele, annak tudatosítása, hogy az elmúlt másfél évszázad döbbenetes változásokat hozott a nemek életében, és érdemes speciálisan a nők helyzetével is foglalkozni. Nem valami/valaki ellenében, hanem valamiért/valakiért aktívan tevékenykedve. Ebben az összefüggésben a Pussy Riot korábbi, botrányos közszerepléseiből kiderül, hogy semmiképpen nem feministák. Orgián részt venni – kilenc hónapos terhesen –, fagyasztott csirkét vaginába gyömöszölni bevásárlóközpontban – a nőiség olyan abszurd, provokatív megnyilvánulásai, amelyekkel nem lehet azonosulni, amelyeknek semmi köze az egyenjogúsághoz, a szabadsághoz. Semmilyen formában nem szolgálják a nők ügyét. Inkább kínos, hogy akadnak nők, akik ezt megteszik.
Újabban nem divatos szó a tisztelet. Szinte naponta olvasom a dühödt írásokat, amelyek arról szólnak, hogy a tisztelet tulajdonképpen nem más, mint a gyávaság, a gyengeség, a butaság, de mindenképpen az önállótlan gondolkodás megnyilvánulása. Nem kell tisztelni az olimpiai bajnokokat, a történelmi személyiségeket, szimbolikus tárgyakat. Aki szabad, legalább is nem tiszteli ezeket. Van, aki szerint Istent tisztelet illeti meg, de nincs semmiféle világi tekintély, amely erre méltó lenne. Mások szerint Isten nem létezik, tehát az ember majd józan eszére támaszkodik. Utóbbiak mégis mindig arra hivatkoznak, hogy az emberi szabadságjogokat tiszteletben kell tartani. De akkor kiét is? Az egyiknek joga van békésen imádkozni egy templomban, a másiknak joga van zajosan tiltakozni ugyanott? Az imához való jog hátrébb vagy előrébb való, mint a tiltakozáshoz való?
A média hatalom. Egyre inkább az. Ki lehet használni az emberek tájékozatlanságát, műveletlenségét, szenzációéhségét. Az lenne az igazság, amit ismert személyiségek, többen és hangosabban mondanak? Az orosz ortodox egyház látva a szigorú büntetést, kegyelmet kért a lányoknak. De úgy látszik, ezt nem hallotta meg mindenki: most olvasom, hogy több helyen kereszteket fűrészeltek el, döntöttek ki Oroszországban.
Vajon a Pussy Riot tagjai megértik-e valaha, hogy az életük egyszeri és megismételhetetlen, sokkal nagyszerűbb és értékesebb, mint ahogy eddig viszonyultak hozzá? Hogy AZ ÉLET tiszteletreméltó még akkor is, ha az ember nem demokratikus országban él. Sőt, ott a leginkább az…
Kóczián Mária
Kóczián Mari néhány korábbi írása:
Gyurta és egy újságíró – Mégis az olimpiáról írok!
Kényelem, egyenlősdi, önzés!
P+R: Parkolj és…
A sportszerűség is ezt kívánja…
Tweet