“Kérem, vegye meg a bérletemet!”
Balekok vagyunk-e, ha segítünk egy rászorulónak, aki valójában csaló?
Kétségbeesett asszony egy budapesti aluljáróban, a bérletpénztárnál: „Havi bérletet akar venni? Vegye meg tőlem! Ellopták a táskámat minden pénzünkkel, ez a bérlet az utolsó esélyünk, hogy az árából ételt tudjunk venni. Nincs mit ennünk hó végéig, ha nem segít rajtunk – kérleli határozott, elszánt hangon a pénztár előtt sorban állókat, és egy felbélyegzett, de kitöltetlen bérletszelvényt nyújt nekik. – Valódi, ma vettem, ellenőriztesse le a pénztárossal!”
Rendes, szimpatikus anyuka. Mellette szótlanul ott áll a férje, karjában 4-5 éves kislányukkal. Szívszorító látvány.
Az első gondolatom persze a gyanakvás, az óvatosság. Olyan gyakran szólítanak le megállókban: „Van lejárt buszbérlete?” A hírekből is tudjuk, hogy sok a hamisított bérletszelvény, hiszen értékpapírnak számít, több mint tízezer forintot ér!
Az anya tisztában van vele, mi fut át elsőként az emberek agyán. „Ellenőriztesse a pénztárossal, hogy érvényes!” – biztat újra. Egy próbát megér – gondolom. Beadom a szelvényt a pénztárosnak, megkérem, ellenőrizze le. Átvilágítja egy géppel, és megállapítja, hogy rendben van. Ezek után semmilyen érvem nem marad, miért ne segítenék a családnak. Még jól is járok, mert csak kerek tízezret fizetek a havi bérletért. Nekem végül is mindegy, hol vásárolom, neki meg segítség. Én is juthatnék hasonló helyzetbe, és akkor jól jönne, ha valakinek megesne rajtam a szíve.
Egy hónap elteltével újra bérletért állok sorban egy másik budapesti aluljáróban. A szimpatikus, kétségbeesett anyuka megint ott van, mellette szótlan családja. Megint meggyőzően és rámenősen a szemembe néz, és újra elmondja ugyanazt a balsorsát. „Ugye, segít?”
„Nahát – álmélkodom. – Magának minden hónapban ellopják a táskáját? A múltkor én vettem meg a bérletét.” A nő megdöbben, hátrálni kezd. Nem figyelem tovább, mert a pénztárnál épp rám kerül a sor. Mire megveszem az új bérletet, már nincsenek ott.
A metróban utazva a furcsa foglalkozású családon gondolkodom. „Megélhetési bűnözés” – jut eszembe egy ide illő fogalom, nem mintha ez mentség lenne bárkinek is. Vajon egy hónapban hányszor, hány helyen tudják elsütni ezt az akciót? És meddig nem tűnnek fel sokaknak? Vajon tényleg érvényes szelvényekhez jutnak valahogy, vagy hamisakat árulnak? Ha hamis, miért nem mutatja ki a gép? Ki játszik össze velük? És igen, még azt is mérlegelem, hogy a tízezerből vajon hány százalék maradhat náluk.
A legfájóbb kérdéseket fontolgatom a legtovább: Balek vagyok, ha segítek egy rászorulónak, aki valójában csaló? És ha majd a csalódások miatt senki nem mer segíteni senkinek, mi lesz velünk, ha valóban bajba jutunk?
Kölnei Lívia
Kép innen
Korábbi cikkeinkből:
Margit élete – vasárnap is segíthetsz!
Nyolc gyerek, tizennyolc négyzetméter
Tweet