Ramón y Cajal, aki megjósolta az Európai Uniót
Santiago Ramón y Cajal nevét helyesen “kahal”-nak kell ejteni. Kiváló orvos, anatómus, szövettanász, mikrobiológus, az idegrendszer Nobel-díjas kutatója volt. Akkoriban még mindezeket lehetett egyszerre űzni, ma már a specializálódás nem engedi. Egy kisbolygót is elneveztek róla.
A magyar wiki ír róla, de ennél az angol nyelvű változat hosszabb, a leghosszabb viszont a spanyol. Méltán, hiszen Spanyolország büszke lehet fiára, aki az 1800-as évek végén, majd a századfordulót követően alkotott. Legnagyobb érdeme, hogy az agy, illetve az idegrendszer működését összefüggéseiben, forradalmi módon írta le. Kiváló tudós és jelentős gondolkodó volt, vagyis nem „szakbarbár”, hanem nyitott szemmel járt, figyelte a körülötte zajló eseményeket.
Ezt remekül bizonyítja a Tudományos kutatásra vezérlő kalauz c. könyve, amely angol nyelven, újabb kiadásban ma is kapható (például az Amazonon itt, vagy éppen pdf-ként ide kattintva). A magyar fordítás viszont már csak antikváriumokban csíphető el, vagy képernyőn olvasható.
Széles látóköre bizonyítására, íme, egy részlet a könyvéből:
„Nagyon okosan mondja P. J. Thomas Az érzelmek nevelése című munkájában, hogy »a haza eszméje olyan szükséges, mint a családé, és ugyancsak szükségesek a bennünk felhalmozott érzelmek, mert a haladás ösztönzői, és ők biztosítják saját méltóságukat. A haza dicsőségéért úgy harcolunk, mint nevünk becsületéért… A nemzet – mondják – a világegyetem harmóniájának elpusztíthatatlan eleme, miként az ország, a család és az egyed… Az emberiségnek, hogy erős maradjon és folyton megújuló tevékenységet fejthessen ki, részekre tagolva kell lennie.« Az Egyesült Európai vagy éppen Világállamok valószínűtlen álomképében is az ember mindig előszeretettel fog gondolni a közeli anyagi és erkölcsi környezetre, tehát faluja templomtornyára, szülőföldére és fajára, és csak nagyon lanyha, közönyösséggel határos érzelemmel a távolira. Joggal mondották nem egyszer, hogy az ember ragaszkodása és érzelmi közössége a világ dolgai iránt fordítva arányos ezeknek tér- és időbeli távolságával. Időt is mondunk, mert a haza nem csak tűzhely és a rög, hanem egyszersmind a múlt és a jövő, vagyis a távoli ősünk és jövőbeli leszármazottunk.”
Ramón y Cajal az egyesült Európát máshol is emlegeti:
„Vigasztaló lelki élmény volt látni, miként nyújtanak egymásnak kezet a határokon keresztül filozófusok, tudósok, munkások. (1916) Sajnos, katonai kormányok és telhetetlen uzsorások az ellenkező irányban serénykedtek, miglen sikerült nekik már az iskolában kezdett agitációjukkal a szeretet vetését a gyűlölet mérgével megfojtani. A 21-ik századnak kell majd újra kezdenie azt a talán kimérikus munkát, hogy megteremtse az Egyesült Európai Államokat, és a jog alapján örökre kiküszöbölje a kapzsi és mértéktelen területi ambíciókat.”
Egy másik szösszenet, rövid, de csípős bekezdés a professzorok kinevezésének visszásságairól (akár ma is írhatta volna):
„A pályatévesztettek. Ha a professzorság nem volna nálunk legtöbbször politikai ugródeszka vagy a céhbeli hivatás hangzatos reklámja; ha pályázatokon és próbaelőadásokon a katedra jelöltjeitől valóban komoly, objektív hivatásbeli avatottság bizonyítékait kívánnának, nem pedig tisztán szubjektíveket, illetőleg jövőbeli ígéreteket – akkor ritkábbak volnának a botrányos ellenmondás esetei az igazi hivatás és hivatalos elfoglaltság, a fizetett tevékenység és a szabad foglalkozás között.”
Ajánlom a könyvet! Remekmű. Talán ha egyszer egy kiadó felfigyelne rá, és a magyar fordítás nyelvezetét átdolgozná, modernebbé tenné, akkor újabb kiadást is megérne!
Maszárovics Zoltán
Forrás a szerző blogja: masza.net
Kép: Santiago Ramón y Cayal (1852–1934)
Cikkajánló:
Az európai egység ideálja és a valóság
Keresztyének voltak az alapító atyák?
Tweet