Talita

Keresztény női magazin

Rejtélyes tűz Tabajdon – Csak a Biblia maradt sértetlen

Tabajd1
A szekrény tetején volt a Biblia, az anya hamvait tartalmazó urna mellett. Az urna széttört, a szekrény elégett minden mással együtt. A Nemzetközi Gedeon Társaság által kiadott sötétkék könyv, amelyre arany betűkkel az „Újszövetség, zsoltárok, példabeszédek” címet nyomtatták, ép maradt a március 29-i tűz következtében leégett házban, a Fejér megyei Tabajdon.

A ház a Léránt család tulajdonában volt, ahol az özvegy apa élt négy nagy gyerekével és egy unokájával.

Szinte mindenki otthon van, amikor belépek az önkormányzattól két hónapra kapott szükséglakásba. Erika és Jani már a kapuban elém jönnek. Norbi és a hatvanegy éves apuka, János a konyhában üldögélnek, a kicsi Laura, Erika kislánya alszik. Aludt azon a napon is, amikor a látogatóba jött testvér kilépett egy másik ajtón, hogy „füstöt érzek, beszedem a frissen teregetett ruhákat”. A bentiek kiabálásra lettek figyelmesek, „ég a ház”! Kirohantak, és valóban, a ház hátsó része, ahol a kis keverék tacskó lakott, már romokban hevert. A tűz éppen átterjedt a nagy ház tetejére, amit két éve építettek újjá, hitelből. Három milliót vettek fel, a tartozás 2021-ben jár le, biztosítás nem volt a házon. Erika szinte megbénult a rémülettől, aztán mégis észbe kapott, rohant be a kislányáért, aki egy szál trikóban aludt. „Jaj, a telefon! A pénztárca! Az iratok!” Vissza a házba, keresni kezdik, Erika és Laci fölkapják a sajátjukat, Lajosnak mindene odalesz. Tíz perc, és a házat bútorostól, hűtőszekrényestől, ennivalóstól, számítógépestől, tévéstől, cipőstől, ruhástól, számlástól beborítja a tűz, és a füst. Fekete kátrány csöpög a mennyezetről, ami hamarosan el is tűnik, a csillagos ég lesz az új födém. Locsolják slaggal, akárcsak az egy óra múlva érkező tűzoltók is, hiába. A hatalmas gerendák ropogva törnek darabokra. „A gázpalackok”, jut eszébe valakinek, kettőt ki is ment, de a másik kettőnek vége. Tönkre megy a villanytűzhely, a két éves mosógép. Erika azóta kézzel mos Laurára, akinek minden apró játéka megég, a ruhái szintén.

tabajd2

Kinn áll a család, és nézi a lemenő nap fényében vörösen izzó házat, ahol tizenhat évig éltek. Könny csorog a szemekből, valaki közülük zokog. Bámulják a szomszédok is a domb tetején a hatalmas vörös izzást. Tragédia – tör fel a sóhajtás a mellekből. Ricsit, a kutyát az egyik tűzoltó kihozza a vasból készült, megolvadt kennelből. Semmit nem látni rajta, csak az orra környéke véres. Pislog néhányat, majd lehunyja a szemét. Nem nyitja ki soha többé.

„Ég a ház, ég a ház!” Mondja selypítve Laura azóta is sokszor. „Minden sáros”, teszi hozzá.

Mi lesz ezután? Norbi és Jani néhány hónapja munkanélküliek, Lajos, a másik testvér szellemileg sérült, Erika a kislányával otthon van, az apuka, János cukorbeteg.

A tabajdi önkormányzat az újjáépítés céljára külön számlát nyitott, amelyre várják a támogatásokat: 11736020-15364256-10490000

tabajd3

„Mit jelent ez az egész?” Néz rám kérdően Erika. „Talán azt, hogy el kell mennünk innen? Valamit nem jól csináltunk?” Azt, hogy mi okozta a tüzet, senki sem tudja. Először a villanyvezetékekre gondoltak, mert régiek voltak, és ott keletkezhetett valami. „Én biztos nem éltem Istennek tetsző módon. Hallja, meg vagyok keresztelve, de imádkozni nem szoktam! Pedig tudom, hogy Isten létezik! Mindig is tudtam. A Biblia, az is jelent valamit, igaz, hogy nem lett semmi baja. Ez csoda!” – vallja az autóban Jani, aki elkísér Szabadhegy Judithoz, a bélápapusztai lovas tanyára. Judit az adománygyűjtést szervezi, de segítenek mások is. Van, aki plakátot nyomtat, vagy az egyik kereskedelmi televíziót próbálja elérni, hogy nagyobb hírverést kapjon a dolog. Van, aki koncertet szeretne szervezni, de legalább is egy bált, amiből 4-500 ezer forint bevételt remélnek. Bár az még mindig kevés. Hárommillió kellene legalább, ennyi egy könnyűszerkezetes faház építési költsége. Szükség volna háztartási gépekre, egy teherautóra, ami segít a romok elhordásában, mert a régi házat a statikus szerint nem lehet megmenteni. Ennivalót majd’ minden nap visz valaki, ruhákat is kaptak már, és sok segítséget a környező falvakból. A legcsekélyebb adományt is örömmel fogadja a család.

 

Konkoly Edit


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162