Saul, a tarzuszi
Nem higgadtan, megfontoltan és kegyetlenül üldözi azokat, akik Jézus nevét hívják segítségül, hanem lihegve üldözi a keresztényeket. Meg akarja félemlíteni őket, meg akarja ölni mindet. Teszi ezt úgy, mint egy kopó, aki lihegve fut a vad után.
„Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, övék a mennyek országa.” (Mt 5,10) Milyen nehéz ezt megérteni, milyen nehéz az üldözést elszenvedni! Ezért nehéz a mennyek országának teret engedni lényünk által a világban. Pusztán emberi erőfeszítésből ez nem is lehetséges, csak a kegyelem által. A kegyelem pedig meglepő dolgokat művel. Példa erre a tarzusi Saul élete, akit ma Szent Pál néven ismerünk és tisztelünk. De érdemes figyelni arra is, hogy kiből lett a nemzetek apostola.
Nem higgadtan, megfontoltan és kegyetlenül üldözi azokat, akik Jézus nevét hívják segítségül, hanem lihegve üldözi a keresztényeket. Meg akarja félemlíteni őket, meg akarja ölni mindet. Teszi ezt úgy, mint egy kopó, mely lihegve fut a vad után, nem éhségtől űzve, hanem az öldöklés ösztönétől hajtva. Kiket üldöz? „Akik Jézus nevét hívják segítségül.” Segít-e azokon Jézus, akik az ő nevét hívják segítségül? Nem úgy segít, hogy megmenti őket a szenvedéstől, még a félelemtől, a rettegéstől sem menti meg őket. Előre megmondta mindenkinek, aki tanítványa kívánt lenni. „A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.” (Mk 13,13) Saulról is azt mondja Ananiásnak, aki vonakodik megkeresni a damaszkuszi úton megvakult Sault: „Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.” (ApCsel 9,16)
Hogyan következik be ez majd Pál életében, amikor már Krisztus küldetésében jár? Erről maga az apostol számol be:
„Krisztus szolgái? Balgaság mondani, de mondom: én még inkább. Hiszen többet fáradtam, többször voltam börtönben. Módfelett sok verésben volt részem, sokszor forogtam halálveszélyben. A zsidóktól öt ízben kaptam egy híján negyvenet, háromszor megbotoztak, egyszer megköveztek. Háromszor szenvedtem hajótörést, egy nap és egy éjjel a nyílt tengeren hányódtam. Sokszor voltam vándorúton. Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt; veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között; veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt. Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem. Nem tekintve az egyebeket, naponként a zaklatásokat, az összes egyház rám nehezedő gondját.” (2Kor 11,23-28)
Ezt már nem panaszképp írja le, hanem dicsekszik mindezzel.
Ilyen a kegyelem.
Buzgán József
Forrás: Buzgán József oldala
Tweet