Talita

Keresztény női magazin

Spenótos parasztlasagne

spenót kakukkfű21
Burjánzik a spenót a kertünkben. De akinek nincs is kiskertje, a piacon mostanában hegyekben áll a paraj a standokon, kistermelőknél. Ha pedig a “lusta háziasszony parasztlasagne-ja” verziót akarod elkészíteni, vegyél mékyhűtött parajkrémet.

Házi kertészünk, vagyis Péter, a férjem nemcsak azért ültetett annyi spenótot, mert szeretjük, hanem azért is, mert az öngyógyító kiskert módszere alapján a veteménysorok közé spenót kerül, amit lesarabolnak, s így talajtakaró, ill. a földet tápláló komposzt válik belőle. Nálunk most van itt az ideje a sarabolásnak, de még mielőtt ez megtörténik, gyorsan leszedtem kb. négy kilónyi spenótot, amit párolva lefagyasztottam. Nagy munka volt, nem érdemes kiszámolni, hogy pénzben ez mit jelent, mert a házi, vegyszermentes, abszolút bio fagyasztott spenót eszmei értékét nem lehet pénzre váltani.

spenót virág

Burjánzó spenót kék virággal

Gondolom, kíváncsiak vagytok a receptre is:

Hozzávalók:

1 kg nyers vagy 60-80 dkg mélyhűtött spenót
6-8 dl tej
4-5 gerezd fokhagyma
2-3 dl tefföl
csipetnyi őrölt szerecsendió

25 dkg kemény sajt (Trappista, Pannónia, aki szereti, füstölt vagy juhsajtokkal is készítheti)
25 dkg laskatészta

Elkészítés

A spenótot a megtisztítás, párolás, pépesítés, ill felengedés után sóval ízesítem, felöntöm a tejjel és összeforralom. Ha nyers spenótból készítem, akkor nem pépesítem nagyon, gusztusosabb lesz, ha maradnak benne levéldarabok. Amikor a tej is felforrt, csomómentesen belekeverem a tejfölt. Lehet tejföl nélkül is készíteni, de akkor több tej kell bele. Szórok bele egy kis őrölt szerecsendiót, beleteszem a zúzott fokhagymát, és forrásig főzöm.

Ezután egy kisebb tepsibe teszek néhány szedőkanállal az elkészített mártásból, majd nyersen beleteszem a laskatésztát, megszórom sajttal, és így tovább, amíg el nem fogynak a hozzávalók. A tetejére egy kicsit több sajtot teszek.

A laskatészta ugyanúgy megfelel, mint az általában méregdrága lasagnetészta. Nem fedeztem fel különbséget a kettő között, és innen kapta a receptem a nevét is.

Fontos, hogy a lé teljesen ellepje a tésztát. Ha esetleg kevés a mártás, a végén még öntök rá a tepsiben tejet.

spenót nyers

Ehhez még kell mártás!

Hogy a tésztát nyersen is beletehetem a lébe, Zsuzsa barátnőm ötlete, amiért máig nagyon hálás vagyok! Így sokkal könnyebb bánni a tésztával, nem ragad össze, sokkal kevesebbet kell vele vacakolni.

Sütőbe teszem, kis lángon kb. 45-50 percig sütöm. Ha sietős dolgom van, akkor negyedórára letakarom alufóliával, és addig nagyobb tűzön sütöm, majd amikor leveszem a fóliát, kisebb lángra veszem, és még kb. 20-25 percig sütöm. Ez azért fontos, mert nagy lángon előfordul, hogy a tészta nem fő meg, kiszárad, esetleg az alja odakap.

Akkor kész, amikor a tészta megpuhult. Szoktam hozzá tejfölt adni, ha esetleg szárazabb a kelleténél. Hidegen is finom!

Nálunk nagyon népszerű, bár a fiam már mondta, hogy azért két hézen belül harmadszor már egy kicsit sok…

Az alábbi kép a nyárikonyhánkban készült, a lasange mellett az idei első csokor réten gyűtött kakukkfűvem látható. Ezt majd a parasztlasagne húsos, olaszos változatához használom fel.

lasagne utolsó kép

Kóczián Mária

 

A szerző fotóival.

Hasoinló receptjeinkből:

Svájci újkrumpli a “VassMacs’kákoknál”

Zöldbabfelfújt a félfülű nyúl ajánlásával

Tortilla de patatas


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162