Talita

Suzan pont hu – Szegény gazdag ifjak Budapesten

Kaptam egy könyvet, és először azt gondoltam: egy szokásos könnyű “női” regény egy mai harmincas nőről, aki keresi a helyét a világban. A végére azonban úgy láttam, ez a sztori mégiscsak a Talitára kívánkozik.

Suzan eredetileg Zsuzsanna névre hallgat, de egy nemzetközi szállítmányozási nagyvállalatnál dolgozik, ahol az angolul beszélő partnerek csak Susanként tudják kiejteni a nevét. Ez a külföldi hangzású név a sajátjává vált, miként szinte valamennyi harminc körüli magyar kollégájáé és barátjáé, akiket Bettynek, Martinnak, Stevennek, Ernestónak, Lizának, Pandorának és – üdítő kivételként a már egészen magyarosnak tűnő – Richárdnak hívnak.

„Komolyan nem értem, hogy kerülhetett ez a menedzserek közé. Az eszemmel persze nagyon is jól tudtam, hogy mi volt ennek a lárvának a titka. A talpnyalásból szerzett kiváló minősítése. Ő nyugodtan maradhatott volna Márton, mert a külföldi cégvezetők és az üzleti partnerek is ki tudták mondani a nevét. Ennek ellenére mindig a hangzatosabb Martinként mutatkozott be. Nekem duplazsés Zsuzsannaként viszont csak annyi választásom maradt, hogy angolosítottam a nevem, de a rend kedvéért a közepébe már csak dacból is belemagyarítottan egy zét. Az új név egy idő után aztán már annyira hozzám nőtt, hogy meg is szerettem.”  13.o.

Suzan meséli el az olvasónak hétköznapi örömeit és válságait, az ő nézőpontjából jeleníti meg a regény a multinacionális cégeknél sokat dolgozó, találékonyságukkal előbbre jutó, jól kereső fiatalok budapesti világát, akik megengedhetik maguknak a sok ezer forintos márkás ruhadarabokat, de még nincs sportkocsijuk, se saját lakásuk. Anyagi javakra, karrierre törekszenek, és még nem találták meg életük párját, nem is nagyon keresik, ösztönösen félnek az elköteleződéstől, felbomló szerelmi kapcsolataik azonban időről-időre megbolygatják az életüket. Suzan barátnője, Liza például a „kemény” férfiakra bukik, és belefut egy bántalmazó kapcsolatba, amiből aztán teljes baráti köre is alig tudja kimenekíteni. Pandora úgy használja a férfiakat, mint más az eldobható műanyagpoharat, és senkivel sem akar mélyebb érzelmi kötelékbe bonyolódni. Suzan közöttük egészen visszafogottnak számít: már másfél éve jár együtt Stevennel, össze is költöztek, amikor azonban kiderül, hogy a fiú elkötelezettebb kapcsolatra vágyik, mindketten érzik, hogy hiányoznak a lelki feltételek, Suzan félti nehezen kiharcolt önállóságát. A szakítás felfedi számára saját gyökértelenségét, és miközben a munkahelyén kiválóan megfelel a legnehezebb kihívásoknak is, magánéletében ide-oda sodródik. Vidéken élő szüleit évek óta nem látogatja, és még Budapesten élő nagyanyját is hanyagolja, pedig a vallásgyakorló, jólelkű öregasszony segítette és támogatta őt tanulmányai idején.

„Láttam a Nagyin, hogy egyre nehezebb kimondania, amit szeretne, de a testamentumát hagyományozza rám.
– Ami azt illeti, a divaton kívül semmi sem változott. Ezzel semmi baj sincs, csak a lelked őrizd meg! Vegyél új ruhákat… használj új szavakat… használd azt a világhálót… Csak élj tisztességesen, mert különben boldogtalan leszel!
– Próbálok, Nagyi! – feleltem kétségbeesetten.
– Félreértesz. Én nem hibáztatlak. Nem jó irányba halad ez a világ, de nekem csak te számítasz! Azt kívánom, hogy találd meg a párod! Azt, akivel szerelemben és szeretetben együtt tudsz élni.
Ilyen durva lelkigyakorlaton még sosem vettem részt… Abban viszont már egyáltalán nem voltam biztos, hogy ezt a tananyagot képes leszek valaha elsajátítani.” 157-158.o.

Talán nem árulok el ezzel nagy titkot: a regény vége happy end. Suzan kezdi sejteni az élet értelmét-értékeit, és társát is megtalálja. De nem szirupos boldog véget ér a történet, hanem valóban belső lelki fejlődést látunk. Ezek a harmincas éveik elején járó fiatalok lassanként felnőnek, gyerekkori sebeik felfakadnak és behegednek, szőnyeg alá söpört problémáikkal szembenéznek, és lassan megértik – a lehető legjobb értelemben –, hogy az élettől nem félni kell, hanem élni kell azt.

A Suzan pont hu stílusa kiválóan megidézi – jellegzetes szófordulatokkal, a női lélek és nézőpont mély ismeretével, atmoszférateremtő képességével – a budapesti értelmiségi fiataloknak azt a rétegét, akik számára megadatott, hogy otthonosan mozogjanak a nemzetközi térben, akiknek fontos az anyagi elismerés és a karrier, és akik a nyugati társadalom életszínvonalához szabják vágyaikat. Természetes módon világít rá, hogyan válik erkölcsi, spirituális fogódzók híján gyökértelenné az a nemzedék, amelynek már csak a nagyszülei hisznek Istenben. A hétköznapi transzcendencia megtalálása – ezen áll vagy bukik a boldogság, a boldogulás, még a szerelem is.

A szerző magyar, de Emmanuel Rossi írói néven jelentette meg regényét. Suzan pont hu. Festivus Kiadó, Budapest, 2013. 428 p.

Kölnei Lívia

A regény honlapja

Nyitókép

Könyvekről még:

Ulickaja modellje: Daniel Rufeisen a “Tolmács”

Egy reneszánsz ember csodálatos élete

Janne Teller: Semmi – ambivalens könyvajánló

A Jelenések könyve – Dér Katalin kommentárjai