Munkás Szent József
Szent Józsefet, a jegyesek és az iparosok védőszentjét, akit május 1-jén ünnepelünk, 1870-ben IX. Piusz pápa az egyház védőszentjévé is választotta.
Jézus nevelőapjáról nem sokat ír a Biblia. „Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: “József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!” Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta
neki. (Mt 1,16.18-21.24a)
József ács volt. Justinus vértanú szerint leginkább kerekeket és igákat készített. Szent Cirill még látott egy darab fát, amit József és Jézus faragott. Avilai Nagy Szent Teréz látomása szerint József gyermekkorában kis zsebpénzéből a szegényeknek alamizsnát osztott, és egészen fiatalon ismerte már a zsoltárokat és más ószövetségi könyveket. Vitatkozás helyett szerénységével és szelídségével győzte meg az embereket. Isten tehát jó apát talált Jézus számára. Olyat, aki nemcsak szellemileg segítette fejlődését, de példát mutatott a munkájával is.
Szent József korában és még nagyon sokáig nem volt semmiféle társadalombiztosítás, vagy szakszervezeti védelem, a kétkezi munkások egyedül saját magukra és Istenre támaszkodhattak. Olyan idők voltak ezek, amikor az emberek egy széket is hasonló lélekkel ácsoltak össze, mint amilyennel később templomaikat építették.
József tehát munkájával teremtette elő a mindennapit, miközben gondolatait valószínűleg Istenre irányította. Ezért lehetett példaképe nemcsak a gyermek Jézusnak, de általában a munkásoknak. Az újkor pápái is ezért becsülték Józsefet, miközben a munkásmozgalmak állandó és egyre erősödő nyomást gyakoroltak a társadalomra.
XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott enciklikájában, a Rerum Novarumban leszögezi, hogy a munkásnak joga van olyan munkabérre, amelyből legalább mérsékelt összeget félre tud tenni. Írta ezt akkor, amikor még a gyermekek és a nők is napi 10-12 órát dolgoztak sok országban, holott 1817-ben Angliában már megjelent az elképzelés a 8 órás munkaidőről. A pápa természetesen tudta, hogy a megfelelő fizetés csupán álom, de számára is, mint Józsefnek és Jézusnak, a munka alapvetően erkölcsi állapot volt. Legyen az szellemi vagy fizikai elfoglaltság, de dolgozni kell! (Így gondolta azt már Szent Pál is, aki büszke volt sátorkészítői tevékenységére.)
Józsefet az isteni Gondviselés megmentette a nyomortól, de a szegénységtől nem. Neki valószínűleg nem voltak olyan illúzió, amelyek évszázadokkal később sokakat a forradalmak mellé állítottak. A nyomorgók úgy gondolták, a mindenkori fennálló viszonyok heves megdöntésével beköszönt számukra a gazdagság. De ez nem következett be, éppen saját emberi természetünk esendősége gátolta meg. Az a szegény, aki a pénz és hatalom közelébe kerül, ugyanúgy elfelejti szegény voltát, mint elnyomói.
Hogyan cselekedhetünk hát bölcsen? XIII. Leó pápa szerint egyet tehetünk, ha szegénynek születtünk: „bízzanak Szent József példájában és pártfogásában”. Mit is jelent ez a példa? Az evangéliumok szerint József több alkalommal álomban értesült Isten akaratáról. Felébredt, és az útmutatás szerint cselekedett, bár valószínűleg nem lehetett könnyű számára. Lehet, nem értette pontosan a miérteket, mégis el tudta fogadni Isten szándékát: megtette azt, amit Isten kért tőle.
Jób (7,1) így fogalmaz: ”Nemde robotmunka az ember élete a földön, és napjai olyanok, mint a napszámos napjai?” Azonban talán ez a legnagyobb késztetés arra, hogy tekintetünket magasra emeljük, arra az életre, ahonnan megváltásunkat reméljük.
Jelképes talán az is, hogy Karol Wojtylát éppen a munka ünnepén avatják boldoggá. Ő is a munka elsőbbségét szorgalmazta a tőkével szemben. Szerinte: „Az állam nem korlátozódhat arra, hogy csak az állampolgárok egy részére legyen gondja, nevezetesen a gazdagokra és a jómódban élőkre, és nem teheti meg, hogy elhanyagolja a másik részt, amely kétségtelenül a társadalom nagy többségét alkotja”. II. János Pál úgy gondolta, hogy vannak olyan emberi és közösségi szükségletek, amelyeket nem lehet a piaci mechanizmusokkal kielégíteni. Más javak természetükből eredően nem képezhetik adásvétel tárgyát. A magántulajdonnak korlátot szab a társadalmi felelősség. A kapitalizmus képviselte társadalmi rend ugyanúgy nem megoldás az emberiség problémáira, mint ahogy a szocializmus sem az. De az emberiség számára utat mutathat a kereszténység. Szeretni azt, ahol vagyunk, szeretni azt, amit csinálunk.
(Georges de la Tour: Szent József, az ács, XVII. század, Louvre, Párizs)
Molnár Balázs
Tweet