Talita

Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom!

„Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem” – Az aradi vértanúk emléknapján Lázár Vilmos feleségének írt búcsúleveleivel tisztelgünk a mártírok előtt.

Lázár Vilmos (1817-1849) ezredes a szabadságharc előtt, 1844-ben kilépett a császári hadseregből és zempléni birtokán gazdálkodott, majd hivatalnok lett. 1844 augusztusában vette feleségül a báró Reviczky Máriát (1812-1873) a királyhelmeci Szentlélek templomban. Felesége, aki öt évvel idősebb volt nála, özvegyként három gyermekét, Szerencset, Bélát, Madelaine-t hozta magával házasságába, akiket Lázár sajátjaként nevelt.

Lázár Vilmos 1848 októberében vette fel a szolgálatot a magyar hadseregben.

A harc befejeztével először Temesvárott őrizték, ekkor már vele volt felesége, majd Aradra is elkísérte: „Leírjam érzelmeimet, amelyekkel szegény Marimtól az utcán kellett megválnom?” – kérdezi naplójában Lázár. Mikor megtudta, hogy szerelme nem látogathatja, Lázár elkeseredett: „Összegörnyedtem mélyen égető fájdalmamban, szememből könnyek perdültek ki.” És hozzáteszi: „El voltam választva a világtól, s ami nekem e világon legkedvesebb, nőmtől.” Később felesége mégis kapott engedélyt a látogatásra. Lázár október 5-én este két fájdalmasan gyönyörű búcsúlevelet írt asszonyának és gyerekeinek.

Lázár Vilmost „kegyelemként” – mert már 1848 előtt kilépett a katonai szolgálatból, és az osztrákok előtt tette le a fegyvert –, nem felakasztották, hanem agyonlőtték. A kivégzőosztag előtt a férfi valóban úgy halt meg, ahogy megírta feleségének: „Én Istenem, szegény nőm!” – mondta utoljára. Aznap, mikor Lázárt kivégezték, felesége már betegen feküdt. Lázár gyóntatója kézbesítette a küldeményeit és a levelét, amelyet az asszony a sírástól elolvasni sem tudott, ezért azt a pap tolmácsolta. „A szenvedések elkábítottak, megbénítottak. Alig vagyok képes gondolataimat összeszedni.” – írta négy nappal később fájdalmában sógornőjének. Lázárné megkísérelte megszerezni férje holttestét, de nem sikerült. 1850 tavaszán ismét próbálkozott, eredménytelenül. Élete végéig ápolta és őrizte férje emlékét.

Lázár csontjait csak 1913-ban találták meg az aradi vár sáncában. Most az emlékoszlop kriptájában nyugszik.

Lázár Vilmos levelei feleségének:

Arad, október 5-én 1849. estve

Kedves szentem, egyetlen Marim! Mindenem e földön! – Egy sejtelem mondja nekem, hogy holnap reggel, mielőtt még egyszer láthatnálak – elvérzettem – és velem több becsületes, derék bajtársaim! Marim! Te, aki szívem minden hézagját bírtad, Te magad maradsz e földön. – Te voltál mindenem, Te leszesz utolsó sóhajtásom. – De marad még neked egypár jó embered, és az én és a Te szegény gyermekeid. Ezekben találd fel minden földi boldogságodat, ezekben összpontosítsd szeretetedet, és az Isten kebledbe fogja önteni a vigasztalás malasztait – és arra törekedj is, ezt kívánja nyugodalmam a másik világon, melynek rejtélyei előttem nemsokára megnyílnak! Én érted és nyugodalmodért fogok az Istenhez imádkozni – Te, édesem, mindenem, hasonlóképpen értem imádkozz. – Károly szavát bírom, hogy rólad és gyermekeinkről gondoskodni fog. Szerencs hátravan ugyan, de jóakarat ki fogja pótolni a hiányzót. – Isten Veled! Isten veletek! Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajtásom – de az úgyis meg fog történni. Én mártír vagyok, és ártatlanul halok meg. Az Isten, aki még sohasem hagyott el, most sem fog elhagyni – én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenha! Légy nyugodt, és élj boldogul – örök szerelmemben. – Ott fenn ismét látjuk egymást, ha van egy jobblét. – Képzeletemben dobogó szívemhez szorítlak, csókollak – és maradok síromiglan hű, szerető

Vilmosod

Kedves gyermekeim! jók legyetek! Szeressétek egymást! éljetek anyátokat vigasztalva, szeretve. – Szerető apátok
Vilmos

Október 5-én, 1849.

Mindenem e földön, kedves szentem, Máriám! A lelkiatya*, akinek kezeiben letettem vallomásomat – és kinek kitártam tiszta öntudattal bíró keblemet, át fogja neked adni kis gyűrűmet, szivartárcámat és evőeszközömet melyet itt, fogságom alatt használtam. Károlynál fogsz találni egy levelet és kedves arcképedet – azonkívül több holmit. – Én keresztülvíttam az élet-halál tusáját – én meg fogok halni, mint férfiúhoz illik. Szívem, a szegény, mely érted fog dobogni utolsó ütéséig, és tiszta szerelmem nálad maradnak. – Én nem akarom átkozni a végzést, nem senkit – én boldogító szerelmedben öt évet és majd két hónapot éltem, és ezen idő vigaszul szolgál. hogy már el kell hagyni e földi pályát. – Adj gyermekeink mindegyikének, ha kilép a világba, egy emléket tőlem – élő jeléül annak, hogy az, aki becsületesen és tisztán élte egész életét-nyugodtan bír meghalni, ha ártatlanul is, mint én. Te pedig, éltem védangyala, kinek kezeiben lételem tisztább és jobb lett – Teneked, kedves Marim, még egyszer az utolsó istenhozzádot mondom, és szolgáljon ezen vallomásom neked vigaszul, hogy annak oka, miszerint nyugodtan halhatok meg, Te vagy, és felteszem felőled, Te mindenem, hogy méltó fájdalmaidat nem lecsillapítani, mert azt, tudom, hogy nem lehet; tudom magamról is, de korlátolni fogod, és azzal bebizonyítani, mily kedves emlékem Teneked.

Köszöntsd, csókold nevemben Ármint, Hermit, Lórit, Minát, Stainert és Mednyánszkyt és különösen még Szomjasékat és minden jó ismerősöket és barátokat – és rokonokat.

Csókold kedves gyermekeinket, és öleld forrón szívedhez nevemben, miként én Téged, Te kedves Marim, képzeletemben ölellek és szorítlak ezen az utolsó percenetig érted dobogó szerelmes szívemhez. – Isten veled! Tied örökké, még a síron túl is a te hű

Vilmosod

Források:

Az aradi vértanúk özvegyei

Lázár Vilmos

Az aradi vértanúk

Nyitókép: Borsos József: Az özvegy (részlet)

Második kép: Lázár Vilmos

Harmadik kép: Lázárné Reviczky Mária