Talita

Szex a kereszt alatt – Kövéren szép az élet

Megszoktuk már, hogy a spanyol film nem ismer tabukat. Almodovar, a mester szoktatott ehhez hozzá bennünket is, és mindazokat a rendezőket, akiket nyugodtan tekinthetünk a tanítványainak. Ilyen Daniel Sanchez Arevalo is.

Két éve, amikor a Sötétkékmajdnemfekete című első filmjét láttam, már sejtettem, hogy ettől a rendezőtől még várhatunk jó filmeket. És így is lett. A Kövéren szép az élet szeptemberi bemutatója óta máig telt házakkal megy – igaz, csak a kistermekben, na de a magyar mozihálózatban ez már így is nagy dolog.

Miért szeretjük a spanyol mozit egyre inkább? Talán mert nagyon őszinte, és a valódi problémákat állítja a középpontba. Ráadásul nem jellemzi a pc tolvajnyelv, sem a hamis toleranciamodell.

Így van ez a spanyolul egyszerűen „Kövérek” című filmmel is. Test és testiség, vonzalom és viszolygás, szeretet és önzés kavarog a párhuzamos, lazábban-szorosabban kapcsolódó cselekményszálak szereplőinek egymáshoz való viszonyában. A kapcsolatrendszerben a hangsúly a férfi-nő kapcsolaton és szülőknek a gyerekeikhez, megszületendő magzataikhoz való viszonyán van.

A keretet egy különös fogyókúrás-terápiás csoport adja, amelynek a vezetõje, Abel nem éhezésre biztatja pácienseit, hanem arra, hogy szembesüljenek önmagukkal. Ez meg is történik, csakhogy nem csupán a fogyni vágyók, hanem maga a pszichológus is kénytelen lelke mélyebb, addig felfedezetlen bugyraiba alászállni, ami teljesen kizökkenti az életét a megszokott kerékvágásból.

Tudom, hogy az egyes cselekményszálak egymás nélkül nem értelmezhetők, de mivel az egész filmet elemezni nincs idő és tér, csak egy számomra érdekes szálat emelek ki.

Sophia és Alex egy vallásos közösséghez tartozó fiatal pár. A film elsősorban a lányt követi, hiszen ő a kövér, Alex – már csak a kontúrozás kedvéért is – hangsúlyozottan aszketikus külsejű. Az esküvőjükre készülnek, de Sofia nem akarja megvárni a nászéjszakát. A túlsúlyos lány a kilóival küzd, s attól tart, Alexnek valójában nem is tetszik, azért nem sietteti a szexet. Többször látjuk őket a templomban, a közösség találkozóin, ahol a pap az igen kis számú hallgatóság előtt próbál beszélni többek között a szexről is. Meg kell-e várni a nászéjszakát? – merül fel a kérdés. A pap azt mondja, hogy a megfelelő időt, helyet, hangulatot kell kivárni. Ez bizony „gumiszabály”, Sofia is így értelmezi, és egy adandó alkalommal elcsábítja Alexet jövendőbeli otthonukban, egy félig berendezett lakótelepi lakásban. Nászágyuk még ki sincs csomagolva, rajta van a védőfólia – mindvégig rajta is marad – de az ágy fölé a falra, középre már felfüggesztettek egy hatalmas feszületet. Ez alatt történik meg az egyesülés.

Sofia boldog, hétről hétre adja le a kilókat, egyre csinosabb, könnyű neki a fogyókúra. Viszont Alexnek lelkiismeret-furdalása van. Csak részben a megszegett törvény miatt. A fiú számítógép-szerelő, s egy ízben egy peapshow-ban akad munkája. Annyira felizgatja a látvány, hogy szándékosan elrontja a gépet, hogy újra jöhessen „potya lesre” – az egyik lány ingyen mutogatja magát neki. Számára kettős a bűn, és hiába gyónja meg, nem tud kilépni a bűnösség érzéséből. Tehetetlenségében Sofiával vész össze, a lányt hibáztatja, amiért a testi vágy fogva tartja, szakítanak, és a fiú Afrikába megy önkéntesnek. A lányról idővel kiderül, hogy terhes, amit úgy rejteget, hogy újra kiselefántnyira hízik. Egy napon, amikor éppen elszállíttatja a bútorokat a lakásból, amit el akar adni, megjelenik Alex , és elmondja, hogy valójában meghalt egy autóbalesetben, s csak azért jött el Sofiához, hogy bocsánatot kérjen tőle, amiért nem tudta elfogadni a lány önzetlen szerelmét a saját önzése miatt. Ez az önzés volt a valódi bűn. A film zárlatában Sofia és Alex esküvőjét látjuk, ahol a madonnaarcú lány felszabadultan halad az oltár, és halott (!) vőlegénye felé. A kamera végül ráközelít a keresztre feszített Jézusra.

A filmnek azonban nem itt van vége. A következő, a művet valóban lezáró képkockában megjelenik Enrique, aki egy kereskedelmi csatornán önmaga reklámoz egy fogyókúrás szert, egyben ő a forgalmazó is, miközben hol magatehetetlenre hízik, hol lefogy. Ránk mutat a vászonról, és azt mondja: „Mindenekelőtt ne feledkezzetek meg róla, hogy foglalkozzatok magatokkal!”

Jézus és korunk hőse jelenik meg egymás mellett a két utolsó jelenetben. Arevalo nem választ, csak megmutatja a mindkettőt. Anélkül, hogy akár a kereszténységről, vagy akár a megtestesült önzésről ítéletet mondana. Filmje az elveszett, az önmagát és a másikat, a társat kereső emberről szól – szeretettel, megértéssel, mégis kíméletlen őszinteséggel.

Magyar filmben Bódy Gábornak a Kutya éji dala című filmje (1983) óta nem jelent meg  hangsúlyosan a kereszténység mint lehetséges világmagyarázat. Igazán öröm volt látni, hogy a spanyolok nem éreznek szent borzadályt a téma kapcsán, nem érzik szükségét, hogy távolságtartással beszéljenek a hitről, esetleg kifigurázzák azt.

Arevalo filmje azt sugallja, hogy nem a tabuk hordozzák az értéket.

De nem kérdőjelezi meg, hogy az érték létezik…

Kóczián Mária