Talita

Keresztény női magazin

Szomjúság – amatőr filmszemle és fotókiállítás

szomj3
November 15-én pénteken 9 órakor kezdetét veszi a XVII. Faludi Amatőrfilmszemle és Fotókiállítás, amelynek idei témája: a szomjúság. 17 ország 65 alkotóközössége nevezett be, az előzsűri több mint 5 órányi anyagot válogatott be a versenyprogramba, és 119 fotó érkezett. Izgalmas lesz a közönség számára is az eredményhirdetés!

A filmszemle első körét, a versenybe nem került filmek vetítését a Párbeszéd Háza konferenciatermében 9-től 15 óráig tartják. A versenyprogram vetítése már az Uránia Nemzeti Filmszínházban 15 órakor kezdődik.

November 16-án, szombaton 11 órakor folytatódik a szemle programja az Urániában. A díjkiosztó és a nyertes filmek vetítése 19 órakor kezdődik. Gerard Thomas Straub producer, Dér András és Nagy Dénes rendezők, Lázár Kovács Ákos esztéta értékelik, véleményezik majd a filmeket. A zsűrielnök, Gerard Straub munkáiból itt láthatnak ízelítőt.

A fotós zsűri által válogatott képek kiállítása az Uránia Nemzeti Filmszínház emeletén szintén megtekinthető november 15-től november 20-ig.

A filmszemle kísérőprogramjaként november 15-én, 20 órakor az Uránia levetíti Nagy Dénesnek a közelmúltban a nizzai rövidfilmfesztiválon nagydíjat nyert alkotását, a Lágy esőt. A Cannes-ban debütált film vetítését követően Lukácsy György filmes újságíró beszélget a rendezővel és Nagy Imola Dóra szerkesztővel.

November 16-án 16.30-kor pedig Dér Andrásnak az októberben boldoggá avatott szalézi vértanúról, Sándor Istvánról szóló mozifilmjét tekinthetik meg az érdeklődők.

A filmszemle eseményein a részvétel ingyenes.

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162