Talita

Keresztény női magazin

Szülés szeretetben – 1. rész

szules1
„Az orgazmikus szülés lehengerlő, érzéki, spirituális és felejthetetlen élmény – egy szavakkal el nem mondható, hosszú pillanat. Több a szeretkezésnél, mivel magának az életnek a szenvedélye táplálja, és annak szeretetéről szól. Az embernek megadatott, hogy isteni örömre leljen a gyermekszülésben.”
(Mariana A., Florida állam)

„Az orgazmikus szülés nagyon is létező jelenség, amelynek valós fiziológiai alapjai vannak” – írja Debra Pascali-Bonaro az „Orgazmikus szülés” (Jaffa Kiadó, 2011) című könyvében, amelyet Elizabeth Davissel együtt jegyez. A könyv az Egyesült Államokban tavaly jelent meg, s igen nagy port kavart. Olvasva újra kedvet kaptam a szüléshez, hiszen a szerzőpáros nagyon egyszerűen, mégis szemléletesen fogalmaz.
De miről is szól ez a nagyszerű könyv, amelynek alapján sorozatot kezdünk, s végigvesszük nemcsak a szülés fiziológiáját, de a lélekre gyakorolt hatását is?

Sajnos sokan túlóráznak, vagy megerőltető fizikai munkát végeznek, aztán altatókkal és alkohollal nyugtatják magukat. Alaposan túlszervezzük az életünket, így kevés időnk marad a mélyebb relaxációra és a spontán önkifejezésre. S ha mindez betegségekhez vezet, gyógyszert szedünk, aminek segítségével visszatérhetünk munkánkhoz. Gyorsan élünk, ezért testünk bölcsességét alig vesszük észre. A lassítás leghatásosabb módja, ha gyerekeinkre figyelünk, akik a jelenben élnek, ösztönösek, kreatívak, és általában sokkal boldogabbak, mint a felnőttek.

szules2

„Őrületesen irányítani akartam mindent az első terhességem alatt, és ez kétségtelenül kihatott a szülésemre is. (…) Amikor megtanultam lemondani arról, hogy mindent szigorúan uralni akarjak, jóval könnyebben át tudtam magam adni a vajúdásnak, mint első alkalommal, ezért volt jóval rövidebb ez a szülés.” (Laura F., Georgia állam)

Intuíció

Kimutatták, hogy az intuíciós képesség összefüggésben áll az agyhullámok frekvenciájával: béta állapotban (stressz vagy aggódás közben) az agyhullámaink gyorsak, szaggatottak, míg alfában (meditáció vagy ritmikus tevékenység által kiváltott állapotban) agyhullámaink lelassulnak, nagyobb az amplitúdójuk, és sokkal inkább összhangba kerülnek a társaságunkban lévőkével.

„Várandósságom alatt végig kapcsolatban voltam a kisbabámmal. Megkerestem őt, és azt éreztem, válaszol nekem. Valami különös módon nem is igazán beszéddel, de kommunikáltunk egymással. Ez meggyőzött arról, hogy erős, és minden rendben lesz.” (Michael R., Connecticut állam)

szules3

Oxitocin

Az agyalapi mirigy által termelt oxitocin, amit szeretethormonnak is neveznek, mind a várandósság alatt megtapasztalt intenzívebb szexuális vágy, mind pedig az orgazmikus szülés magyarázatául szolgál. Fontos kapcsolat van az oxitocin és az alfánál is mélyebb és egymással még inkább összhangban lévő agyhullámok között.
Az oxitocin a méhnek a méhnyakhoz kapcsolódó hosszanti rostjait húzza össze, aminek hatására a méhszáj könnyen kinyílik. A rostok megvastagodott izomtömege nyomja ki aztán a babát az anya méhéből. Így tehát a spontán és eksztatikus szülés kulcsa, hogy elkerüljünk mindent, ami akadályozhatja az oxitocin termelődését.
Akadályozza az oxitocintermelődést, ha nem érezzük magunkat biztonságban, vagy ha figyelnek bennünket, de valójában minden, a szürkeállományt serkentő dolog akadályként hat. A szülésnél, ahogyan a szeretkezésnél is, a meghittség elengedhetetlen.
A szülés gyorsítása céljából mesterségesen, infúzióban adagolt oxitocin leállítja a természetes oxitocin termelődését, ami nem vált ki szeretetérzést és kötődési reakciót, mivel az agy nem rendelkezik receptorokkal annak érzékelésére.
Az epidurális fájdalomcsillapítók is gátolják az oxitocin felszabadulását azáltal, hogy érzéketlenné teszik a hüvely tágulásáért felelős, normális esetben a baba fejének nyomására reagáló receptorokat, különösen a baba születése előtti pillanatokban, amikor e hormon szintjének a csúcson kellene lennie.

„A második szülésemnél az egész testemet egyetlen hatalmas szülőcsatornaként éltem meg otthon: (…) Soha nem felejtem el azt az érzéki pillanatot, ahogy a testemmel éreztem az apró idomok körvonalait. (…) Időtlennek tűnt ez a pillanat. Aztán megint felgyorsult minden, a karomba vettem őt, a kisfiam felmászott az ágyra, mellettem állt a férjem, és a családom újjászületett.” (Debra Pascali-Bonaro)

szules4

Teljesség

Amint az anya karjaiba veszi gyermekét, az adrenalin szintje lecsökken, míg az oxitocin az egekbe emelkedik a kötődés kialakulásának és a méhlepény megszületésének megkönnyítése érdekében. Ezalatt az újszülött állapota stabilizálódik, kitisztul a tüdeje, és lélegezni kezd. A baba türelmesen fürkészi édesanyja arcát, vagy a melléhez bújik, hogy érezze illatát. Amennyiben semmilyen gyógyszert nem kapott az anya, a baba magától rátalál a mellbimbóra. Az apa is résztvevője lehet a bensőséges hangulatnak, ha mellettük ülve mindkettőjüket átöleli. Nagyon jólesik ilyenkor valami meleg ital, bár amúgy is fontos, hogy meleg legyen a helyiségben, hogy az oxitocin szintet magasan tartsák, és a théta agyhullámok maradjanak a dominánsak a lehető legmélyebb kötődés elősegítése érdekében. (A thétához kapcsolható az érzéken túli észlelés, az ihletettség állapota és a spontán problémamegoldás. Ebben az állapotban az idő relatívvá és rugalmassá válik.)

 

Konkoly Edit

Folytatjuk


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162