Talita

Keresztény női magazin

Tabódy István: “Ha nekem nem jut”

Tabdytiszavarkony_1944_december

 

Tabódy árnyéka itt marad Bicskén.

Szó szerint és képletesen. Szó szerint azért, mert jó kis bicskei fényjátékot lát az ember, amikor este a katolikus templom mellett vezet el az útja. A Tabódy-szobor talapzata előtti erős, földi lámpa fénye miatt a mellszobor sziluettje hatalmas árnyékként terül szét a templom falán. Olyankor is érződik, hogy ez a szobor tényleg Tabódyról készült.

Utolsó találkozásom így történt vele:

Jött befelé az Arany János utcába néhány kutyával, tán szombat délben (“ha nekem nem jut, a kutyák akkor is enni fognak” – mondogatta néha), én ővele szemben ballagtam:

– Dicsértessék! Hová tetszik menni? Még sosem láttam erre!

– Mindörökké. Megyek a Pistához ebédelni.

– Sok ám itt a Pista…

– Hát a pizzás Pistához.

– Atya, az ám így nagy kerülő, mert ez az Arany János, aztán Jakab köz, majd Szent István út. Egy utcával odébb kell indulni és máris ott van!

– Ajjaj, pedig még sosem tévesztettem el a lyukat! De jó, hogy találkoztunk, kisfiam.

Együtt mentünk ebédelni, meg a kutyák. A rövidebb úton. Kérdeztem, mit inna előtte. Azt mondta törkölyt, mire bólintottam, mert kedvelem, erre ő azt mondta:

– Bicskén nem ismerek olyan férfit, aki a törkölyt nem szereti.

Ezután kiderült, hogy az egész Magyarországban sincs olyan férfi, aki ne szeretné a törkölyt. Sőt. Az egész világon is csak olyanok vannak, akik nem ismerik. Ezért aztán nem tudják még, hogy mi a jó. Megittuk a magunkét, megebédeltünk, és azt mondta nekem Tabódy István:

– Ne atyázz ezután, tegeződjünk! Szólíts Pista bátyámnak, én meg téged Tóninak. Mert öregapádnak is azt mondtam, hogy Tóni.

Tabdyszobor

“Tabódy István, tabódi és fekésházi (Bp., 1921. ápr. 1.-Székesfehérvár, 2000. szept. 25.): kanonok. – Édesapja, T. Tibor őrnagy, földbirtokos, ogy. képviselő, a Regnum Marianum egyhközs. világi elnöke. ~ 1930-38: a kőszegi Hunyadi Mátyás Katonai Főreálban, 1938-41: a Ludovika Akadémián tanult. A 3. Nádasdy Ferenc huszárezred hadnagyaként Nagyváradon, Nagyszalontán és Munkácson szolgált. 1944. I. 1: főhadnagy, VI. közepétől az orosz fronton harcolt, IX. 17: Varsónál súlyosan megsebesült. 1945 tavaszától a Honvédelmi Min. Lóügyi O-án szolgált. 1946: a M. Szab. Párt VII. ker. titkára. 1947: százados. – IV. 25: kémkedés gyanúja miatt letartóztatták, a buda-déli, 1947-től a kistarcsai, 1950-től a recski internálótáborban őrizték. 1953. IX. 17-i szabadulása után a Kazánfalazó és Gyárkéményépítő Váll-nál szállítómunkás. 1954. IX: bérmakeresztapja, Shvoy Lajos székesfehérvári pp. segítségével a Hittud. Akad. növ-e lett. 1955. V. 3: az ÁEH kitiltotta, óvodai fűtőként dolg. Hegedüs András min-elnöknek 1956 elején írt levele nyomán X. 11: folytathatta tanulm-ait. XI. 3:/ Mindszenty/ bíb. kérésére néhány kispaptársával az ÁEH irattárát biztosította. 1957. III: diakonussá szent. A forr. alatti magatartásáért V. 17-XII. 17: börtönben ült. 1958. VI. 13: Székesfehérvárt Shvoy Lajos pappá szent. Néhány hónapig a Hittud. Akad-n ill. a Közp. Szem-ban főduktor. 1959 tavaszán 74 más kispappal együtt kizárták a szem-ból, mert nem jelentek meg az orsz. Papi békegyűlésen. – Eltávolítása után a Közlekedési Múz-ban takarító. Közben a kidobott kispapokból szem-ot szervezett és vezetett, és közülük 17-et p. engedéllyel pappá szenteltetett. 1961. II. 6: letartóztatták. A népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetése és hűtlenség vádjával 12 é. börtönre ítélték. Büntetését majdnem kitöltötte, Casaroli bíb. közbenjárására a Gyűjtőfogházból néhány hónappal korábban, 1972. XII. 30: szabadult. Közben megjárta Márianosztra, Sátoraljaújhely és Sopronkőhida zárkáit. – 1973. IX: a székesfehérvári belvárosi pléb. kp-ja. 1975. VI: Csabdi, 1982. V. 1: Kisláng, 1987. X. 15: Bicske plnosa is. Külf. segítséggel sikerült fölújíttatnia Vasztély, Csabdi, Óbarok, Kisláng és Bicske tp-át és 3 pléb-t. – 1989 u. bár jelölték, nem lett tábori pp. 1992: székesfehérvári knk. Katonai szolgálata alapján vezérezr. rangot kapott. – 2005: Bicskén a r.k. egyházközség és az önkormányzat szobrot állított tiszt-ére (Domokos Béla alkotása).”
(Magyar Katolikus Lexikon)

Izing Antal


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162