Talita

Keresztény női magazin

Talita Londonban – Közlekedj angolosan!

angol2
A Talita hol itt, hol ott tűnik fel, egyelőre Európában. Madridi sorozatunk után Londonba látogatunk, és továbbra is a személyes élmények, tapasztalatok a legfontosabbak számunkra. Ezúttal Rita mesél!

Ma is biciklivel mentünk iskolába. Emma – ötéves létére – egészen ügyesen tanulja a szabályokat. Eddig egyszer kaptunk kritikát. Az iskola előtt, egy nagyon béna kereszteződésben, ahol máskor soha sem jön hátulról senki, most jött egy autó, Emma  pedig elé kanyarodott. A nő csak ennyit mondott: „Ugye tudja, hogy a gyerek hátulról észrevehetetlen?”
Az utakkal amúgy semmi baj, az aszfalt minősége egyenletesen jó (nem kiváló, mint Svájcban, de jó), felfestések csak az egészen kis utakon nincsenek. Pocsolya sehol. Ezt azzal érik el, hogy az út és a járdaszél között árok húzódik, kivétel nélkül mindenhol. Nem mély árok, de ha tekersz, észnél kell lenni, a járda széle kőkockákkal van szegve, és az úttest felszíne a járda közelében hirtelen alábukik, helyenként nagyon meredeken. Ebben az árokban pedig a csatornába vezető vízelnyelők vannak. Minden kereszteződés többé-kevésbé akadálymentes, azaz le van eresztve a járdaszegély, de ezeket az árkokat meg kell mászni. Nem kis feladat egy ötévesnek.

angol1kp
Az utak pedig keskenyek. Ha nem többsávos főútvonalról van szó, annyi a parkoló autó, hogy szó szerint csak egy kocsi fér el. A szembejövő meghúzódik egy-egy kapubejárónál. A biciklist sem lehet mindenhol kikerülni. Az előrejutás lassú, de senki sem mérgelődik miatta. A szélesebb utakon pedig, a lakóövezetekben forgalomlassító dombok vannak sűrűn elhelyezve. És útszűkítők a kereszteződéseknél: ezek a gyalogátkelők is egyben, mivel zebrát csak a tényleg forgalmas helyekre tesznek.
Az iskola előtti zebra igazi élmény: az autós óvatosan közelíti meg, szinte csalódott, ha egyetlen átkelni váró gyerek vagy felnőtt sem akad. Emmát magam mellett tartom, míg lezárom a bicikliket, mert ha a zebránál áll, a vezetőnek meg kéne várnia, míg én is végzek és átsétálunk előtte.
Minden profi kerékpároson hupisárga kabát és bukósisak van. Sokan vannak ilyenek: láthatólag naponta használják a gépüket, jól ismerik az utat. Irtó gyorsan mennek. Ahol nincs busz- vagy kerékpársáv és nagy a forgalom, sok a veszélyes helyzet: leszorítják őket, eléjük kanyarodnak. Van ilyenkor kiabálás.
És hogy mindenki forgalommal szemben közlekedik, azt csak a turisták veszik észre!

 

Szilágyi Rita Cecília

A fotó illusztráció.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162