Templomban
Magasságos oszlopok félhomályában hűsölök
– a kinti zaj nem ér el hozzám.
Nyúzott lelkem imára térdül
– vajon hitem mustármagnyi-e már?…
Uram! Kérdéseim nehéz súlyát most
egy Dávid-parittyakővel megint elsöpörheted
– vagy csodálatos csended önt belém
új erőt, békét és hitet?
A csend halk neszei közt vajon lepattog-e végre
lelkemről a bűn gőgje: „Oldj meg mindent magad!
Hisz erős vagy, erős, minden tiéd az ég alatt!”
Vagy zománc-páncélként fog körbe újra gőgös akarat?
De mi lesz, ha a vas kirozsdáll a zománc alatt?
Tart-e még a gőg-erőből annyi, hogy azt mondjam:
„Bocsánat, Uram!”
Hagyom-e majd akkor, végre megváltani magam?
Magasságos oszlopok félhomályában ülök megint
– a kinti zaj csak lassan ér el hozzám.
Békült lelkem imája halkul,
az Áment, Uram kérlek, Te mondd ki már!
Hegedűs Annamária
Tweet