Tízezer csibe gazdái
A Balatontól nem messze, egy Fejér megyei kis faluban, Angliából hazatérve kezdett új életet egy fiatal család. A családi vállalkozást folytatva több tízezer csibe és a gazdasághoz tartozó birtok gazdái lettek. Petrik Ida, a Vidéki Élet Magazin munkatársa kérdezte Sárát és Béla Pétert újdonsült életükről, hogy egy újabb jó példáját mutassák meg annak, hogyan lehet vidéken, a vidékből jól-létben élni.
– Meséljetek magatokról, milyen kötődésetek volt eddig a vidéki élethez? És milyen a Ti vidéki életetek most?
– Szüleim mindig is táplálták bennem a vidék és a természet szeretetét. Nagyszüleim és szüleim is szerettek a kertben dolgozni, és amint szüleim is tehették, debreceni lakásukat egy nagy, kertes, külvárosi házra cserélték Debrecen-Józsán. Engem mindig is sokkal jobban vonzott a vidéki élet, mint a nyüzsgő nagyváros. Többek között ezért sem London vagy Manchester belvárosát választottam, amikor 2007-ben Angliába költöztem, hanem egy parkokhoz közeli, külvárosi részt. Bár ott egy lakást béreltünk, miután feleségemmel megismerkedtünk és összeházasodtunk, de volt egy kis közösségi bér-konyhakertünk, hogy ne rugaszkodjunk el teljesen a vidéki élettől és az önfenntartástól. A mostani vidéki életünk egyelőre a betanulásról szól. Tanulunk és tervezünk. Mindig jár valamin a fejünk!
– Az angol vidéki élet miben más, mint a magyar? Mivel foglalkoztatok Angliában, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttetek ott, amit most tudtok kamatoztatni?
– Ahogy a mondás is szól, a jó terméshez három dolog kell: a Teremtő, az időjárás és a jó gazda. Nos, az angol időjárás merőben más, mint a magyar. A legtöbb vidéki ember Angliában állattenyésztésből él, hiszen a lédús, jó minőségű fű tökéletes a birkák és a tehenek számára. Mivel a legtöbb fiatal inkább a várost választja, az idősek pedig megtehetik, hogy csak zöld pázsitot tartsanak, a falusi ház hátsó részén lévő kert nem nagy divat. Ha valaki kertészkedni akar, az általában az önkormányzattól bérel egy közösségi konyhakertet (körülbelül évi 6000 Ft egy 200 négyzetméteres telek), ahol van víz, közös szerszámtároló és sok esetben még közös szerszámok is (például robikapa). A legtöbb tapasztalatomat így ott gyűjtöttük, de a klíma miatt máskor és máshogy érnek a termények. Ha valamit tanultam ott és motivál, azok a tévés dokumentumfilmek, amelyek a farmerek életéről, illetve a konyha és a kert kapcsolatáról szólnak. Egyik ilyen nagy példaképem Hugh Fearnley-Whittingstall, aki arra buzdítja az embereket, hogy egyenek változatosan, kertészkedjenek, és legyenek igényesek ezeken a területeken.
– Hogyan telik egy napotok?
– Még minden napunk máshogy telik. Egyelőre tanuljuk, hogy a csirkék mindennapjai hogyan zajlanak, és közben tervezgetünk. Jelenleg a gazdaság és a tanya kizárólag a csirkéken alapul, de mi szeretnénk zöldségeket és gyümölcsöket is termelni. Őszre felszántunk egy területet, ahova gyümölcsfákat ültetünk. Zöldségeket csak magunknak termelünk, főleg azért, hogy amit eszünk, arról tudjuk, hogy honnan van, és ne külföldi importot kelljen vásárolnunk. Ha meg valamit nem tudunk megtermelni és a boltban veszünk, figyelünk arra, hogy magyar termék legyen. A zöldség-gyümölcs termesztésre van hely a tanyán bőven, fájna a szívünk, ha nem használnánk ki a Mezőföld adottságait. Emellett leköt minket egyéves kisfiunk is, aki kész tünemény!
– Hogyan tudjátok összeegyeztetni az állattartást a magánélettel, hiszen itt nincsen hétvége, szabadság?
– A tanyasi élettel együtt jár a kötöttség. Nem nagyon lehet kimozdulni, mert az állatokat nem lehet csak úgy magukra hagyni. Akinek van egy cicája vagy kutyája, tudja, hogyha elutazik, kell valaki, aki vigyáz a házi kedvencre. Néha ezt is nehéz megszervezni. Sok állatnál meg szinte lehetetlen. Amikor csak tehetjük, vendégeket fogadunk! Ha mi nem tudunk kimozdulni, akkor legalább másokat hadd lássunk itt. Persze hétvégénként néha elmegyünk ide-oda, barátokhoz, templomba, rokonokhoz, vásárolni, de nagyon szeretünk itthon lenni. Itt mindennap lehet valami újat látni a tanyán.
– Hogyan fogadtak benneteket a faluban, milyen a közösség?
– Nekik könnyű, mert egy 800 fős faluban mindenki tudja, hogy mi kik vagyunk. Mi vagyunk az „újak”. Nekünk meg szép lassan meg kell ismernünk őket. Már jó pár embert ismerünk, de még három hónapja sem vagyunk itthon.
– Nem szokványos dolog, hogy hozzátok hasonló fiatalok „álma” ma állattartással foglalkozni, Ti mégis ezt választottátok. Mit mondanátok útravalónak más fiataloknak?
– Mindig is közel álltak hozzánk az állatok, a növények, a természet. Szerintünk az egyik legjobb befektetés az állattenyésztés: a legtöbb esetben egy adott időszakon belül 100%-os haszon van rajta, hisz jön a kisbárány / borjú / kecskegida, stb. A mi esetünk egy kicsit más, hiszen nincsen keltetőnk, de a megfelelő szakmai háttérrel és körülményekkel ez egy életre szóló vállalkozás. Szomorúan látom, hogy mennyien szenvednek, vagy legalábbis panaszkodnak ma Magyarországon. Változtatni kell a mentalitásunkon, és meglátni a lehetőségeket magunk körül. Ahogy a tanyára értünk, rögtön a lehetőségeket láttuk: van egy kis akácerdő, mellé méheket szeretnénk, a fákat ritkítani karámnak és tűzifának. A tíz hektár nincs megművelve, oda gyümölcsöst, konyhakertet, a gyerekeknek játszóteret, focipályát szeretnénk. Van pár elhagyatott és romos épület, amit idővel szeretnénk felújítani. Nem csak állatokat akarunk tartani, hanem másoknak segíteni: az egyik épületben gyerektáborozási lehetőséget szeretnénk kialakítani. Nem egyszerű megvalósítani a terveinket, rengeteg munkát igényel és odafigyelést, azonban ezekre a városban nem lenne lehetőségünk. Mindenkit bíztatni szeretnénk, hogy vidéken a vidékből élni igenis lehetséges!
Forrás: Petrik Ida/http://videkielet.hu
A tanya hétköznapjait követhetitek blogjukon: http://www.belapeter.blogspot.hu/
Kapcsolódó cikkeink:
A közös létra, avagy Élőfalu Találkozó Nagyszékelyben
Tweet