Talita

Keresztény női magazin

Töltött csirke – töltés nélkül!

toltott_csirke1
Ünnepi főételnek kiváló a most következő recept – de nem kell megijedni, alig időigényesebb, mint egy hétköznapi, egyszerű ebéd.

A töltött csirke gyerekkorom egyik kedvenc vasárnapi ebédje volt. Nagymamám, családi „főszakácsunk” ügyelt rá, hogy a tölteléket óvatosan nyomkodja a csirke bőre alá, nehogy kiszakadjon, és nagyon figyelt arra is, hogy a töltelékkel együtt a hús is átsüljön, közben pedig a bőr ne égjen meg.

Elhatároztam, hogy a töltött csirkéből csak a jót valósítom meg, a nehézségek kikerülésével.
Hozzávalók a töltelékhez:
toltott_csirke2
30 dkg kenyér vagy 6 zsömle tejbe áztatva
(annyi tejbe, amennyit magába szív, de még nem ázik szét)
3 egész tojás
1 kis üveg szeletelt gomba (konzerv)
1 nagy fej hagyma apróra vágva
só (mértékletesen, mert a hús leve is sós lesz)
1 csapott evőkanál majoranna
2 mokkáskanál őrölt bors
1 csokor apróra vágott petrezselyem

A hozzávalókat alaposan összekeverem.

Hat csirkecombot félbe vágok, tepsibe helyezek, majd sült hús-fűszersóval megszórom mindkét oldalukat. A húsdarabok bőrösebb felső felére egy kevés gulyáskrémet kenek, és megpucolt fokhagyma-gerezdeket teszek rájuk. Kevés olíva olajjal meglocsolom. A húsok közé tenyérnyi töltelék-pogácsákat teszek.

Alufóliával lefedem a tepsit, és 250 fokon sütöm először letakarva, majd kitakarom a tepsit, hogy a hús megpiruljon. A sütési idő nálam kb. egy óra.
Hat bőséges adag lesz. Nagymamám régen tepsiben sült krumplival tálalta, de én azt túlságosan laktatónak, nehéznek tartom, ezért sóskafőzeléket adok mellé.

 

Kölnei Lívia
A Talita ünnepi receptjeiből:

Rumos-diós aszalt szilvával töltött pulykamell, meggyes gesztenyemártással

Bejgli-iskola

Tojáslikőr ünnepekre


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162