Talita

Underground létből Istenhez

Czeglédi Szilárd sokáig a mélyben élt, míg egy tíz évvel ezelőtti napon tonnás súly nehezedett a vállára… Megtért, kibékült, szeretni kezdett.

Itt születtem a városban, öten vagyunk testvérek. Senki sem volt vallásos a szűkebb családomban. A nagymamám tanított imádkozni, és néha templomba is elvitt. Azt éreztem, hogy az nem az én helyem, nem lehetett játszani, nem volt ott semmi. Kamaszkoromban, amikor nagy szükségben voltam, elmentem néha templomban magamtól is – kérni. De legtöbbször nem úgy történt, ahogy szerettem volna, ez elbátortalanított. Érettségi után kétes üzleteim lettek. Nagyon nagy pénzt ugyan nem tudtam keresni, azonban sokszor összejött… de elköltöttem partikra és kábítószerre. Az volt az életcélom hogy ragadd meg az alkalmat, és vedd el, mert ennyi az élet. A szüleim láttak, hogy miben élek, de nem tehettek semmit. Még hozzám szólni sem lehetett, nagyon öntörvényű voltam. Mégis valahogy megérintett az Isten.

Jelek

A katonaságnál volt egy-két érdekes eset. Volt egy lány például, aki tetszett. Nagyon szép volt. Elkezdtem fűzni, de kitartott abban, hogy szex csak házasság után. Ő akkoriban a Hit gyülibe járt.

Akkor volt egy-két fiú, akinek nagyon szép szeme volt. Mitől olyan a szemük, bárcsak nekem is ilyen lenne, akkor a lányokkal még könnyebben menne minden, gondoltam. Kiderült, hívők. Jó, akkor hagyjuk… Közel hozzánk lakott az egyik barátom, gyakran átjártam hozzá. Egyszer csak megjelent nála egy fiú, aki épp a börtönből jött ki. Rám nézett, s azt mondta: Szilárd, attól, hogy te nem hiszel, ő még létezik. A börtönben megtért. Akkor azt gondoltam, minek beszél egy normális ember hülyeségeket?!

Aztán egy másik fiú, akinek két gyereke volt, kemény heroinfüggő lett. Majdnem meghalt, de valahogy visszajött az életbe, egyszer csak elkezdte nyomatni mindenkinek, hogy Jézus él, Jézus szeret. Ez is megdöbbentett.

A katonaság után néhány évre megtért az anyám és a húgom. Anyám, aki nagyon sokáig beteg volt, pszichiátriára járt, sok gyógyszert szedett, teljesen más ember lett. Minden betegségéből meggyógyult. Húsz évig otthon volt, azután reggeltől estig komolyan dolgozott. A kapcsolatunk is teljesen megváltozott. Azt éreztem, hogy hihetetlenül jó, s nagyon szeret. Nem értettem, mi történt vele, ő meg csak annyit mondott, hogy Jézus Krisztus. A húgom is beteg volt, ő is meggyógyult. Örülök, hogy megtértetek, mondtam nekik, de azt is, hogy énekem meg kell csinálnom az életem. Ti normálisak vagytok, de én más vagyok.

A családom attól fogva folyamatosan imádkozott és böjtölt, hogy megtérjek. Nagy imaharcosok a mai napig mindketten.

Meg akartam halni

Végül egyre rosszabb állapotba kerültem. 2001 telén már öngyilkos akartam lenni. Hazudtam mindenkinek, a barátnőmnek, magamnak. Senkit nem szerettem, mindenkit kihasználtam, mindenkinek eljátszottam a jófiút, közben a rendőrségen ügyeim voltak. A kisebbik öcsémnek –, akivel együtt csajoztunk, együtt pörögtünk –, egy diszkóban halálközeli élménye volt. Nagyon megijedt. Beszélt anyámmal, aki azt mondta, hogy van egy megoldás: Jézus, ő meg tudja gyógyítani. Akkoriban már külön laktunk az öcsémmel a szüleinktől, minden este szívtunk. Hazajött egy keresztény rendezvényről, és azt mondta, hogy ő nem szív többet. Neki nem kell, mert ő elfogadta Jézust, aki sokkal jobb, ráadásul ingyen van és örökké tart.

Hűha! Erre nem voltam felkészülve. Megdöbbentem, de főképp azon, hogy akkor este éreztem valakinek a jelenlétét, bár nem tudtam, két-mit, csak azt, hogy ez az egész nem vicc. Azt is éreztem, hogy életében először mond okos dolgot az öcsém. Oké, mondtam, te is mész anyámékkal, de nekem nem ez az utam.

Öt perc

Az öcsém néhány nap múlva ment a gyülekezetbe, engem nem hívott, de felajánlottam, hogy elkísérem a buszig. Elkísértem, végül felmentem a terembe. Azt mondtam az Istennek, akiben, ugye, nem hittem, hogy öt percet adok, hogy valahogy megmutatkozzon. Öt perc, mondtam neki magamban, s utána elfelejtjük egymást. Bementem, leültem az ajtó mellé. Egy kérdésem van: vagy vagy nem vagy?

Elkezdődött az istentisztelet, gondoltam, mindjárt megyek, hiszen tudom, hogy nincs Isten. Elkezdték dicsérni az Urat, én meg ültem ott leghátul. Egyszer csak fel akartam állni, de nem tudtam. Több tonna súly nehezedett a vállamra. „Hűha, oké, hát akkor mégis vagy…” Maradtam. Eltelt néhány perc, s olyan érzésem volt, mintha megszúrták volna a szívemet. Tizenöt éve nem sírtam, nemhogy nyilvánosan, de akkor ott – zokogni kezdtem. Szabályos tócsa lett előttem. Feljött egy csomó emlék, hogy mennyire megbántottam embereket, hányszor voltam gonosz…

Egy hét múlva újra elmentem. Kinn állt egy ember a többiek előtt, aki azt mondta, hogy a világ a vesztébe rohan, szállj ki. Ez neked szól, mondta egy hang először bennem, de ez egy csapda. Majd egy másik hang is megszólalt, azt mondta, hogy álljál fel, menj ki. Kimentem, volt ott pár ember, együtt imádkoztak velem. Bűnvallást tettem, elfogadtam uramnak Jézus Krisztust. Aznap este az Úr meggyógyított minden betegségemből, minden fogságomból megszabadított. Alapvetően megváltoztatta az életem.

Nem volt könnyű, de otthagytam a barátnőmet. A következő nő a feleségem lesz, mondtam neki. Nem volt szükségem rá, hiszen szerelmes időszak kezdődött az Úrral. Minden nap jártam istentiszteletre. De nem ismertem a Bibliát, soha nem olvastam. Erős vágy ébredt bennem, hogy megismerjem. Misszionáriusnak jelentkeztem, és bibliaiskolába kezdtem járni Vajtára, a Golgota Teológiai Főiskolára. Elvégeztem, aztán még egy évet ottmaradtam gyakornoknak. Most a Golgotában vagyok lelkipásztor, sokat imádkozom másokért – tudom, hogy meghallgat – , és misszionáriusként is dolgozom.

Isten minden nap betölti a szükségemet, és gondoskodik, a kegyelmét mindig élvezhetem. Hűséges hozzám és szeret; új célt, új értelmet kapott az életem vele; új barátokat, új helyzeteket, érzékenységet a szükségben lévők iránt.

Konkoly Edit

Forrás: mindennapi.hu