Talita

Keresztény női magazin

Üzenet innen odaátra és vissza

img_0203Az őszi rendrakásban megtaláltam anyukám kesztyűjét, aki december elején lesz tíz éve, hogy elment e földi létből.

 

Egy igazán hívő ember számára a halál ténye nem is olyan rettenetes. Hiszen a test az, amit eltemetnek, elhamvasztanak és folyóba szórnak, amelyből már kiköltözött a lélek és a szellem, mint ahogy az ember a kesztyűből kihúzza a kezét. Az elődök sejtjeinek minden információja bennünk él tovább. Ahogy én hasonlítok az anyukámra, és ő hasonlított az ő szüleire, vagy nagyszüleire.

Nincs halál, csak a szűkebb térből, a test börtönéből való kiszabadulás, ami után már fájdalom sincs. S íme itt ez a kesztyű, az anyukám kesztyűje…

Majd az 56′-os témájú festmények között ráakadtam erre a képre:

amberg-jozsef-a-rokus-kapolna-es-korhaz-budapest-1956-november-11-akvarell-mnm-1

Amberg József A Rókus kápolna és kórház. Budapest, 1956. november 11. Akvarell (MNM)

Kép forrása

Ez a helyszín több okból szimbolikus számomra. A szüleim kapcsolatának sorfordító helyszíne, hiszen az ötvenes évek elején egy vihar elől idemenekültek be azon a randevún, amelyiken az anyukám ki akarta adni az útját az apukámnak, néhány rossz tulajdonsága miatt. Aztán a vihar lecsillapodott és az anyukám tovább gondolta a dolgot. Felsorakoztatott jó néhány pozitív jellemvonást is a másik oldalon, aztán végül egypár lettek az ötvenes évek elején. Majd ’56-ban megszülettem én, ’60 december végén pedig a testvérem.

14500414_837669573036092_3080945450262210150_o-2

Kép forrása

A háttérben levő kórházban szenderült át a másvilágra az anyai nagyapám.

A rendrakásban az apai nagyanyám kis fésülködőtükrének – melyről korábban már meditáltam egy blogbejegyzésben – fiókjában megtaláltam az édesapám öreg “brifkóját” és benne az esküvői képüket és jegygyűrűiket.

tukor3-1

 

S ma reggel erre a tükörre sütött rá a héten először az eddig esőfelhők mögé rejtőzködő Nap, és saját különbejáratú házi szivárványt varázsolt a szobám falára.

szivarvany-a-szobamban-1

Így üzenünk mi már néhány éve egymásnak innen odaátra és vissza…

img_0205-1

 

Antalffy Yvette 

Figyelmem önéletrajza blog


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162