Talita

Keresztény női magazin

Vágyaink erdeje, avagy bele mersz nézni a Szentivánéji álom tükrébe?

szentivánéji nyitó0
Szeretem, amikor Shakespeare megelevenedik a színpadon, és nem a megszokott módon kelti életre a rendező. A Gyulai Várszínház és a Nemzeti Színház közös produkciója, a Szentivánéji álom ilyen előadás. A grúz David Doiashvili a nemzetközi porondon is elismert rendező. Engem meggyőzött róla, hogy méltán az.

Lassan itt van Szent Iván napja, a legvilágosabb napok egyike, a teljesség, termékenység jelképe, a kozmikus év csúcspontja, ami után már minden csak sötétebb, kevesebb, terméketlenebb lehet. Ehhez a naphoz számos pogány termékenységi varázslat kötődik, a szexuális szabadosság napja-éjszakája is, emellett a keresztény kultúrkörben is kiemelt nap, Keresztelő Szent János születésének napja.

Shakespeare nem csinál problémát a helyszínből, történelmi korból, szereplőkből. Az ókori görög mitológiai alakokat, Thészeuszt és Hippolytát angolszász mesék tündéreivel és reneszánsz korabeli angol mesteremberekkel állítja színpadra. És ez nagyon is illik Szent Iván éjszakájához. Doiashvili pedig él azzal a ritkán kihasznált lehetőséggel, hogy elhiszi Shakespeare-nek, hogy nem véletlenül szerepel a darabban az athéni királyfi és az amazonkirálynő. A macsó és a független nő párharcát korunkban jól ismerjük. A férfi, aki nem tudja elfogadni a nő függetlenségét, s a nő, aki függetlenségének, szabadságának börtönében inkább az ellenállást és a magányt választja – vagy a méltatlan szerelmet, ami megmozgatja nőiségének mélyrétegeit. Ezt az értelmezést támasztja alá a szereposztás is, amelyben Thészeuszt és Oberont, valamint Hippolytát és Titániát egy-egy színész játssza – kiválóan (Horváth Lajos Ottó és a Nagy-Kálózy Eszter). Hippolyta-Titánia, akinek nem kell a túlságosan erős akaratú Thészeusz-Oberon, megkapja a szamárrá változtatott mesterembert, Zubolyt (Szarvas József), s vele a testiségben elgyengülést.

horváth nagy-kálózy

A fiatalok szerelmi sokszögüket – Hermia (Fátyol Kamilla), szerelme Lysander (Fehér Tibor); Heléna (Tompos Kátya), aki Demetriusba szerelmes (Mátyássy Bence), aki viszont Hermiát akarja elvenni – úgy élik meg, ahogy a mai fiatalok is nem ritkán, egy partin vagy egy fesztiválon. Lysander és Hermia látszólag harmonikus kapcsolatát nemcsak a Hermiát szerelmével üldöző Demetrius árnyékolja be, aki mellett Hermia apja is kiáll, hanem a különös parti során a büszke lány átéli, hogy elhagyják: Oberon és Puck varázslata nyomán Lysander és Demetrius is Helénába szeret. Ez az igazság pillanata, mondanánk, de az előadás egyértelműen érzékelteti, hogy itt bizony brutális testiségről is szó van, így Heléna sem jár túl jól.

A szexuális vágy, a testiség megélése központi témája a színdarabnak és az előadásnak is. Az egyértelmű jelzések, stilizált, mutatványszerű szeretkezések, két férfi imitált csókja, a háttérben megjelenő „disznó” rajz ellenére az előadás mégsem szeméremsértő egyetlen pillanatra sem. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Doiashvili nem obszcén, így aztán a rendezése sem az. Viszont az előadás rávilágít arra, hogy túlszexualizált világunkban, a férfi és női szerepek drámaian gyors átalakulása közepette mennyire nehéz helyzetben vagyunk, főleg, ha harmonikusan szeretnénk élni.

Doiashvili sok negatív kritikát kapott a vitriolos tollú magyar színházkritikusoktól. Van, aki azt rója fel, hogy egy régebbi, Tbilisziben már játszott rendezését „hasznosította újra”. Számomra ez nem okozott problémát, miután nem jártam még Tbilisziben. Van, aki a Shakespeare-darabért kesereg (előző soraim tükrében ezt nem tartom hiteles kritikának), s a legnagyobb vád az, hogy látványszínházat csinál! Hm, lehet, hogy nekem rossz az ízlésem, de nagy örömmel feledkeztem bele ebbe a látványba közel három órán keresztül… És az ókori „deus ex machina” óta – úgy látszik – a színházközönség szereti a látványos dolgokat – is.

szentivaneji színpad

Valóban látványosan használják a színpadtechnikát, minden mozog, süllyed, emelkedik, ha kell, eltűnik, megjelenik, képernyőn látunk szereplőket, stb. Fények, sötétség, villódzás… Ha már látvány, akkor legyen sziporkázó! És Doiashvili rendezésében a Szentivánéji álom hangos is! Chopin és más klasszikusok, mai pop, ebből is kiemelkedik a Formidable, Stromae, a fiatal belga-francia sztár emblematikus száma, ráadásul Zuboly melódiájaként, ami már önmagában is ironikus: A Formidable a tragikus dekadencia dala, amikor valaki már azt sem tudja, hogy akit szeret, fiú-e vagy lány.

És valóban: ki kit szeret a Szentivánéji álomban? Kit szeretünk mi? Kihez tartozunk? Merünk-e számot vetni a mélyvilági vágyainkkal, egyáltalán, merünk velük szembesülni? Nem mindig, és van, aki sohasem. Pedig érdemes lenne, mert csak úgy lehet a helyére tenni valamit, ha tudom, mi az, és így megtalálom a helyét. Ehhez kell bátorság, ami Doiashviliben láthatólag megvan. A zárlat, amelynek a bájos egymásra találás idejének és helyének kellett volna lennie Athénban, a mesteremberek színjátéka következtében a szembenézés helye és ideje lett. Pontosan azé, amiről az imént írtam – az üzenet tehát átjön. A tükröt elénk tartották. Thészeusz pedig belepusztul abba, hogy nem kaphatja meg igazán a nőt, akit szeretne. Happy end helyett tragédia. De vajon nem így van az életben is? Nem így végződik a házasságok többsége, ha nem is rögtön az esküvő után?

szentivánéji nyitóÜdítő volt számomra a darab „egész”-sége. Minden a helyén volt, mindennek megvolt a szerepe: a díszlet (Doiasvili), a dramaturgia (Kozma András), a színpadtechnika, a csodaszép jelmezek (Bánki Róza), amelyeknek, amellett, hogy teljesen a rendezői koncepcióba illeszkedtek, megvolt az önálló életük is. Ebben a rendezői koncepcióban a színész, ha legfontosabb is, mégis csak egy a sok közül. Testi, lelki, szellemi képességeit teljesen az előadásnak adja. Nem érte van az előadás, hanem ő van az előadásért. Ezzel együtt Farkas Dénes Puck / Philostrat szerepében könnyed, mégsem súlytalan; Nagy-Kálózy Eszter Hippolyta / Titániája megdöbbentően hiteles a gátlásait vesztett erős nő alakításában; Fehér Tibor atletikus Lysandere képes lírai is lenni; és Tompos Kátya Helénája egészen kiváló, a színésznő ének- és tánctudása is megcsillan. Kátya kimagaslik kortársai közül. A mesteremberek karából Rácz József volt a kedvencem. Felejthetetlen, ahogy azt mondja: „én vagyok a hold”, s áhítattal magasra emeli a kezében lévő lámpást.

Bele kell nézni álmaink, vágyaink tükrébe, el kell fogadnunk, hogy ezek a mi álmaink, mi vágyaink, ezek vagyunk mi, emberek! – üzeni nekünk Doiasnvili, és úgy látszik, erre az üzenetre vevő a közönség is: az előadás az évad egyik kedvence volt, nagy sikerrel, teltházzal játszották, s mivel repertoáron marad, ősszel biztosan megnézem újra én is.

 

Kóczián Mária

A fotók a Nemzeti Színház honlapjáról valók, a második kép innen.

Színházról szóló írásinkból:

Vajon kinek a hőse – Toldi a Pestiben

A felszabadítás színháza – Vidnyánszkyról

Rómeók és Júliák – Őszinte leszel vagy bátor?

Ötletbravúr, szorongás, keresztényfóbia – Alföldi és az István, a király

“Musik” a Katona színpadán


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162