Talita

Valami bűzlik Dániában

Miért nem éreztem viccesnek ezt a vígjátékot még akkor sem, ha voltak benne ütős poénok? Miért éreztem azt, hogy – bár a magyar fordítás belecsempészi a szerelem szót a címbe – a film inkább a kapcsolatok túlélési stratégiáiról szól? –Az  Egy szó mint száz: szerelem című dán filmről:

– Ma elmegyünk apával moziba, megnézünk egy dán filmet.
– A dán lányt?
– Dehogy! Egy vígjátékot.

Adott egy régóta összeszokott baráti társaság. Általában harmincöt-negyven évesek, zömében értelmiségiek. Van közöttük szingli, kifáradt házasságban vergődők, leszbikus pár, többször elvált férfi, bevándorló: egyszóval hozzák a kötelezően sokszínű és toleráns dán társadalomképet. A baj csak az, hogy senki sem igazán boldog közülük. A film kb. két évet világít át életükből, nyolc epizódban (ünnepi összejövetelek – pl. házavató, esküvő, születésnap, meglepetésparti, Szent Iván-éj).

Ellen késő harmincas, egyedülálló orvosnő, akinek élete tengelyként pörgeti a film eseményeit. A házasságban élő Sebastiannal folytat szerelmi viszonyt, aki alkotói válsággal küszködő író. A férfi válással hitegeti őt, s mivel mindketten tagjai a baráti körnek, titkuk rövid ideig marad csak kettejüké. Ellenen kívül mindenki tisztán látja, mennyire jövőtlen ez a kapcsolat, bár jellemzően a karakterek mindegyike a mások életét tudná rendbe tenni, a magáét nem, vagy csak küzdelmek árán. Egyik alkalommal felbukkan Max, akivel – úgy tűnik – az első közös pont az, hogy ki nem állhatják a kutyákat. Hogy később mitől szeretnek majd nagy nehezen egymásba, az – ahogyan mondani szokták – pusztán kémia. De még azon túl is ott az elköteleződés réme.

Anette és Maya meleg kapcsolatban élő pár, ők eleinte tényleg boldognak tűnnek. Igen ám, de Maya mindenáron gyermeket akar, s mesterséges megtermékenyítéssel ikreik születnek. A kezdeti hawai-t felváltja a bébik körüli 24 órás szolgálat, Anette egyre gyakrabban néz a pohár fenekére, sűrűsödnek a veszekedések. A párterápia talán segíthet rajtuk, noha Anette elejt egy megjegyzést kórházi kolleganője formás fenekéről, ami újabb viharfelhőket jelez előre.

Bolette és Adam házassága az első perctől feszültségekkel telinek látszik. Bolette hordja a nadrágot, Adam zavarba ejtő békével viseli az alávetettséget, de hát két gyermekük van, itt már nem babra megy a játék. A férfi mindennapos frusztráltsága azonban robban Rolfék esküvői partiján, és megbocsáthatatlant tesz: viszonozza a feleségétől kapott nyilvános pofont. Különélésük a gyerekek megosztását eredményezi; s Bolette számára hazug idillt, Adam számára pedig egy érzelmesebb, lazább és kiegyensúlyozottabb kapcsolatot hoz.

Kedvenc figurám Rolf, aki tanár. Magányos, elvált férfi, a társaság nőtagjai figyelmességgel, baráti szeretettel veszik körül, de az igazi szerelem Dina személyében érkezik meg hozzá, aki az agglegényi virtust türelemmel oldja fel benne, voltaképp újraszelídíti őt. Náluk várnánk a megkésett gyermekáldást – ami egyébként a filmben ironikus módon szinte kizárólag felbomló félben lévő, össze nem tartozó vagy válsággal küzdő pároknál üt be – helyette viszont Dina daganatos megbetegedése komorítja el a történet hangulatát. Van abban is egyfajta szomorú üzenet, hogy egyedül köztük érezzük meg azt a harmóniát, szeretetet és őszinte köteléket, ami egy boldog párkapcsolatot fémjelezhet.

Szándékosan az ő kapcsolatukkal zárom a cselekményismertetést, némi pátoszt hintve a sorok közé. Mert a filmet kissé letüdőzve már a hazafelé úton nekiálltam magamban ízekre szedni. Nehezen bogozható ki a rendezői ( May el-Toukhy) szándék, ha valóban szórakoztatni akart. Ezt az is alátámasztja, hogy a harsányan nevetős jelenetek közül most, pár nappal később alig tudok egyet-kettőt felidézni.

Miért nem éreztem viccesnek ezt a vígjátékot még akkor sem, ha voltak benne ütős poénok? Miért éreztem azt, hogy –bár a magyar fordítás belecsempészi a szerelem szót a címbe – a film inkább a kapcsolatok túlélési stratégiáiról szól? Hol vannak az önérzetes, határozott értékrend szerint gondolkodó nők és az igazi párjukat megtaláló, megbízható férfiak? Mi történik közben az itt-ott elpottyantott gyerekekkel, egyedülálló anyákkal, apákkal, a mozaik kapcsolatokban rekedt emberekkel? Ilyen kérdések sorjáztak bennem a vetítés után, és sorjáznak azóta is.

Esendő emberekről szól a film, akik maguk előtt sem képesek elismerni, hogy az egyenes néha jobb a görbénél, hogy a sok néha kevesebb. És szól igaz barátságról is, ami nélkül még sérülékenyebbek lennénk. És a vágyról, hogy boldogok legyünk. Csak ne mindenáron.

Vértes Judit

Nyitókép