Talita

Keresztény női magazin

Van olyan, hogy katolikus fogamzásgátlás és családtervezés?

homlokpuszi eskuvon
Hamarabb válik „rendetlenné” az a házasság, ahol a házastársak félnek vágyaik megélésétől, mint az, ahol Isten-adta ajándékként ünneplik szexualitásukat. Ezért a fogamzás szabályozása terén sok problémával kell megküzdenie annak a katolikusnak, aki egyháza valamennyi elvárásának szeretne megfelelni.

 

Melyek is ezek az elvárások?

1. Nyitottság az élet továbbadására, a gyermekek fogadására.

2. Nem elegendő több gyermeket világra hozni, hanem azokat jó emberré, jó kereszténnyé kell nevelni. Erre energiát, személyes odafigyelést, testi-lelki erőt kell fordítani, és biztosítani kell a nevelés anyagi hátterét is.

3. A házastársak közötti életre szóló, hűséges szerelmet-szeretetet meg kell őrizni.

4. A házastársak közötti testi egyesülés a házasság érvényességének egyik kritériuma, amely legyen a szeretet és a teljes testi-lelki önátadást kifejezése egymás felé.

5. Az „általános papság” pozíciójából fakadóan minden keresztény felelős az evangélium terjesztéséért, a krisztusi elvek társadalmi érvényre juttatásáért, a „polisz ügyeiért”. Az irgalmasság cselekedeteit sem elegendő csak szűk családi körben gyakorolni, hanem azon kívül is kell. A társadalmi felelősségvállalás ma már – a hivatalos egyházi megnyilvánulások szerint – nemcsak a férfiak feladata, hanem a nőké is.

6. Egy kereszténynek a példamutató család mellett példamutatóan helyt kell állnia tanult / pénzkereső szakmájában is. Nemcsak a férfiaknak, ahogy régen, hanem a nőknek is, mert a női munka ma már nélkülözhetetlen a megélhetéshez, és ezzel az egyházak is szembenéztek.

Keresztény legyen a talpán, aki ezeknek az elvárásoknak egyszerre megfelel! Már a törekvés is elismerést érdemel. A fogamzás szabályozása pedig valamennyi fenti elvárással kapcsolatban áll!

Gyakorló katolikus, házas és három gyerek anyukája vagyok. Tudományos pályán dolgozom. Részt veszek plébániai munkákban és egy katolikus lelkiségi mozgalom életében. Azt tapasztalom katolikus környezetemben, hogy a hívők a fogamzásgátlásra vonatkozó egyházi iránymutatásokat fogadják el és követik legkevésbé. Az elutasítás olyan mértékű, amit nem lehet a kényelemszeretetnek vagy az érzékiségnek tulajdonítani, hanem értelmi és lelkiismereti ellenállásnak tűnik. Ennek a megismeréséhez szeretnék néhány szempontot adni.

A katolikus egyház a legkeményebben és legkövetkezetesebben képviseli azt az álláspontot igen régóta, hogy

– A gyermek születése a házasság legfőbb célja és értelme (CC II/I., GS 50, HV II. 3., KK 1652);
– A nemi aktus nem választható el a megtermékenyülés lehetőségétől (HV II.6.)
– Az abortusz, vagyis a magzat életének bármilyen mesterséges módon történő megszakítása emberölés (a megtermékenyült petesejt beágyazódását gátló tabletták vagy eszközök használata is). Egyházi megnyilatkozások csak a legutóbbi időkben teszik egyedi megfontolás tárgyává azt az esetet, amikor az anya életét csak a magzat életének kioltása árán lehet megmenteni. Korábban ez sem volt érv az abortusz mellett, ma is csak korlátozottan.
– A gyermekek foganását bármilyen eszközzel vagy a természet rendjébe beavatkozva megakadályozni bűn (megszakított közösülés, pesszárium, gumióvszer, hormontabletta, méhbe helyezhető eszköz, stb) (CC II.2.) A termékeny aktusok és a már megszületett gyerekek sem adnak felmentést a szándékosan terméketlenné tett aktusokra, mert azok önmagukban erkölcstelenek.
– Nagyon indokolt esetben (mélyszegénység, betegség) lehet törekedni a gyermek foganásának elkerülésére, de kizárólag a szexuális egyesüléstől való – időszakos – tartózkodással. Az utóbbi négy évtizedben, az orvosi ismeretek bővülésével a puszta önmegtartóztatáshoz már igénybe lehet venni a női termékenységi ciklus ismeretét is, vagyis elegendő csak a termékeny napokon tartózkodni a teljes testi kapcsolattól. A ciklus figyelésére kidolgozott módszer – TCST, vagyis Természetes Családtervezés – az egyetlen elfogadható családtervező módszer a katolikus egyház számára. (HV II.10.) Újabban felsorakozott mellé ennek néhány továbbfejlesztett változata, pl. a Creighton Módszer.

Mi az én problémám a fogamzásgátlással kapcsolatos katolikus elvekkel? Az, hogy a tiltások indoklása néhány esetben sántít vagy érthetetlen.

Természetesen elfogadhatónak és egyértelműnek érzem azoknak a fogamzásgátló módszereknek a tiltását, amelyek bármilyen formában, tudottan vagy tudattalanul abortuszt idéz(het)nek elő. Ide tartoznak a méhbe helyezhető eszközök, a hormontartalmú tabletták legnagyobb része, amelyek a megtermékenyült petesejt beágyazódását gátolhatják. Világos az is, hogy azok a gyógyszerek, amelyek csak rengeteg mellékhatás rizikójával alkalmazhatók, és megváltoztatják a női szervezet működésének egészséges rendjét, nem vállalhatóak egy keresztény ember számára, akinek a testét úgy kell(ene) őriznie, mint a Szentlélek templomát. Ugyanez az érv szólhat – többek között – az átmeneti vagy végleges sterilizáció ellen is.

A problémák a gumióvszerrel és a pesszáriummal kezdődnek, amelyeknél az egyházi tiltás alapja az, hogy…

1. Elválasztják az aktust annak legfontosabb és természetes céljától, a gyermeknemzéstől, mert megakadályozzák a foganást.

„Valahányszor pedig a házastársak fogamzásgátló módszerrel élnek, szétválasztják azt a két tartalmat (ti. aktus és gyermeknemzés), melyeket a teremtő Isten a férfi és a nő természetébe és nemi egyesülésük aktusába oltott, s úgy viselkednek, mint akik „felülbírálják” az isteni tervet, s „kilúgozzák”, illetve lefokozzák az emberi nemiséget.” (FC 32.)

Ezzel szemben: A szexuális egyesülésnek fontos, de nem kizárólagos célja a gyermeknemzés, és ezt a II. Vatikáni Zsinattól keletkező dokumentumok sem tagadják: „A házasság azonban nem csupán az életadásra alapíttatott, hanem a személyek közötti fölbonthatatlan szövetség épp úgy igényli, mint a gyermek java, hogy a házastársak kölcsönös szerelme helyes módon jusson kifejezésre, fejlődjön és érlelődjön.” (GS 50.) Ha kizárólagos cél lenne a szaporodás, akkor mi, nők olyan termékenységi ciklussal rendelkeznénk, mint pl. a macskák: csak és kizárólag a termékenység idején lennénk képesek közösülésre. Mi azonban az évnek bármelyik napján képesek vagyunk erre, tehát a terméketlen napjainkon is. A szexuális vágy a termékenységtől függetlenül, sőt még a várandósság idején is jelentkezik, és egészséges emberek esetén nincs akadálya a szeretkezésnek. Ez is egyértelművé teszi, hogy a szexuális együttlétnek nem kizárólagos célja a gyermeknemzés. De akkor mi még? A tapasztalat megadja rá a választ: a férfi és a nő szerelmét-szeretetét és az egymáshoz tartozás érzését mélyíti el.

Ma már ezt megerősítették a tudományos kutatások is: szeretkezéskor mindkét résztvevőben oxitocin hormon szabadul fel, amely csökkenti a félelemérzetet, növeli az egymás iránti bizalmat és a ragaszkodást. Vagyis a szexuális kapcsolat révén maga a természet segíti a monogámiát, fokozza a pár összetartozását. A testi „eggyé válás” és az átélt egyéb közös élmények alakítják ki a házaspárokban azt az érzést, hogy „csont a csontomból és hús a húsomból” (Ter 2, 23) és hogy „egymáshoz illő segítőtársak” (Ter 2, 18 és 20). Minél ritkább a teljes testi együttlét, annál kevésbé érvényesül ez a – hormonok által is befolyásolt – hatás. Az Egyház is fokozatosan ráérzett az elmúlt száz évben a vonzalommal és szeretettel teli (és nem csupán a kötelességnek és az egyházi-társadalmi konvencióknak megfelelő) házasság fontosságára: a férfi-nő kapcsolattal foglalkozó dokumentumok egyre többször említik a pár szerelmét, az egymást is kiteljesítő házastársi szeretet és kölcsönös önátadás fontosságát. (GS 49., HV II. 2., TT 17.)

2. A házasságnak nyitottnak kell lenni az életadásra. Az eszközöket alkalmazó fogamzásgátlás ezt nem teszi lehetővé, a természetes családtervezés módszere viszont igen.

Mélységesen igaz, hogy a házasságnak nyitottnak kell lenni az életadásra. Ha Isten gyermekkel ajándékoz meg, azt nem utasíthatom vissza. Az emberi döntés nem gátolhatja meg Isten akaratának teljesülését – nem is tudná meggátolni azt. A házasoknak kellő alázattal, de józan ésszel és nyitott szívvel kell meghatározniuk saját kapcsolatuk és családjuk teherbíró képességét – ettől függ, hogy hány gyermek vállalására mondhatnak tudatosan igent. Az ő esetükben így hangzik az életre (és Isten tervére) való nyitottság: „Uram, mi úgy véljük, nem bírunk el több gyermeket, ezért nem szeretnénk többet szülni. De legyen meg a Te akaratod, akár a miénk ellenében is! Elfogadjuk, ha Te mégis több gyermeket rendelsz nekünk.” A családtervezés céljára használt eszközök egyike sem száz százalékosan gátolja meg a foganást. De Istennek erre a hibaszázalékra sincs szüksége, ha gyermeket akar fakasztani egy férfi és egy nő szerelméből, mert számára semmi sem lehetetlen.

Ami pedig a kétféle módon védekező (kizárólag  TCST-t használó vagy nem abortív eszközöket is használó) házaspárok lelkületét illeti, az indíték és a hozzáállás mindkét esetben ugyanaz: a nem kívánt gyermekáldás elkerülése, ám a mégis megfogant gyermek elfogadása.

3. A fogamzás mesterséges meggátlása az ószövetségi Onan bűnét ismétli.

Onan a mózesi levirátus-törvény értelmében köteles volt özvegy, gyermektelen sógornőjét feleségül venni, és vele gyermeket nemzeni, hogy így elhunyt bátyja helyett teremtsen utódot. Mivel Onan tudta, hogy az utód jogilag nem az övé lesz, „azért valahányszor együtt volt bátyja feleségével, magját a földre ontotta, nehogy utódot támasszon bátyjának. Istennek nem tetszett, amit művelt, azért ő is meghalt.”(Ter 38,9-10) Onániának nevezi a keresztény erkölcstan a fogamzásgátlásnak azt a módját, amikor a férfi ivarsejtek nem kerülnek a nő hüvelyébe (pl. önkielégítés, megszakított közösülés vagy gumióvszer, pesszárium használatával).

Ez az értelmezés azt sugallja, hogy Onan bűne a fogamzásgátlás e „természetellenes” módszere volt, és nem a levirátus-törvény megszegése (ti. nem akart olyan utódot, aki nem az övé jogilag).
Ezzel szemben sok teológus véli úgy, hogy a „törvény népe” és Isten számára éppen annak a törvénynek a megszegése volt a súlyos bűn, amelyet később a kereszténység elvetett – vagyis a levirátus (sógorházasság) szokása –, és ennek a megszegéséért büntette Isten Onant, nem általában a fogamzás elkerülése vagy annak konkrét módja miatt. A keresztény hagyomány viszont éppen ezt, a történet másik felét tartotta meg: hogy a közösülés kizárólag a nő hüvelyében történhet, mert minden más természetellenes. (CC II.2.) A sperma „elvesztegetése” azért is lehetett századokon át bűn, mert a középkorban – igen csekély természettudományos ismeret birtokában – úgy vélték, hogy az apa spermiuma maga a kis magzat, az anya méhe csak táptalaj, amiben a férfi „magja” felnő. Nem tudták tehát, hogy a sperma önmagában nem élethordozó, hanem ahhoz még szükséges a női ivarsejt is. Még a 19. században is úgy vélték (pedig akkor már tudtak a petesejt létezéséről), hogy a gyakori spermavesztés súlyosan károsítja a férfit, életerejét csökkenti, gerinc- és egyéb bántalmakat okoz. Ez a téveszme adott különleges értéket a férfi ondójának, amit nem szabad „elvesztegetni”. A véletlenül vagy akarattal női testen kívülre kerülő ondó “bűne” mégis (noha a tudomány már indokolatlanná tette) a mai napig tartja magát hívő körökben.

4. A természetes családtervezés megfelel a természet rendjének, a fogamzásgátló eszközök alkalmazása viszont nem felel meg.

Ellentmondást látok abban, hogy az élet szinte minden területén használjuk az emberiség által kifejlesztett eszközöket, gyökeresen átalakítva ezzel a régi, természetes folyamatokat – csak éppen a családtervezés terén tilos? A társkeresésben például igénybe vehetjük az internetet, a betegségek leküzdésében a gyógyszereket, az élet meghosszabbításában az infúziót, a lélegeztető gépet – ezek gyökeres beavatkozások a korábbi természetes rendbe, ráadásul az élet leglényegesebb területein! Nem értem tehát, hogy ha a házaspár felelősséggel és nem önző indokból úgy dönt, nem szeretne több gyermeket, miért ne vehetné igénybe ezen a területen is a legújabb technikai lehetőségeket (persze az abortusz tilalmának megfelelve).

5. A fogamzásgátlás összefügg, sőt előidézheti az abortuszt (mivel a kudarcba fulladt fogamzásgátlás „eredményét” gyakran elvetetik).

Ezzel szemben: ma már minden statisztika azt igazolja, hogy sokkal nagyobb arányú a terhességmegszakítás azoknak a népcsoportoknak a körében, akiknek nincs lehetőségük (pénzük vagy tudásuk) alkalmazni a családtervezést, fogamzásgátlást. Ez az érv tehát egész egyszerűen tarthatatlan, és úgy vélem, már 1968-ban is az lehetett. Míg a fogamzásgátlás eredményeként csak ritkán kerül sor foganásra, és így az abortusz is viszonylag ritka – ahol azonban nem tudnak fogamzásgátlással élni, ott sajnos gyakran minden megfogant kisgyermeket elvetetnek.

6. A fogamzásgátlás elősegíti a szabados életet, a házastárs megcsalását, könnyű utat enged a hűség megszegésének.

Ha valaki megismeri az emberi gyengeséget, megérti, hogy „az embereknek – különösen az érzéki vágyaknak annyira kitett fiataloknak – ösztönzésre van szükségük ahhoz, hogy megtartsák az erkölcsi törvényt”. (HV II. 11.)
Ezzel szemben: az a keresztény, akit csupán a teherbe eséstől vagy ejtéstől való félelem tart vissza a szabados szexuális élettől, gyakorlatilag már nem is keresztény. Régen rossz, ha pl. egy férj szívesen megcsalná a feleségét, és csak a fogamzásgátló eszköz használatának tilalma tartja vissza. („Aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.” Mt 5,28) Egyáltalán: életszerű ez? Aki szabadosságra adja a fejét, törődik az a fogamzásgátlás tilalmával? Abszurd helyzet lenne.

Úgy érzem egyébként, hogy ez a fenti indoklás még az emberi és hitbeli nagykorúságunkat is sérti, mert nagyon lekezelő. Azt feltételezi, hogy a katolikusok könnyen hajlanak a hűség megszegésére, ezért külső tilalmakkal kell ettől elvenni a kedvüket. Ezen az se enyhít, hogy a szöveg a fiatalokra hivatkozik – akiket egyébként szintén nem a fogamzásgátlás tilalma tart majd vissza, ha szabados életformára vágynak.

7. „A születésszabályozás helyes és tisztességes gyakorlása elsősorban azt követeli a hitvesektől, hogy (…) önmagukon és indulataikon tökéletesen tudjanak uralkodni.”

Így folytatódik az idézet: „Az értelem és a szabad akarat ösztönök feletti uralmához kétségtelenül aszkézisre van szükség, hogy a házasélet sajátos szeretetének megnyilvánulásai a helyes rendnek megfeleljenek: erre az aszkézisre különösen az időszakos önmegtartóztatásban van szükség.” (HV III.3.)

Ezzel szemben a házasságban nem az aszkézis teremti meg a helyes rendet! Legalábbis nem a mesterségesen gyakorolt aszkézis, amely a szüzesség életállapotának eszköze és útja. Persze a házas életforma is bőven hoz olyan helyzeteket, amikor a házas feleknek nincs más lehetősége, mint az aszkézis: például a szexuális önmegtartóztatás egyikük betegsége idején, a nő menstruációja vagy veszélyeztetett terhessége esetén; a lemondás saját kényelmükről, érdekeikről a gyermekek javára, stb. De ezeken a természetes eseteken túl a házasság éppen az az egyetlen terep, ahol férfi és nő bátran élhet Isten-adta ösztöneivel, vágyaival, mert a hűség és az egymás iránti tisztelet védő burokként körbe veszik természetes ösztöneiket. A házasság ugyanis szentség, amelyben a férfi-női nemiség az Istennek tetsző, legmagasabb rendű kiteljesedését és szabadságát élheti meg. Hamarabb válik „rendetlenné” az a házasság, ahol félnek vágyaik megélésétől, mint az, ahol Isten-adta ajándékként ünneplik szexualitásukat.

Tudom, ez még ma is rémisztően hangzik sok hívő számára, akikben még él az a réges-régi egyházi beidegződés, hogy az emberi ösztönök rosszra hajlók, ezért kötelességünk megregulázni vágyainkat. A testellenesség különféle burkolt vagy nyílt megnyilvánulásai sajnos végigkísérik az egyház történetét, sokszor mérhetetlen károkat okozva. A szexualitáshoz „halálos bűnök” sora kapcsolódott, jóval több, mint bármilyen más vétekhez. Az 1931-ben kiadott Katolikus Lexikonban még nem volt „családtervezés” címszó, de ezt olvashatták a hívők a „gyermek” címszó alatt: A gyermekáldás az, „amelyből a nemiségi élet minden nemességét és erkölcsi jellegét veszi. Úgyhogy ahol a férfi és a nő közeledéséből a gyermeket kizárják, az az együttélés természetellenessé, bűnös viszonnyá, visszaéléssé fokozódik le.” (226.o.) A legújabb Magyar Katolikus Lexikon “családtervezés” címszavánál ezt olvashatjuk: “A II. Vatikáni Zsinat úgy jellemezte korunk emberét, hogy növekszik benne az autonómia és a felelősség. Ennek a családtervezésben is meg kell mutatkoznia. Ma az Isten és ember előtti felelősség erkölcsére van fokozottan szükség. Ez azt jelenti, hogy a házaspárnak képesnek kell lennie a saját lelkiismerete, azaz Isten színe előtti döntésre, tiszteletben tartva mások (elsősorban házastársuk) helyesen kialakított lelkiismeretét.”

Ugye, mennyire más világ, más hangnem nyilvánul meg a két szövegben? Az elsőtől az ember összegörnyed a súlyos, ítélkező-megbélyegző szavak súlya alatt, amelyek lényegében természetellenesnek, megvetendőnek bélyegzik a szeretkezést, amelyet kizárólag a gyermekfoganás tud elfogadhatóvá tenni. A második olvastán lélekben felegyenesedik, mély levegőt vesz, és elkezd felnőtt katolikusként járni Jézus útján – legjobb képességei szerint. Szívből remélem, hogy a jövőbeni egyházi útmutatások követni fogják ezt a jól érezhető vonulatot, amely nem tilt és ítél, hanem a híveket hozzásegíti útmutatásaival a lelki nagykorúsághoz, a felelős, önálló lelkiismeret kialakításához. És szívből remélem azt is, hogy a családtervezésről hozott döntésekbe bevonnak majd házaspárokat is, mert ők – vagyis mi valósítjuk meg saját testünk által, és mi viseljük saját testünkben a családtervezés következményeit. Örömmel vagy szenvedéssel.

“A házastársak az emberi élet továbbadásának és fölnevelésének feladatában, amit sajátos küldetésüknek kell tekinteni, a teremtő Isten szeretetének munkatársaiként s mintegy tolmácsaiként ismerik meg magukat. Feladatukat tehát emberi és keresztény felelősséggel töltsék be! Isten iránt tanulékony tisztelettel, közös tervezéssel és igyekezettel alakítsák ki magukban a helyes erkölcsi ítéletet. Ennek érdekében fontolják meg, mi válik a maguk és a már megszületett, illetve születendő gyermekeik javára.” (GS 50.)

9. Fontosnak tartom kissé körbejárni a természetes családtervezés módszerét.

Ez nem más, mint hogy kizárólag a terméketlen napokra lehet korlátozni a szexuális egyesülést, így el lehet kerülni a megfoganást. Húsz-harminc évvel ezelőtt Magyarországon ezt a módszert (hogyan lehet megállapítani, mikor vannak a termékeny és terméketlen napok?) még csak egy-két lelkes szerzetesnő és néhány fiatal pár oktatták. Ez utóbbiak sorra szülték gyermekeiket, és nem lehetett igazán tudni, hogy gyermekeik mind a tervezett időben fogantak-e, vagy éppen a módszer hatástalanságát bizonyítják. Nem látszott igazán a meggyőző példa, hogy ez működik is. Sokak kedvét elvették azok az önvizsgáló módszerek, amelyekkel nagyjából meg lehetett állapítani a termékenységi fázist (hüvelynyák-vizsgálat naponta egyszer-kétszer, reggeli hőmérőzés szájban). Élettől idegennek érezték például azt a helyzetet, hogy korán reggel két-három ébredő, kiabáló, ágyon ugráló kicsi gyerek mellett az anyuka hosszú perceket tölt fekve, szigorú nyugalomban az ágyban, szájában egy hőmérővel. Sajnos ma sem sokkal jobb a helyzet, bár reményre ad okot, hogy az elmúlt évtizedben a módszer fejlődött és könnyebben alkalmazhatóvá is vált. Továbbfejlesztett változatai gyakran már más nevet is viselnek (pl. Creighton módszer, Sensiplan). Továbbra is probléma, hogy kevés a szakmailag felkészült és hiteles oktató Magyarországon.

Az egyházi dokumentumok és a TCST propagálói úgy mutatják be a módszert, mintha az a házasság megélésének egy magasabb lelki fokát tenné lehetővé: „Nagyon értékes tanúságot tehetnek maguk a házastársak, akik a közös megegyezésen alapuló időszakos önmegtartóztatás által a szerelem és az élet érettebb megismerésére jutottak el.” (FC 35) A Humanae Vitae felmagasztaló jelzőkkel írja körül az önmegtartóztatáson alapuló családtervezés lelki gyümölcseit: „lelki javakkal gazdagítják egymást”, „nyugalom és derű gyümölcse”, „önzésük legyőzése“, „bensőséges és hatékony tekintély“… (HV III.3.) Lehet, hogy ez így igaz.

Ugyanakkor kihallatszik ezekből a szavakból a szexuális önmegtartóztatás túlértékelése is, amely Jézus tanításához képest egyre növekvő szerepet kapott a szent hagyományban és az egyházi gyakorlatban. Ez a folyamat koronként szexellenességbe, sőt testellenességbe csapott át a hétköznapi vallásos gyakorlatban. Rengeteg emléke maradt távolabbi időkből, de aki ismeri nagyszülei-dédszülei élettörténetét, családi hagyományát, személyes példák sokaságával is tudja ezt bizonyítani. A természetes családtervezés módszerének nagyra értékelésében is érezhető a házasságon belüli testi egyesülés korlátozásának régi igénye és gyakorlata. Mintha a nemi vágyakra mindig kizárólag az önzés árnyéka vetülne. Pedig a házasság éppen a szexuális ösztönök felelős, kölcsönös, de szabad megélésének terepe, amelyet Jézus nyomán az egyház emelt szentségi rangra. A TCST időszakos önmegtartóztatását gyakorolva elveszítheti a pár a spontaneitás varázsát, vagyis azt, hogy valóban akkor szeretkezzenek, amikor arra mindkét fél a legnagyobb késztetést érzi. Nem beszélve arról, hogy mit tegyen az a pár, ahol a nő szabálytalan ciklusa havonta csak 4-6 biztosan terméketlen napot engedélyez… Mit tegyen az a házaspár, ahol a férj pl. tengerész, kamionsofőr, és heteket, hónapokat tölt távol? (Egy-két hetet még várhat, ha már ennyit várt – mondják ilyenkor a problémára érzéketlenek.) Vagy mit tegyen az, akinek munkájával jár, hogy minden héten több napot távol tölt a családtól?… Persze tudom, az erkölcsi elveket nem lehet „esetivé” tenni – ha viszont az elvekből kihagyjuk az egyedi emberit, életidegenné válnak.

Én is szeretnék olyan párkapcsolatban élni, ahol a kényszerű önmegtartóztatások idején egy ölelés, egy mosoly, egy simogatás, egy pajkos szemhunyorítás kifejezi és pótolja mindazt a szerelmet, amit máskor a szeretkezés tud közvetíteni. Ezért nagy tisztelettel fordulok azok felé, akik számára a természetes családtervezés bevált. Hasonlóan viszonyulok a családtervezéssel kapcsolatos egyházi megnyilatkozásokhoz is: megmutatják az ideált, ami felé érdemes törekednünk, mert gazdagíthatja és kiteljesítheti életünket.

10. A természetjogon alapuló szexuáletikai egyházi iránymutatások nem tévedhetetlenek, és időben változók.

Változnak is, és átalakulásuk jól követhető a dokumentumok összevetésével. Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a változások a szexuális halálos bűnöktől és a hozzájuk társuló tiltásoktól a keresztény hívők felelős lelkiismerete, mérlegelése és döntése felé mutatnak. Ebben a folyamatban nagy szerepük van az egyre bővülő természettudományos ismereteknek és technikai fejlődésnek, amelyek segítik az elvek és az igazság egymáshoz igazítását.

 

A felhasznált főbb dokumentumok és rövidítéseik:

HV: Humanae vitae. VI. Pál pápa enciklikája a helyes születésszabályozásról Róma,1968.
CC: Casti connubii XI. Pius pápa enciklikája a keresztény házasságról. Figyelemmel a család és a társadalom mai helyzetére, szükségleteire, tévedéseire és bűneire Róma, 1930.
GS: Gaudium et spes. A II. Vatikáni Zsinat lelkipásztori konstitúciója az Egyházról a mai világban ,1965. (VI. Pál idején)
KK: A Katolikus Egyház Katekizmusa. (A fordítás az 1997-es hivatalos latin szöveg alapján készült.)
FC: Familiaris consortio. II. János Pál pápa apostoli buzdítása az egész Katolikus Egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a keresztény család feladatairól a mai világban
TT: II. János Pál: Férfi és nő. Elmélkedések a Teremtés könyve alapján Audiencia-beszédek a Vatikánban 1979. szeptember 5. – 1980. április 2.

Kölnei Lívia


Kép

A témához kapcsolódó cikkeink:

Dobostorta, avagy a családtervezésről

Zöld út a családtervezésnek – Te mit választanál?

Babát várni: áldás és teher

Hogyan lettem életvédő?


Hozzászólások

  • Soltész Dóra szerint:

    A tüneti-hőmérőzéses természetes fogamzásszabályozási módszer a Katolikus Egyház által is elfogadott. Ezt a módszert bemutató és megtanító Természetes & Biztonságos Tankönyv és Munkafüzet egy új lehetőséget ad a házaspároknak, hogy egy életre szóló tudást szerezzenek, Bíró László családreferens püspök ajánlásával.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162