Talita

Keresztény női magazin

Vered-e a gyereked?

gyerekvereslead
2005 óta törvényileg büntetik a gyerekverést. Nem lehet a fenekére se rácsapni, pofont sem adhatsz, semmilyen módon nem bántalmazhatod a gyerekedet. De akkor mit lehet csinálni? Erről beszélgettünk Szűcs Emese pszichológussal, többgyermekes anyukával.

– Vannak nagyon durván bántalmazó szülők, akik az összes indulatukat a gyereken vezetik le, és mindenért megverik – kezdi Szűcs Emese. – A lakosság 20 százaléka lehet ilyen, de nincs róla pontos adatunk. A bántalmazás súlyosan károsítja a személyiséget. Csökkenti az önértékelést, sőt, saját testének méltóságát is elveszíti a gyerek. Megszokja, hogy vele azt lehet tenni, amit a másik ember akar. Vagy áldozattá válik, vagy épp ellenkezőleg, agresszor lesz, mert azt a mintát kapja.

– Tehát ezek a gyerekek traumatizálódnak.

– Igen, nagyon mélyen beléjük vésődik ez a viselkedés-minta.

Én sokszor kikaptam, akkor is megütöttek, ha eltörtem egy poharat, vagy nem jöttem időben fel a játszótérről. Annyira féltem és szorongtam, hogy elbújtam, de megtaláltak, és megvertek. Általában fakanállal a fenekemet. Nagyon fájt. (Enikő, 44)

A párkapcsolatokban ez úgy néz ki, hogy ha két olyan ember találkozik, akiket vertek gyerekkorukban, akkor a nő általában az áldozatszereppel azonosul, a férfi az agresszorral. A legdurvább esetben a nő nem is képes elhagyni az ilyen férfit, mert nem tud elképzelni mást. Amikor már a gyermeke is veszélybe kerül, esetleg elmenekül, de ha jobban van, a férfi visszaédesgeti magához, és a nő vissza fogja fogadni. Kezdődik az egész elölről. Ugyanez a forgatókönyve a szexuális visszaélésnek is.

– Az emberek nagy többsége „csupán” nevelő célzattal üti meg a gyermekét.

– Igen, az ilyen gyerekekben is hagy nyomot a verés, az ő személyiségük is meg fog változni. Félénkebbé válhatnak, nem tudnak majd könnyen kapcsolatot teremteni. De súlyos következmény az őszintétlenség, a felelősség felvállalásától való félelem. Mégis más, hiszen a gyermek érzi, hogy nem ok nélkül verik. Ennek ellenére ez is nagyon káros.

– Mi lehet az oka, ha egy szülő úgy érzi, nincs más eszköze, csak a verés?

–Valószínűleg ezt a mintát hozta a származási családból. De a gyerekek is különböző temperamentumúak. Vannak olyanok, akik egészen korán jól tudnak normákat követni. Ezen kívül születésükkor sem érte őket semmi trauma, ép értelműek. Őket általában nem szokták megverni.

Engem sohasem bántottak, pedig az apám nagyon szigorú volt, és a nővéreimet verte. De én jó akartam lenni, ezért mindent megtettem, amit kért. Ha azt mondta, üljek le oda, és csendben játsszak, órákig képes voltam egy helyben lenni, csak hogy ne zavarjam őt. Felnőttkoromban jöttem rá, mennyire rossz volt ez az egész. ( Marika, 54)

Ugyanakkor a gyerekek másik csoportja nehezen kezelhető, impulzív, ingerlékeny. Neki hiába mondod, mit szeretnél, nem hallgatja meg, és ilyenkor bizony sokszor elfogy a türelem, és elcsattanhat néhány pofon. Sajnos a szülői viselkedés náluk is mintává válik: a problémát úgy kell megoldani, hogy ütünk. Például a társakat az iskolában, később az asszonyt, gyereket.

– De legalább hatékony?

– Abban a pillanatban leállítja az adott cselekedetet, de ha a gyerek hozzászokik, nem hat már rá. A durva verésből azt a következtetést fogja levonni, hogy legközelebb nem fogja megtenni a szülő vagy a tanár előtt. De titokban ugyanúgy cselekszik, sőt innentől kezdve elkezdődik a szülő és a gyerek között egy hazug, őszintétlen kapcsolat.

– Tehát nincs értelme fizikai bántalmazással nevelni. De akkor mit lehet ezekkel a gyerekkel kezdeni?

Engem az apám életemben egyszer pofozott meg, serdülő koromban, azt megjegyeztem. De ha sokszor megpofozott volna, akkor biztosan nem emlékeznék rá, miért ütött meg. Így megértettem ugyan, hogy nagyon zavarja a viselkedésem, ettől függetlenül csakazértis megtettem. ( Réka, 37)

– A mozgékonyabb, hirtelenebb, esetleg hiperaktív gyerekek nem érzékenyek a büntetésre, ezért őket jutalom-megvonással lehet nevelni. Óvodáskorban, ha jó a kapcsolatunk a gyerekkel, vagyis ha sokat játszunk velük, különösen nagy mozgásos játékokat, akkor mondhatjuk neki azt, hogy, figyelj, én kimegyek veled játszani, labdázhatunk, fogózhatunk vagy focizhatunk, amihez van kedved, de amíg ezt és ezt a dolgot nem hagyod abba, addig én sem teszek a kedvedre. Minden jó cselekedetüket jutalmazni is lehet. Kisiskoláskorban legtöbb gyerek szeret gépezni vagy tévézni. Ha büntetünk, akkor azt mondjuk, hogy mivel ma szemtelen voltál a tanító nénivel, ezért öt perccel kevesebbet töltesz a gép előtt, a csúnya beszédért mínusz öt perc, a verekedésért mínusz tíz perc jár. Így a napi félórát gyorsan el is lehet veszíteni. Nagyobb iskolásoknál elég több naponta, esetleg hetente tv vagy gépidőt adni.

– A jutalmazásnál édességre gondolsz?

– Nem, bár vannak olyan gyerekek, akiknél kezdetben szükségszerű. Például, amikor hazajön, és nem dobja le a kabátját a földre, hanem felakasztja, és a cipőjét is leveszi, akkor azt mondom: Látod, milyen jól csináltad, nincs fekete lábnyom mindenhol! Ezt te csináltad, és nagyon örülök neki, hogy ilyen ügyes vagy! Igazán büszke lehetsz magadra! Ha ez önmagában nem elég, akkor adhatsz neki egy matricát vagy valamit, amit gyűjt. Mi készítettünk a falra egy képet a fiammal, rajta vár, amihez egy út vezetett. Ezt ragasztottuk ki matricával. Amikor feljutott a várba, akkor kapott egy nagyobb ajándékot, amit ő választott ki.

– Én a lányaimat, amikor nem bírtam velük, megkértem, hogy csináljanak tíz fekvőtámaszt, vagy fussák körül ötször a házat.

– Jó felvetés, nem gondolnád, de működik. Ha túl vannak pörögve, és nem tudnak leállni, akkor érdemes beleterelni egy nagy mozgásos cselekvésbe őket. Ilyenkor azért nem tudják gátolni a saját mozgásukat, mert az idegrendszerük még éretlen, az önkontroll-funkció kialakulatlan. Hiába akarja, nem képes rá. Amikor nagyon nehéz helyzetben lévő gyerekkel dolgoztam, akkor is bevált ez a forma. Emlékszem egy kisfiúra, akit semmi más nem érdekelt, csak a foci.

  Régen úgy tartottam, gyereket verni néha szükséges lehet, hozzátartozik a neveléshez. Első gyermekem kapott is jó néhányszor, többnyire indulatból ütöttem. A második gyermekemet már ritkábban, a harmadikat talán már egyszer sem… Valami megváltozott bennem. Rájöttem: ha veréshez folyamodok, az azt jelenti, hogy abban a helyzetben én fuccsoltam be. És nincs jogom a saját nevelési kudarcomat áthárítani a gyengébbre. Utólag szégyellem, és nem győzök gondolatban bocsánatot kérni Istentől és az elsőszülöttemtől.( Laura, 42)

Együtt fociztunk, majd kitaláltam, hogy menjünk kicsit hátrébb, és onnan rúgja be a labdát, aztán még messzebbről, és így tovább. Feladat-helyzetbe hoztam, de működött a dolog. Olyannyira, hogy végül ezt a játékot más dolgok megerősítésére használtuk. Minden gyerek szeret mozogni, játszani. Ha játszunk velük, sokkal jobban járunk, mintha csokikat osztogatunk.

– Nincs szükség feltétlenül tárgyakra. Eszembe jut, hogy még a matricát is helyettesíthetjük nyomdával, amit ki lehet színezni, mint gyerekkoromban.

– Bármivel helyettesítheted, amit ő gyűjthet. Ezzel fejlődik az önkontrollja is. Még egy nagyon fontos tényező, amiről gyakran megfeledkezünk: a jóvátétel lehetősége. Ha nem tesz meg valamit, nem kap matricát. De ha cserébe végrehajt egy jócselekedetet, akkor az beszámítjuk a következő jutalom odaítélésénél. Ha például összejárkálja koszos cipővel az előszobát, de utána felmos, akkor kaphat jutalmat.

– Mit gondolsz, egy szülő is tudja magát kontrollálni?

– Hogy ne verje meg a gyerekét? Szerintem a 30-40 évesek nemzedékének nagy részét még pofonokkal nevelték. Az volt a különleges, ha nem. A nevelő célzattal való verés – visszaélés, mert volna más megoldás is. Nagyon fontos tudatosítanom azt a gyerekben, hogy ha egy bizonyos dolgot csinál, annak következménye van. Elhatározhatjuk magunkat, hogy mi nem ütjük meg a gyerekünket, mert az nekünk sem volt jó. Eldönthetem, hogy én egy meleg, őszinte, szeretetteljes kapcsolatot szeretnék a gyerekemmel kialakítani. Persze, jön a kérdés, hogyan csináljam meg, amikor ilyen nekem nem volt a szüleimmel?! De akkor utánajárok, hogy milyen eszközök vannak még, megtanulom, és igyekszem használni azokat.

 

Konkoly Edit

Nyitókép

 

Korábbi cikkeink a témában:

Gyereknevelés – Ütöd?

Ha igazán tenni akarsz a családon belüli erőszak ellen


Hozzászólások

  • Mimi szerint:

    Érdekes számomra, hogy a keresztény szakértő megreked a világi szinten, semmi pluszt nem látok egy átlag világi pszichológus tanácsaihoz képest… Arról említést sem tesz, hogy keresztényként mi a nevelés célja. Az engedelmesség önmagában semmit nem ér, az engedelmesség csak addig kell, amíg nincs elég erős erkölcsi ítélőképessege az emberpalántának. De a lényeg az erkölcsi ítélőképesség fejlesztése. Nem tartom eredményes nevelésnek azt, ha csak azt éri el valaki, hogy a gyereke félelemből tesz meg valamit, de azt sem, ha érdekből. A meleg, őszinte, szeretetteljes kapcsolatba bele kell férnie annak, hogy a szülő a gyereke jellemét fejlessze, amivel együttjár a konfrontáció, a következmény, a bocsánatkérés, a megbocsátás és a továbblépés szeretetben. Teljesen mindegy a fegyelmezés milyensége, ha nem történik pozitív változás a jellemben. A matricagyűjtés csak arra tanítja a gyerekeket, hogy akkor tegyenek meg valamit, ha érdekük fűzödik hozzá. Ez nem elég jó.

  • Kóczián Mária szerint:

    Kedves Mimi! Az írás célja abszolút a gyakorlati segítség, nem kívántunk cizellált teológiai alapokat adni a témának. – Annak is meg lehet a helye, de nem célunk, hogy mindig artikuláljuk a kereszténységünket, a “másságunkat”.

  • Mimi szerint:

    Gondolkodtam és arra jutottam, kifejtem egy kicsit bővebben, hátha alakul egy jó beszélgetés…
    Én nem a cizellált teológiai alapot hiányoltam, hanem a nevelésben szerintem fontosabb, hogy mit akarunk tanítani, minthogy hogyan. Ez abszolút gyakorlati dolog. Lehet a hogyanról is szó, de a túl sok tipp kényelmessé teszi a szülőt és nem töpreng azon, hogy mi az ő gyerekének a “neki megfelelő mód”.
    A kereszténység artikulálásáról: nem azt hiányoltam, hogy ki legyen mondva itt, hogy a keresztény márpedig így vagy úgy neveljen. Egyszerűen úgy érzem, hogy a keresztény látásmódban ezen a téren is rengeteg a plusz. Ezt nem megosztani kár.

    • Kóczián Mária szerint:

      Igen, így van: fontosabb, hogy mit akarunk tanítani – ebben teljesen egyetértünk, de nem gondolom, hogy a hogyan nem lenne fontos. Én úgy látom, hogy a szülők inkább tanácstalanok, mint hogy dúskálnának a tippekben…

      Valóban sok plusz van a kereszténységben a nevelés területén is, mint ahogy minden más területen is, és van is ilyen blog, ami erre specializálódik – ahogy mi nem erre – , szeretettel ajánljuk! 🙂
      https://krisztamami.wordpress.com/kek-neveles/

  • Mimi szerint:

    Akkor elnézést kérek, hogy belekotyogtam. Többet nem fordul elő, ígérem.

  • Szissz szerint:

    Sziasztok!

    Én azon tűnődöm, van-e lényegi különbség a verbális és a fizikai agresszió között, már ami a gyerekre gyakorolt hatását illeti. Mert olyan szülő egyre több van, aki nem üti meg a gyerekét. De nem hinném, hogy létezik olyan szülő, aki sose kiabálna rá a gyerekére. Tudjuk, h a verbális agresszió is agresszió, azt mégsem tiltja törvény, és a szülők gyakrabban, könnyebben is nyúlnak ehhez az eszközhöz.

    Vajon meg lehet úszni a gyereknevelést verbális agresszió nélkül is? (Tehát úgy, hogy sosem kiabálok a gyerekeimmel?)
    Vajon Mária sosem kiabált rá Jézusra, amikor csintalankodott (Mária, tudjuk, bűn nélkül való volt)?
    Vajon mennyire minőségi a különbség a fizikai és a verbális agresszió között?

    Tényleg nem relativizálni akarom a gyerekverés súlyosságát, de kicsit úgy érzem, a közbeszédben túl sokat foglalkozunk a fizikai agresszió kikerülésével, és ezeket az egyéb, fontos kérdéseket nem járjuk körbe eléggé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162