Talita

Keresztény női magazin

Veronika – Jézus tükre

Guido_Reni_Veronika
Veronika egyetlen irgalmas cselekedete miatt került bele a történelembe: a hagyomány szerint kendőjével megtörölte Jézus vérrel verítékes arcát, amikor a keresztet hordozta. Mennyi lehet ennek a valóságalapja?

 

A keresztény hagyomány első kimagasló nőalakja Mária, akinek fontos szerepét már az evangéliumok is kifejezték, ám a következő századok folyamán kapta meg – a Megváltó édesanyjaként – az embernek adható legnagyobb tiszteletet. Az egyház által szentnek, példaképnek tartott emberek közé is sok hitvalló életű nő került – igaz, lényegesen kevesebben a férfiaknál, és közöttük is az Istennek szentelt élet család nélküli változatát választó nők voltak többségben, de az egyszerű híveknek így is bőven volt kikből válogatni női példaképeket, védőszenteket.

veronika_ikonA keresztény hagyomány egyik legtöbbet idézett, legtöbbször ábrázolt szent asszonya Veronika. Nem szerepel név szerint a Bibliában, bár egy egészen korai legenda szerint ő volt az a vérfolyástól régóta szenvedő asszony, akit Jézus meggyógyított. Kiléte dokumentumokkal nem bizonyítható, csak a keresztény emlékezet őrizte – vagy alkotta – meg kivételes alakját. Társa azoknak az ókeresztény kori női szenteknek (Katalinnak, Margitnak, Dorottyának, Borbálának, Apollóniának, Ágnesnek, és a sort még hosszan folytathatnánk), akiknek a létezését csak legendák igazolják, mégis maradandóan befolyásolták Európa ma is létező keresztény arculatát, női mintáit.

Veronika egyetlen irgalmas cselekedete miatt került bele a történelembe: a hagyomány szerint kendőjével megtörölte Jézus vérrel verítékes arcát, amikor a keresztet hordozta.

Veronica_El_Greco

Mennyi lehet ennek a valóságalapja?

Jézus kíséretében több nő is volt, néhányukat név szerint ismerjük, másokra csak említésből következtetünk. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy a keresztút során is a közelében voltak, a tömegben, és a szívük majd megszakadt, látva Mesterük szenvedését. Talán lehetett közöttük valaki, akinek sikerült egy óvatlan pillanatban oda lépnie hozzá, és megtörölnie Jézus arcát. A népi emlékezet hiszi, hogy így történt.

Veronika különleges jutalmat kapott irgalmáért és bátorságáért: kendőjén ott maradt Jézus arcának lenyomata. Nemcsak foltok porból és vérből, hanem felismerhető arckép. Veronika ezért szerepelhet név szerint a keresztutat felidéző ájtatosságokban, imákban.

Tisztelete az 5. századtól terjedt el, nagyon sok középkori ábrázolása maradt fenn. Gyakran csak a kendőt jelenítették meg, amelyen látható Krisztus szenvedő arca. Négy csücskét angyalok tartják, úgy mutatják fel az embereknek, mintha azt mondanák: Nézzétek, itt a Megváltó!

Oskar_Kokoschka_Veronika_1909Veronikának beszélő neve van. A latin és görög „vera eikón” azt jelenti, hogy „igaz kép”. Mások úgy gondolják, hogy a görög Phereniké (Bereniké) név latinosított hangzású változata, és így „győzelmet hozót” jelent.

Vajon van-e valami igazság a legendájában? Jó lenne tudni, létezett-e Veronika. De ami ennél fontosabb: az irgalmasság, amit képvisel, az evangéliumok erkölcsi tanításának egyik kiváló példája. A legszebb, legbeszédesebb gesztus: enyhíteni a szenvedést, ezzel élhetőbbé, Istennek tetszőbbé tenni a világot.
Veronika ebben az értelemben Krisztus tükre. Ha ránézünk, Jézus valódi arcát látjuk.

 

Kölnei Lívia


1. kép:
Guido Reni: Veronika (17. sz. eleje)

 
2. kép:
Szent Veronika-ikon

 3. kép: El Greco: Veronika (1580 k.)

4. kép: Egy híres 20. századi ábrázolás: Oskar Kokoschka: Veronika (1909)

Hasonló cikkeinkből:

Cecília Jézusa – Egy elfuserált Jézus-kép rövid hatástörténete

Kézjelek keresztény képeken

Közbenjárhat, ha baj van: a Tizennégy Segítőszent


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162