Talita

Villámtúra Tatán

Családommal szeretünk jönni-menni, nézelődni, számunkra ismeretlen városok, városkák, vidékek titkait felfedezni. Jó alkalom nyílt erre húsvét hétfőn. Meghívást kaptunk ebédre a Vértes aljába, egy kis faluba, így volt néhány óránk délelőtt: irány Tata!

Utoljára úttörő korunkban jártunk itt férjemmel – itt működött a mozgalom egyik központi tábora. Számomra az itt töltött két hét leginkább a magány, az űzöttség ideje volt: program program hátán, éjszakai őrség (alig 11 évesen elég megrendítő élmény), “Egyenes derékkal jöttem…” és sorbanállás az ebédlőnél. Gyerekeink még nem jártak itt, az úttörőélmények annyira nem vonzzák őket. Lányunkkal és keresztlányunkkal eredünk útnak: a fiúk locsolkodnak.

Elég csípős a reggel, amikor fél kilenckor megérkezünk. Fél óra múlva nyit a vár, addig nézelődünk.

Az Esterházy-kastély Fellner Jakab tervei alapján készült a 18. század közepén. Tessék elmélyedni ezekben a csodálatos arányokban! Lepusztultsága mellett is fenséges, mégis otthonos – ezt nagyon tudta a késő barokk. Sajnos az épület nincs nyitva…

Az Öreg-tóhoz érkezve Keresztelő János szobra fogad, Nagy Kovács Mária alkotása (1943). Nézzétek, milyen izgalmas, hogy egy mesterséges sziklán áll, a vízben:

Elindulunk a vár felé, erős szél fúj, felveszünk mindent, ami nálunk van, körbejárunk. Egészen különös, hogy a reggeli fényben, a hűvösben, a tavaszi zöldben, a víz közelében mintha Európa atlanti vidékein járnánk. A következő kép a várról Írországot idézi:

Némi fagyoskodás után kinyit a múzeum, aminek nagyon örülünk, csaknem másfél órát töltünk a gazdag anyaggal, római, középkori, újkori emlékek, hangulatos kiállítás. Különösen izgalmas a római szoba korhű festésének reprodukciója Szőnyből (Brigetio), és persze a kilátás a tóra az ablakokból! Kifelé jövet elhatározzuk, hogy nyáron visszajövünk, és órákra kiülünk a vár oldalában lévő, a tóra néző teraszra, aminél hangulatosabb presszót keveset ismerek – na jó, a tapolcai Malom-tó körül lévő helyek is szóba jöhetnek még… Ráveszem a csapatot, hogy induljunk el a város felé a tóparton, ezen a gyönyörű sétányon:

Nahát, a képen jobbra lévő fa mögötti kis kiszögellésig jutunk, ott fellázadnak a lányok, merthogy fáznak. Szerencsére ez a szép kép még elkészül a várról, amelyet Luxemburgi Zsigmond építetett a 14-15. század fordulóján.

Egy kis kávé-melange-tea-melegedés után körbejárjuk a kastély tömbjét. Most már kellemesebb a séta, kisütött a nap. Látjuk közben ezt a gyönyörű kaput:

Az út másik oldalán a szépen felújított zsinagóga, ahol jelenleg ókori görög-római szobormásolatokat lehet megnézni. A holokauszt során több mint 650 zsidót deportáltak a városból, akik közül csupán 63-an tértek vissza.

Az elhurcoltakra megrendítő erejű szoborcsoport emlékeztet az épület oldalában.

Még egy kedves, napsugaras kapu:

Igen, jól látjátok, az árvácskák mögött az a szőrös egy kutyus, aki éppen délelőtti szunyókáló idejét tölti az ablakban:

Majd még elindulunk a város fölé magasodó gimnázium felé. Sajnos, a tó felől nem lehet megközelíteni, így volt egy kis kitérőnk, de megérte, mert a volt piarista rendház a Tanoda téren gyönyörű! És persze milyen nagyszerű lesz, ha majd egyszer felújítják! Ezen a képen azt látjátok, milyen jól mutat a késő barokk épület a virágzó gyöngyvesszővel:

Ezután kocsiba ülünk, onnan bámulunk a Nagytemplom óriási tömbje felé, aztán a malmok sora, az Angolpark következik, és ahogy elsuhanunk a tó mellett, arra gondolunk, nem csoda, hogy Tata már az őskorban is lakott hely volt, és biztosan tudjuk, hogy nyáron visszajövünk, mert ez a kisváros még igen sok titkot rejteget számunkra.

Kóczián Mária

Fotók: Klausz Veronika

Úti beszámolóinkból még:

Családdal Keszthelyen, a Festeticsek ölelésében

Velencei hangulat – csatornaszag nélkül