Talita

Keresztény női magazin

Zene és rabomobil – Múzeumok Éjszakája és reneszánsz freskók

rabszallito 
A Múzeumok éjszakájának két, nem kifejezetten klasszikus programját szeretnénk ajánlani, ráadásképpen pedig egy különlegesnek ígérkező kiállítást.

Vigyázz, lépcső! – A Budapesti Fesztiválzenekar a Szépművészeti lépcsőjén

Az idei Múzeumok Éjszakájának nyitóeseményén Fischer Iván és együttese a helyszínhez és a múzeumi éjszaka egészéhez illő módon, stílszerűen Muszorgszkij népszerű műve, az Egy kiállítás képei utolsó két tételét játssza majd – egy mindössze negyedórás koncert keretében.

A koncerten nemcsak meghallgathatod a Baba Jaga kunyhója és A kijevi nagykapu című tételeket, de eközben magad is egy nagy csoportkép szereplőjévé válhatsz, ugyanis egy speciális fényképezőgéppel nagyfelbontású fotó készül majd a közönségről.

Ha rajta leszel a közös fotón, amely a Szépművészeti lépcsősorának legtetejéről készül, nem csupán tárgyi emléked lesz a villámkoncertről, de akár még nyerhetsz is az arcoddal. A fotó ugyanis felkerül majd a BFZ Facebook-oldalára, s akik a képen felismerik önmagukat, kis szerencsével BFZ-koncertjegyeket és más értékes ajándékokat is nyerhetnek.

Légy ott június 16-án, szombaton pontban este 6-kor a Szépművészeti lépcsőjén!

zenekar

„Bűn és bűnhődés” – Rabszállítóval a nógrádi levéltárba

Rabszállítóval érkezhetnek az érdeklődők a Nógrád Megyei Levéltárba szombaton, ahol a börtönök és a bűn világába adnak betekintést a Bűn és bűnhődés című programon, a Múzeumok Éjszakáján.

Tyekvicska Árpád, a salgótarjáni intézmény igazgatója az MTI-nek elmondta: fél 5-kor lesz kapunyitás a levéltárban, és ekkor indul a rabomobil a December 8. térről.

Az érkezők megnézhetik a Nógrád Megyei Levéltár kiállításait, amelyek fotók, iratok, tárgyak segítségével mutatják be az egykori betyárvilágot, a kíváncsiak Sisa Pista cellájába is bepillanthatnak.

Megnézhetik a híres betyárok arcképcsarnokát, a régi bűnök és bűnözők fényképeit, de kiállítás várja a látogatókat a balassagyarmati börtönépületről, a közelmúlt bűneseteiről és bűnöseiről, a börtönéletről.

Bepillanthatnak a vendégek híres nógrádi bűnesetek dokumentumaiba, és kisfilmvetítés segítségével a büntetés-végrehajtás mindennapjait is megismerhetik.

Az 1956-os forradalom nógrádi áldozatainak emléke előtt is áldozhatnak a levéltár látogatói – mondta Tyekvicska Árpád, hozzátéve: egykor az ideiglenes bányakórházként funkcionáló épületbe szállították be a december 8-i sortűz sebesültjeit, akik közül sokan ott veszítették életüket.

Bűnösök és áldozatok címmel négy előadás is elhangzik Nógrád múltjából. Végh József az utolsó nógrádi betyár kalandos életéről beszél, Hausel Sándor a XVIII. századi boszorkánypereket eleveníti fel, Bódi Zsuzsa Házicselédek és prostitúció a régi Salgótarjánban címmel tart előadást, Szederjesi Cecília pedig az 1973-as balassagyarmati túszejtők történetét idézi fel.

A bűn és a kultúra találkozásának sajátos termékeit, a rabmunkákat és az elítéltek művészeti alkotásait is bemutatják a levéltárban.

A benti program után pedig mindenki kipróbálhatja, milyen ülés esik a rabomobilban, lehetőség lesz rabruhában fotózkodni a rabszállítóban vagy a kalodában.

A Quattrocento festőinek freskói Budapesten

A Quattrocento (XV. század) három nagy festője, Masaccio, Fra Angelico és Piero della Francesca falképeit eredeti méretben megörökítő fotókból nyílt kiállítás A megismerés kalandja címmel csütörtökön, a Budapesti Olasz Kultúrintézetben.

A tárlat Itália számos városát megjárta már, de most hagyta el első alkalommal az országot. A mintegy ötven kép eredeti méretben látható.

renesznsz

A Bródy Sándor utcában látható kiállítás egy-egy valódi főművet mutat be a három művésztől. Megcsodálhatják Masacciónak a firenzei Santa Maria del Carmine-templom Brancacci-kápolnájába készített freskóit. A Tommaso di ser Giovanni néven született festő rendkívüli személyiség volt, aki igen rövid pályafutása alatt megváltoztatta az addigi festői hagyományt – mondta el a művészettörténész. Mint hozzáfűzte: Masaccio képei előtt a néző szinte részesévé válik a történetnek, az akkoriban felfedezett perspektivikus ábrázolásnak és a festőre jellemző drámai realizmusnak köszönhetően.

A Beato vagy Fra Angelico néven ismert Guido di Pietrónál másféle realizmus jelenik meg: a drámai hatás helyett a fény dominál. A firenzei San Marco-kolostor freskói szerzetestársai számára készültek, akik meditációik közben vagy a közös helyiségekben láthatták a falakra festett evangéliumi történeteket.

Az arezzói San Francesco-templomot díszíti Piero della Francescának a Szent Kereszt legendáját ábrázoló freskóciklusa.

A Szent Szív Katolikus Egyetem, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Budapesti Olasz Kultúrintézet együttműködésben létrejött kiállítás június 20-ig látható az Olasz Kultúrintézetben. Az írott magyarázó szöveg mellett a Pázmány diákjai vállalták, hogy hétköznap délutánként öt órakor tárlatvezetésre is rendelkezésre állnak a helyszínen, hétfőtől csütörtökig 17 és 18 óra között.

A Múzeumok éjszakája idei programja itt olvasható.

A Budapesti Olasz Kultúrintézet honlapja: itt.

Солдат, не имеющий "Игры для взрослых гонки играть"спичек, является.

заорал "Погода горячий ключ на неделю"Ндо, хлопая своими маленькими "Скачать сканеры антивирусов"толстыми ладошками.

Настоящий, без прикрас, "Скачать книгу природа и бисер"реализм.

Молодой полковник будет делать то, "Скачать омара хайяма"что ему приказано, "Скачать д артаньян и три мушкетёра"потому что он считает, что "Пластиковые окна под ключ"Земятин жесток и "Не твоя она не твоя песня скачать"беспощаден, а он только беспощаден.

спросило, "Игра ромашка для взрослых"приближаясь, существо.

Вот что "Виндовс доктор скачать бесплатно"было бы настоящим помешательством, моя милая.


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162