Peti lélekszakadva rohant visszafelé. Most már tényleg félt, hogy lekésik a vásárt, és ez csakis az ő hibája lesz. Szerencsére nem került túl messzire.

Hamarosan meglátta a patakpartot – és valami nagyon furcsa dolgot: mókusok, egerek, nyulak sorfalát. Közelebb érve látta, hogy egy hosszú kötél mellett sorakoznak.
„Kötélhúzó versenyt tartanak?” – csodálkozott. Aztán meglátta Manópapát a kötelet tartva a gödör mellett térdelni, és hirtelen mindent megértett.
– Édesapám, édesapám! Itt vagyok! Már nem kell kihúzni! – kiabálta torkaszakadtából.
Nagy volt az öröm. A kötelet gyorsan visszahúzták. A végén Marci, a kis teknős himbálódzott.
– Marci vállalta, hogy lemegy érted, és megpróbál újra kitalálni a sötétben – mondta Kati.
– Nem is tudom, hogyan köszönjem meg. Mivel hálálhatnám meg a segítségedet?– Peti nem győzött hálálkodni.
Marci zavarba jött. Hallgatott egy kicsit, aztán ezt mondta:
– Te is segíts másokon!
Peti szeme fölcsillant. Izgatottan hadarta:
– Már tudom is, hogyan! Figyeljetek! Figyeljetek mindannyian! – kiabálta az összesereglett állatkáknak. – Útközben láttuk, milyen károkat okozott az árvíz! Hány odú, házikó, üreg vált lakhatatlanná! Hamarosan itt a hideg tél, és nincs szállásotok!
Az állatkák fázósan húzódtak össze, és szomorúan bólogattak Peti szavaira.
– De most már nem kell félnetek! Téli szállást találtam nektek! Jöhet fagy, eső, hó, áradat és szélvihar, ott biztonságban lesztek! Puha avar lesz az ágyatok, bársonyos moha a szőnyegetek!
– Hol van ez a csodálatos hely? – kérdezte a legöregebb nyuszi, fülét kételkedve billegetve.
– Amikor egy kis denevér segítségével kimásztam a mély barlangból, egy nagy sziklaüregbe érkeztem. Mindannyian elfértek benne!
– Mi nem alszunk téli álmot – mondta az öreg nyúl. – Mihez kezdünk ott a sötétben?
– Hiszen nincs sötét – nevetett Peti. – A hasadékon beragyog a napsugár! Csak ennivalóról kell gondoskodnotok!
– A gyűjtögetésben majd mi is segítünk! – mondta Manópapa, és büszkén nézett Petire. – Kérlek, vezess oda minket! – mondta Nyúlapó Petinek.
Az állatkák fölsorakoztak, és Peti vezetésével hamarosan megérkeztek a sziklaüreghez.
Álmélkodva nézték a csodálatos termet, és valamennyien tudták, hogy megmenekültek. Jöhet bármilyen idő, itt biztonságban lesznek, csak sikerüljön elég élelmet gyűjteni.
– Én is csak annyit kérek tőletek – mondta Peti végignézve a kis csapaton –, hogy segítsetek ti is másokon! – kacsintott Marcira. – Ha szállást kér valaki tőletek, fogadjátok be! Természetesen nem a rókára gondolok!
– Visszafelé jövet megállunk, és megtöltjük a kamrát! – ígérte meg újra Manópapa.
– Én pedig segítek nektek berendezkedni! – lelkendezett Kati.
– Mindenkinek horgolok egy finom meleg fűtakarót – mosolygott Manómama.
Nagy nehezen elbúcsúzkodtak. Bagoly Balázs megígérte, hogy alkonyatkor megkeresi őket, azután Marcival elrepült a mocsár felé.
A manók pedig végre fölültek az egérfogatra, és újra elindultak Manóvárosba.

Folytatjuk