Peti még soha életében nem volt olyan fáradt, mint az első iskolai délelőtt után. Nagyon igyekezett odafigyelni a tanító bácsira – akit a többiek Jenő bácsinak szólítottak –, mégsem értett sok mindent.

Eddigi magányos kis élete teljesen megváltozott, ismeretlen környezetben, csupa idegen között kellett helytállnia.

Ebéd után legszívesebben azonnal elaludt volna. Szerencsére Manómama már az ebédlő ajtajából integetett. A tanító bácsival hármasban bejárták az iskolát. Peti ámulva fedezte fel a könyvtárat, ahol a plafonig érő könyvespolcok roskadoztak a könyvek és újságok alatt, ráadásul a könyvtáros manót Peti bácsinak hívták.

– No, kis druszám – mosolygott Petire – látom, gyakori vendég leszel nálam! Gyere csak bátran, ha egy kis időd van!

– Sajnos, még nem tudok olvasni… – suttogta Peti szégyenkezve.

– Itt annál hamarabb megtanulsz! – nevetett Peti bácsi. – Sok szép képeskönyvünk van, addig is nézegetheted!

A másik csoda az iskolában a tornaterem volt. Peti itt már járt délelőtt az osztályával, s most egészen felélénkülve magyarázta Manómamának, mire való a bordásfal, a kötelek, a gyűrű, és mit játszottak a labdákkal.

– Minden nap jövünk majd tornázni és játszani! – lelkendezett.

– Akkor biztosan edzett és erős leszel! – Manómama együtt örült fiacskájával.

Hát még, mikor a parkot is bejárták! Mindenfelé hinták, csúszdák, mászókák, ügyességi- és akadálypályák, fogócskázásra és bújócskázásra alkalmas sövénylabirintusok várták a manógyerekeket. A park tele volt kismanókkal, akik mindenfélét játszottak. Peti délelőtt még nem mert közeledni senkihez, de most szívesen beállt volna valamelyik csapatba. A tanító bácsi azonban Manómamával már elindult a park végében álló házikók felé.

Mosolygós, fiatal tanító néni sietett eléjük.

– Eszter néni vagyok – mondta, majd minden teketóriázás nélkül kézen fogta Petit, és már vitte is magával.

– Ez lesz itt a szobád – nyitott be egy ajtón. A szobában három kis ágy állt szekrénykével, középen kis asztal három székkel. Peti örült, hogy nem kell egyedül lennie, de egy kicsit tartott is az újabb társaságtól.

– A szobatársaid most zeneórán vannak, ha visszajönnek, megismerkedhetsz velük. Egy évvel idősebbek nálad, de így legalább majd tudnak neked segíteni.

Megnézték a többi helyiséget, a tanulószobát, ahol a délutáni feladatokat készítik, és a fürdőt is, amely szintén újdonság volt Petinek. Eszter néni mindent szépen elmagyarázott Petinek, még azt is, hogy a többi házikóban milyen manógyerekek és tanító nénik laknak. Egy kis folyosón át végre az iskola hátuljához értek, ahonnan beléptek az ebédlőbe.

– Az ebédlőt pedig már ismered – mondta végül Eszter néni. – Itt fogunk vacsorázni, aztán fürdés, és vár az ágyikó. Esti mesét is fogok mondani. És bár tudom, hogy nem pótolhatom édesanyádat, nagyon fogok igyekezni – mosolygott az ijedt kis manógyerekre.

– Ma még szeretnénk, ha velünk lenne a fogadóban – mondta Manómama. – A cókmókját is csak holnap tudjuk elhozni. A vacsoráról jut szembe! A vásárból megmaradt három nagy zsák csipkebogyó, szeretném fölajánlani az iskolának.

– Az bizony nagyon jól jön majd a hideg téli estéken! Nincs is jobb, mint a mézes csipketea!

– Akkor holnap elhozzuk Peti holmijával együtt – ígérte Manómama.

Elköszöntek a reggeli viszontlátásig, aztán kézenfogva hazafelé ballagtak.

– Most látom csak, milyen hiányosan csomagoltam – mondta Manómama.

Betértek egy boltocskába, ahol kismanóknak való ruhákat árultak, és Manómama egy halom meleg ruhát és sportöltözéket vásárolt Petinek. Talán így vezette le kisfiáért érzett aggodalmát, hiszen neki is nehéz dolga volt: idegenekre kellett bíznia egyszem fiacskáját. Peti arra gondolt, életében összesen nem volt még ennyi ruhája. Nem is olyan rossz iskolásnak lenni…

A fogadóban nem győzte mesélni kalandjait, különösen a fogadósnét és Katit ejtve ámulatba. A finom vacsora után alig várta, hogy végre alhasson – de ez mégsem sikerült egyhamar.

A manócsalád, Petit kivéve, hamar álomba szenderült. Összebújtak a hatalmas ágyban, és jóízűen szuszogtak.

Peti pedig hallgatta a szuszogást, és tudta, hogy az élete már sohasem lesz olyan, mint eddig.