Az ikrek persze nem kértek a tortából, de kissé mintha visszavonultak volna.

– Úgysem ettem volna abból a ragacsból – morogta Berci az orra alatt este, a szobájukban.
– Egyik fülem sós, a másik meg paprikás, úgyse hallom, mit dumálsz – hajtogatta magában Peti az Eszter nénitől tanult mondókát, és gyorsan bebújt az ágyába. Hogy ezért-e, vagy másért, a fiúk a hét további részében békén hagyták.
A hosszú hajú lány, Ibolya vezetésével kitalálták, mi legyen a feladat az akadályuknál. „Ne érints meg” játékot terveztek a tornateremben. A versenyzőknek úgy kellett átjutniuk a terem egyik feléből a másikba, hogy nem érhettek a földhöz, csak a bordásfalakon, köteleken, tornaszereken kapaszkodhattak végig. Szerencsére időben lefoglalták a terem felét, mert utánuk még két csapat akart a tornateremben letelepedni.
– Mi voltunk itt előbb – mondta határozottan Ibolya. – Osztozzatok a terem másik felén!
Kiderült azonban, hogy mindkét csapat feladatához szükség lett volna a fél teremre. De a megoldás keresése helyett csak sértegették egymást a versenyzők. A csapatkapitányok már majdnem összeverekedtek.
Jenő bácsinak kellett sorsolással rendet teremtenie. A vesztesek lógó orral elkullogtak.
–  Most találhatunk ki új feladatot! – háborgott a csapatkapitány.
Szombaton a díszteremben gyülekeztek a csapatok. Eszter néni még egyszer elmondta a szabályokat, aztán elindította a versenyt.
Az egyik csapat az egész kollégium területén zászlókat dugott el, ezeket kellett összegyűjteni a többieknek. Versikés útmutatókat is kaptak hozzá:
„Lépcső végén folyosó,
ott is leng egy kis zászló és
a második emelet
kincsei között keresd” – ugyan miféle kincsek lehetnek a második emeleten?!
Csak Peti tudta, hogy a könyvtárban lesz a következő zászló!
Az egyik teremben hangszereken kellett játszani. Volt ott dob, zongora, triangulum, harsona és természetesen furulya is, amit csak Peti tudott megszólaltatni. Olyan jól haladt Gyula bácsival, hogy már eligazodott Hangországban, sőt néhány egyszerű dallamot is le tudott játszani a lyukacsos botocskán.
Máshol a kollégiumi életről kellett vicces versikéket faragni.
– A legjobbakat betesszük az iskolaújságba – biztatta a versenyzőket Eszter néni.
Volt, ahol titkosírást kellett megfejteni, az egyik állomáson pedig azt pontozták, melyik csapat hány frissen sült pogácsát tud bekebelezni.
Petinek legjobban az az állomás tetszett, ahol ismert mesékből kellett részleteket előadni. Mikor az ikrek hétfejű sárkánnyá változtak, fűzfakarddal végre megküzdhetett velük, hogy kiszabadítsa Ibolya királylányt. Alaposan elagyabugyálta a sárkányt…
Két csapat is a parkban vert tanyát. Az egyik akadálynál hóembert kellett építeni. Mire Petiék kiértek, már hét-nyolc pocakos, répaorrú, szénszemű hóember sorakozott az udvaron, némelyik még egy felnőttnél is magasabb volt! Ócska kalap, repedt lábas díszelgett a fejükön, hókarjukban ágseprűt fogtak. A feketerigók a bokrok alól már szemet vetettek a sárgarépaorrokra, csak azt várták, hogy a gyerekek bemenjenek.
Petiék hatalmas, három részes hóembert építettek. Az egyik szerszámoskamrából sikerült „kölcsönvenniük” egy nagy piros vödröt kalapnak, Marci pedig a saját zöld kockás sálját kötötte a nyakába! Úgy érezték, az ő hóemberük lett a legszebb, legvidámabb mind közül.
A másik udvari csapatnál nyomolvasó versenyt rendeztek. Vaddisznó, róka, nyuszi, őzike nyomait kellett felismerniük a gyerekeknek.
A konyhában is állomásozott egy csapat. Ők azt találták ki, hogy mindenkinek egyforma hozzávalókat adtak, ezekből kellett minél finomabb és ötletesebb salátát varázsolni.
Az udvari hideg után jólesett a szakács néni forró teája, miközben a hozzávalókat aprították. Lassan mindegyik csapat beérkezett az ebédlőbe, és elkészültek a szebbnél szebb salátaköltemények.
– Amíg összesítjük a pontszámokat, nekiláthattok a salátáknak, jó étvágyat! – mondta Eszter néni.
Petiék csapata nem nyerte ugyan meg a versenyt, de a „Legfinomabb és legcsinosabb saláta” díját ők kapták.