Megint gyermekgyilkosságtól hangos a sajtó, megint egy anya, aki saját kezével…

Mielőtt bűnbe esve ítélkezni kezdenénk szerencsétlen nőtársainkon, nézzük végig az okokat.

„Egész nap csak bőgök” – kezdi Mari, és már zokog. „Anyám zavart el pszichológushoz, mielőtt kárt tennék a gyerekben. Mindenkit utálok, főleg azokat, akik segítenek. Ők is csak azt bizonyítják, mennyire tehetetlen vagyok, képtelen a saját gyerekem ellátására. Hetek óta alig alszom valamit. Igény szerint szoptatok éjjel-nappal. Nap közben egyedül vagyok, a kutya sem nyitja rám az ajtót. A barátnőim messze laknak, a baba miatt nem tudok sehová sem kimozdulni.”

Sok gyermekágyas kismama érez hasonlóan. Nem feltétlenül szenvednek azonban szülés utáni depresszióban. A legújabb kutatások szerint a nagymértékű kialvatlanság komoly pszichés tünetekhez vezethet. És azoknak is igazuk van, akik valamelyest korlátoznák a baba igény szerinti szoptatását, amennyiben az anyuka ilyen mértékű kimerültségéhez vezet. Jobb naponta egy üveg tápszer az anyatej mellé, mint egy depressziós anyuka – vallja Ingeborg Stadelmann, aki véletlenül sem az anyatejes táplálás ellen szólal fel „A bába válaszol” című munkájában.

Nem volt butaság a fenti kliens édesanyjától a segítségkérés. Az említett tünetek ugyanis utalhatnak gyermekágyi depresszióra is.

A szülés utáni első egy-két napon még hatnak az anya szervezetében felszabaduló endorfinok, melyek örömérzetet, eufóriát, katarzis élményt eredményezhetnek. Aztán jellemzően a harmadik napra (hát igen, Isten szereti ezt a számot) sajnos minden kiürül. A baby blues igen gyakori jelenség, de tünetei (szomorúság, sírós hangulat) két héten belül elmúlnak.

Adott egy bömbölő csecsemő, aki jobbára még szopni sem tud rendesen, és egy többé-kevésbé pánikoló anyuka, akinek most minden a nyakába szakadt. Na, ilyenkor kell a közösségi háló, de nem az interneten! Szülők, testvérek, barátnők, gyülekezeti tagok, komatál, takarítás, és beszélgetés, beszélgetés, beszélgetés. Nagyanyáinknak még nem volt ezzel gondjuk, egy kevésbé individualizálódott társadalomban a kismamák tömeges elszigetelődése lehetetlen felvetés.

Segíteni okosan érdemes. Az anyatigriseknek ne vegyük ki a kezéből a babát, hanem főzzünk meg, mossunk ki, porszívózzunk, mosogassunk el. Aki viszont szeretné legalább kis időre újra átélni az üdvös egyedüllét örömét, megtapasztalni, hogy ismét egyedül van a testében, attól vállaljuk át a gyereket az asszonytorna, egy séta, egy vásárlás erejéig. És lehetőleg ne tetszelegjünk a megmentő szerepében. Ezzel csak magunk ellen fordítjuk az eleve érzékeny anyukát. Egy segítő kézzel kevesebb. Ha már teszünk valamit, tegyük szinte észrevétlenül.

De mikor beszélhetünk valóban depresszióról?

A gyermekágyi depresszióval agyműködésbeli változások is járnak, melyek következtében az anyák kevésbé képesek kötődni gyermekükhöz. Az anya érzései gyermeke felé ambivalenssé válhatnak. Retteg a felelősségtől, alkalmatlannak érzi magát, emiatt viszont bűntudat gyötri. Ha úgy érzi, nem képes megfelelni a családi, társadalmi elvárások által támasztott jó anya ideálnak, akkor szorongani kezd, ami egészen a pánik szintjéig fokozódhat. Ugyanakkor a feszültséget agresszió formájában is megélheti, ami jobb esetben mások ellen, rosszabb esetben saját maga ellen, végső soron, tragédiába torkollva a gyermek ellen is fordulhat. Lehetséges kiüresedés érzés, zavartság. Sokszor megjelenik a „már soha nem leszek olyan, mint régen” megtapasztalása. Ez bizony igazi gyászreakciót is kiválthat, főként amennyiben az újdonsült anyuka nem készült fel lélekben anyaságára, azt elfogadni, átélni nem képes. A reménytelenség érzése hosszú hónapokig eltarthat.

Változóban a nemi szerepek – halljuk gyakorta. A nőnek férfiként kell teljesíteni a munka világában, aztán hirtelen házi tündérré válva vacsorát főzni, otthon melegét teremteni. Néhány évre kiesni a világ körforgásából, gyerekeket szülni, majd vissza a pörgésbe, immár családdal a háta mögött. Nem tudunk mindannyian egyformán alkalmazkodni a külső-belső elvárásokhoz. Sok anya boldogan él gyermekei gyűrűjében, mások depresszióssá válnak már az első szülésük után. Az okok lehetnek idegrendszeriek és társadalmiak. Utóbbiak elkerülése érdekében magunk is sokat tehetünk. Legalább a keresztényi szeretet jócselekedeteivel.