Levél Istennek

monkey

Tényleg a majmoktól származunk?
A minap ezzel a kérdéssel állítottak haza a gyerekek az egyházi iskolából. Nem a tanító nénitől hallották, hanem egy természetfilmet néztek, ahol a narrátor az evolúció folyamatát magyarázta. A tanár néni semmit sem tett hozzá az elmondottakhoz.

 

Nincs más hátra, előadom nekik a magam verzióját.

Tudjátok, Darwinnak (aki ezt elgondolta a majmokról) legalább olyan jó volt a fantáziája, mint nektek. Az ilyen emberek szeretnek a természetben tapasztalt dolgokra sajátos magyarázatokat kitalálni. Ő például elment egy szigetre, ahol különböző madarakat figyelt, s azt vette észre, hogy ezek, bár egy fajba tartoznak, mégis eltérnek egymástól. Ami függ attól, hogy éppen milyen környezethez kell alkalmazkodniuk a túlélés érdekében. Darwin elgondolkodott, és kiterjesztette az elméletét az összes fajra.

Szerintem egy kicsit merész dolog volt tőle, mert sosem látott olyasmit, hogy egyik faj átalakult volna a másikba. Egyszerűen csak azt látta, hogy az állatok hozzáidomulnak a környezetükhöz. Szóval az erős képzelőerővel megáldott Darwin közzétette az ötletét, amin akkor sokan megbotránkoztak. Másoknak éppen kapóra jött ez az elmélet, mert gyengítette az egyház pozícióját. Hogy miért? Amiért most ti sem tudjátok, mit gondoljatok erről a kérdésről. Mert az egyház azt mondja, hogy Isten teremtette a világot. Persze voltak még tudós szellemiségű emberek, minden újra fogékonyak, akik szintén lelkesedni kezdtek az eszme iránt.

Hogy akkor most ez az egész csak hazugság lenne? Nem gondolom, hanem inkább egy olyan modell, amelyben ma a természettudósok jelentős része gondolkodik. Ehhez igazítja a kutatásait, ez alapján magyarázza a világ jelenségeit.

De az igazság szempontjából mindegy, éppen melyik természettudományos modell érvényes. Mindegy, mit gondolunk arról, vajon a Föld lapos-e vagy gömbölyű, lehetséges-e nagyobb sebességet elérni, mint a fénysebesség, és hogy a majmoktól származunk-e vagy sem. Ha Isten úgy akarta, akkor akár a majmokból is kifejlődhettünk, de ha úgy akarta, akkor szépen megteremtett mindent egyesével. Sőt, még az is lehet, hogy a kettő együtt történt. Nem tudunk mindent arról, amit Isten cselekedett, és a körülöttünk lévő világ is sok talányt rejteget.

Akkor mi hát az igazság?

A tudományok kialakulása és fejlődése során a kutatók sokféle elmélettel álltak elő, melyek hosszabb-rövidebb ideig jól leírták az adott jelenséget. Ilyen Darwin elmélete is az evolúcióról. De ezek az elméletek sorra elavulttá váltak, feledésbe merültek. Az egyház 2000 éve létezik, és tanít. Sokan, sokszor megkérdőjelezték állításait, de az életről, halálról, öröklétről, halhatatlanságról, Istenről, emberről, szenvedésről, bűnről és elsősorban a szeretetről többet és jobbat még sohasem mondtak, mint Jézus és az ő egyháza. Szóval, számomra az igazság és a hozzá vezető út mindenekelőtt Jézus maga.

Néhány nap múlva nagylányom levelet írt Istennek (de azért Jézus is elolvashatja, ha Isten megengedi Neki). Karácsony előtt fogja kitenni az ablakpárkányra a karácsonyi listával együtt, hogy az angyal vigye fel a mennybe:

„Kedves Isten!

Szeretem az életet egy csomó dologért, és tisztában vagyok vele, hogy kizárólag Te teremtetted a világot és nem magától fejlődött ki. Így köszönöm, hogy élek és hogy jó tanuló vagyok, hogy a nyáron minden jól sikerült. Köszönöm, ami jó létező és kedves. Kérlek, ha méltó leszek rá, találkozzak az én Őrangyalommal. Köszönöm, hogy szenvedtél a kereszten egy jobb világért. Köszönöm, hogy törődsz velünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.