Amikor a jövő hal meg

biciklisbaleset 
Miért ül Cili lila pizsamában az útpadkán? Ezek voltak az első szavaim, amikor magamhoz tértem a mentőautóban egy biciklibaleset után.

Körülöttem kétségbeesett családtagok. A testvérem az ágyból ugrott ki, és rohant az utca végébe, ahol egy piszkosfehér Zsiguli alól szedtek ki a mentőápolók. Az autó bal első kereke 1-2 cm-re állt meg a koponyámtól, miután kiestem elé az úttestre. Halálhíremet keltették.

Emlékszem, amikor első szerelmem, akivel akkor már két éve nem találkoztam, sírva ült a kórházi ágyam mellett, ahol agyrázkódással lábadoztam. Korábban baleseteztem motorral, ami szintén húzós volt, meg autóval, amit persze jogosítvány nélkül vezettem. Szerencsére csak egy prérin, és az egészet egy csipkebokor meg egy haverom apukájának régi Škodája bánta. De amikor a biciklivel borultam, hajszálon múlott az életem. Azon, hogy a Zsigulit egy nagyon óvatos asszony vezette, aki még a tetejében keresett is valamit, így kb. 15 km/órával közlekedett ott, ahol 50-nel is mehetett volna.

Mire 20 éves lettem, a kb. 100 általános iskolai osztálytársam közül, akikkel szüleim költözködései folytán összehozott a sors, ketten már nem éltek. Diszkóbalesetben hunytak el 18 és 20 évesen. Egyikük, a félig cigány, zenész-vendéglős családból származó Lajcsi – aki nemcsak a matekban jeleskedett, de ötödikes korunkban több barátnőm szívszerelme volt – a szomszédunkban lakott. Édesanya hangos jajveszékeléssel rohant végig az utcán, amikor meghallotta a tragikus hírt.

Először az egyetemi lelkészség katekézisén hallottam, hogy önmagunk veszélyeztetése bűn. „Ne ölj!”azt is jelenti: ne sodord magad és másokat olyan helyzetbe, ahol a testi épségetek veszélybe kerül.

Gyerekként, kamaszként nem fogjuk fel, milyen óriási energiába kerül a mi életünk – másoknak. Játszunk vele, kockára tesszük, hiszen a miénk, hát ne is szóljon bele senki, mit művelünk vele.

„Életveszélyes sérülésekkel találtak meg egy 22 éves férfit, akit minden bizonnyal magasfeszültségű áramütés ért.”- szól a rendőrségi híradás. Semmit nem jelent számunkra ez a pár sor, amíg ki nem derül, hogy nem egy részeg csavargót veszített el a világ, hanem egy ismerősünk egyetemista, józan életvitelű, az önállóságra komolyan készülő fiától búcsúzunk.

Amikor gyermek hal meg, akkor a jövő hal meg, s vele a remény. Micsoda kínszenvedést él át egy szülő, amikor 20 év idejét, energiáját, boldogságát, és bánatát, két évtized szeretetét adja – hiába. Mekkora út eljutni a megértésig: egyetlen rövidke, vagy hosszabb, de ki nem bomló élet sem hiábavaló egy sokkal magasabb perspektívából tekintve. Mert életünk minden egyes pillanata ajándék és lehetőség egyben. Út, melyet ki-ki a maga tempójában tapos. Kaland, amit mindannyian saját vérmérsékletünk szerint élvezünk. Zarándoklat, mellyel tévedéseinkért vezeklünk.

Nyitókép

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.