Kedvelem a nagycsaládosok társaságát. Még nem jöttem rá, hogy a többségükből áradó derű, könnyedség és bölcsesség eleve adott tulajdonságok, vagy a sokgyermekes életforma teszi őket ilyenné. Különösen tetszik, ha más életterületeken is tevékenykednek. Akkor egészen nyilvánvaló az őket körüllengő kreatív légkör.
A minap egy ötgyermekes anyuka említette, hogy már a legkisebbje is ötéves. A nagyobbak meg mondogatják, hogy kéne egy kicsi. „És te hogyan vélekedsz erről a kérdésről?” – kérdeztem egy „Isten ments!”-típusú válaszra számítva. De nem ezt kaptam. Az anyuka elgondolkodott, és azt felelte, hogy valószínűleg gond nélkül felnőne családjukban egy újabb jövevény, de most talán inkább mégsem. Már így is nagyon pörgős az élete.
Nemrég hallottam egy kerekasztal-beszélgetést arról, vajon több gyerek vállalása valóban több problémával jár-e. Ismerőseim szerint az első gyermek megérkezése jelenti a legnagyobb változást. Míg a legnehezebb feladat az egyről átállni a kettőre. A harmadik a legkönnyebb, mert a szülők már elég rutinosak és felkészültek. A negyedik vállalása viszont egészen új dimenziókat nyit a család életében, hiszen ez a létszám már másfajta hozzáállást kíván a szülők részéről.
Persze minden gyermek érkezése felforgatja az egész családi rendszert, és szükség van némi időre, míg közös erővel kialakítanak egy új egyensúlyi állapotot. Egy kilencgyermekes családterapeuta tapasztalatai alapján nagyjából egy év szükséges minden születés után az újrarendeződéshez.
A beszélgetés során egy apuka – aki gyermekei számát már nem is említette, így maradjunk a soknál – mesélt arról, miként alkalmazkodnak folyamatosan ehhez az életformához. A nagyszülők, rokonok mellett jó, ha számíthatnak pár teherbíró barátra is, akiknek nem jelent gondot, ha néha megkapnak ajándékba egy-két gyereket, míg a szülőpár közös programot csinál. Nagyon fontos tehát a támogató közeg megléte. Enélkül valóban túl sok lehet a sok gyerek.
Amikor a kerekasztal vezetője feltette azt a kérdést, vajon milyen erőforrást jelenthet a gyermek számára a sok testvér jelenléte, az összes résztvevő tudott újat hozzátenni a témához. A család igazi gyakorlótereppé válik a gyerekek számára, melynek biztonságos közegében elsajátíthatják a stressz-tűrés és kezelés változatos formáit, érvényesíthetik akaratukat, megtanulhatnak háttérbe húzódni, változatosan kommunikálni, kreatív technikák alkalmazásával felkelteni mások érdeklődését, figyelmét.
A több évtizedes tapasztalattal bíró családterapeuta szerint a sok testvér alkotta rendszerben kevésbé intenzíven jelenik meg a testvérek közötti rivalizálás. A gyerekek alrendszere változatosabbá válik, háromszögek, párok alakulnak ki, és csoportok váltogatják tagjaikat. A szülők elvárásai és kivetítései is megoszlanak a gyerekek között, így egyikük vállára sem nehezednek olyan terhek, melyek alatt összeroppanna, vagy a személyisége sérülne. Probléma inkább jelentkezik az egyénre szabott figyelem hiányából. Több generációra visszanyúló családfáknál gyakran megfigyelhető, hogyan váltják egymást a sok, ill. kevés gyerekes generációk. Hiszen mindenfajta családszerkezetnek vannak előnyei és hátrányai.
Manapság mégis keveset hallunk a nagycsalád előnyeiről. Jellemzőbb, hogy a fiatal párt azzal ijesztgeti a környezete, hogy milyen sérüléseket szenved majd a gyermekük, ha nem lesznek képesek kellő anyagi javakat, külön szobát, elég figyelmet és törődést biztosítani neki.
Nem lehet, hogy egy gyerek szegényebbé válik testvérek nélkül, legyen akár vadonatúj ruhákba bújtatva, csillogó-villogó bútorok, játékok között, és az összes figyelmüket neki szentelő szülőktől, rokonoktól körülvéve?
