Így hangzik a népdal eleje: “Hej tulipán, tulipán, / Teljes szegfű, szarkaláb, / Tele kertem zsályával. / Szerelemnek lángjával.”
Az Orvosi Zsályát, a (Salvia officinalis)-t nevezik kerti zsályának, skarlát zsályának is. Az ajakosvirágúak (Lamiaceae) családjába tartozó félcserje. A nemzetségbe kb. 700-900 faj tartozik, melyek között évelő és egyéves lágy szárú növények is megtalálhatók. A nemzetség eredete, egyben biodiverzitásának központja Közép-, illetve Délnyugat-Ázsia területére tehető. Egyes fajait dísz-, másokat gyógynövénynek termesztik. A dísznövényként használt fajokra általában a Salvia néven hivatkoznak, ami latin szó és jelentése a “menekül” szóból ered. Ugyanis úgy tartották, ha zsálya nő a kertben, minden betegségtől megmenekül a család. Sok más helyen viszont azt írják, hogy a „salvia” szó gyógyítást is jelent.
Bár élelmiszer tartósítóként és fűszernövényként is világszerte elterjedt, a zsálya valódi gyógynövény. Kedvező hatását annyiféle betegség ellen találták jótékonynak, hogy egyenesen „csodaszernek” kezdték tekinteni. Dr. Varro Tyler ezt írja róla:
„Az ember által ismert valamennyi betegség gyógyítható a zsályával… csak elegendő növénygyógyászt kell megkérdeznünk.”
S bár valójában a növény nem gyógyít ki minden betegségből, a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy számos esetben hatásos. Csak egy néhányat sorolva: izzadás-szabályzó, antimikrobiális, sebgyógyító, antioxidáns, nyugtató hatást fejt ki a gyomor sima izmaira, csökkenti a cukor (glükóz) szintjét a vérben, tannin tartalma révén gyulladáscsökkentő, vértisztító, egészségesen tartja a bőrt, agy-, és idegerősítő, szívnyugtató.
A vadon élők fajoknak gyógyhatása nincs.
Az orvosi zsálya szára 60-100 cm magas, alsó, idősebb része fás. A fiatal hajtások négyszögletesek, szürkészöld színűek, szőrözöttek. Levelei tojásdad vagy lándzsa alakúak, keresztben átellenesek, szélük csipkés, a csúcsuk tompa. Az alsó levelek tövén 1-1 karéj található. A fiatalok szürkésfehérek, idősebb korra válnak szürkészölddé a levéllemezt borító szőrképletek miatt. Erezetük a felszínen kiemelkedik, a fonákon bemélyed. Virágai hármasával-négyesével álfüzérben örvösen állnak a hajtások csúcsán. A párta 2-3 cm hosszú, kétajkú. A családra jellemzően a négy porzó közül csak kettőn van portok. A szirmok színe általában ibolyás kék, ritkán rózsaszín vagy fehér. Júniusban-júliusban virágzik.
Termése makkocska. Hazánkban termesztik. Meleg-, és fényigényes, szárazságtűrő növény. A magokat tavasszal kell ültetni (ültethetjük erkélyládába is), 1-2 cm-es mélységben. A csírázás néhány hetet vesz igénybe. Csak két év alatt éri el rendes méretét, emiatt általában a zölddugványozást, az ősszel vágott, 10 cm-es hajtásokról történő tavaszi ültetést ajánlják. A zsálya szinte valamennyi talajban jól nő, de jó vízlefolyást és bő napfényt igényel. Fagyérzékeny, télen takarni kell. A kertben a zsálya elriasztja hernyókat, különösen a káposztalepkéét. Érdemes a zöldségest körbesáncolni ezzel az illatos évelővel, de a rózsák alá is ültethetjük, ugyanis a zsályát nem szeretik a tetvek.
Egy kis zsálya-történelem
Az ókori görögök és rómaiak a zsályát – a rozmaringhoz hasonlóan –kezdetben húsok tartósítására használták, de hamarosan a gyógyászatban is igen rangos helyet szerzett. A görög orvos, Dioszkoridész vizelethajtónak és menstruációt serkentőnek tekintette, leveleit sebek kezelésére is ajánlotta. A római természetvizsgáló, Plinius ezeken kívül kígyóharapás, epilepszia, bélférgek, mellkasi bántalmak ellen is ajánlotta. A X. század körül az arab orvosok úgy vélték, a zsálya segítségével az emberi élet a halhatatlanságig meghosszabbítható.
A hiedelem a keresztes hadjáratok után Európában is megjelent, ahol a híres salernói olasz orvosi iskola diákjainak a következő retorikus kérdést tanították:
„Miért halna meg az az ember, ki kertjében zsályát termel?”
Ugyanezen gondolat élt tovább a középkori angol közmondásban is: „Aki örökkön kíván élni, májusi zsályát kell annak enni.” A franciák a növényt a toute bonne, „minden jó” névvel illették, és nekik is megvan a rigmusuk rá:
„ A zsálya az idegek írja, ható ereje által / a szélütés gyógyul, s a láz tovaszárnyal.”
Talán e versike is közrejátszott abban, hogy Nagy Károly elrendelte: a királyi gyógynövénykertekben zsályát is termesszenek.
A középkori apáca, bingeni Hildegard fejfájás, valamint emésztési és keringési betegségek ellenszereként ajánlotta. Kínában egy fontjáért három font teát is megadtak. Az ajurvédikus indiai orvosok az indiai zsályát szintén számos módon alkalmazták, sőt a szem megbetegedéseinek kezelésére is használták. Amerikában is használták, és külsőleg, belsőleg egyaránt számos problémát enyhítettek vele. John Gerard herbalista úgy tartotta, a zsálya „különösen jótékony a fej és az agy betegségeire, és elmulasztja a tagok remegéseit.”
Fölhasználásának módozatai például: zsályaolaj (csak külsőleg!), tea, likőr és bor, mézes zsálya, dezodor, fürdősó, szájöblítő, bőrfeszesítő zsályafürdő. Sokan úgy tartják, ha reggelente három zsályalevelet sóval megesznek, egész napra megvédi őket a mérgektől és a rossz levegőtől.
Fűszerként friss vagy szárított levelét húsok, pástétomok, tésztafélék ízesítésére használják izsóppal, majoránnával. Segíti a zsíros ételek emésztését. Erős aromájú, óvatosan kell adagolni. Szaga jellegzetes, íze fanyar, kesernyés.
Nálunk is számos változata él, ismertebbek: a Gyűrűs vagy pereszlén-forma zsálya vagy macskaláb, örvös virágai búzavirágszínűek, utak mellett, erdők szélén az egész országban jelen van. Az Enyves zsálya vagy méregvonó lapu 125 cm magas is lehet, virága kénsárga, a hegyvidékeinken nő. A Polyhos vagy Osztrák zsálya tőlevelei rózsát alkotnak, nagyok, szíves alakúak, erősen ráncoltak, főleg az alföldi mezőkön terem.
Tekintve a zsálya ezer jó arcát, talán újra meg kellene valósítani Nadányi János 1669-es leírását:
„Kevés avagy egy kert is nincsen vagy városban, vagy mezőben, melyben zsálya nem volna, melyet salvának hivnak a deákok, hisz salvusokká vagy egészségesekké, sőt bölccsé tesz sokakat” .
Képek forrása: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép
