Mikulásvirág

poinsettiaA megszokott dísznövényeinktől eltérő, egzotikus Mikulásvirág, az Euphorbia pulcherrima időben és térben egyaránt hosszú utat tett Mexikótól Európáig.

 

Amint a közönség befogadta, rögtön meg is szerette, jó néhány nemzet a legbensőségesebb ünnepet, a karácsonyt jelképező növények rangjára emelte.

A ’60-as évek elején még olyan magas növésű cserjeként ismerték, amelyet lakásban nehéz levelei és virágai megtartására késztetni, ezért vágott virágként árusították.

Mai nemesített fajtái viszont már bokrosabb növésűek, dekoratívabbak és ellenállóbbak, kb. 30–45 cm magasak. Levelei szép karéjosak, fényesek. A virág nem feltűnő, kis sárgás színű pontsor a hajtás végén, de a virágot körülvevő fellevelek annál színesebbek. A növény változatossága éppen ebben rejlik. Hála a szorgos kertészeknek, nem csak piros és bordó (bár ez hasonlít leginkább a mikulás ruhájára), hanem fehér, rózsaszín, cirmos és sárgás árnyalatú, lazacszín és tarkán csíkozott fellevelek is díszíthetik a virágot. Ezek 2-3 hónapig tartanak. Vásárláskor ügyelni kell arra, hogy a virágzat közepén lévő apró, sárga, igazi virágai még bimbósak legyenek. Nem kell aggódni a száraz földje miatt, mert a kutyatejfélék családjába tartozó növényünk elegendő vizet képes raktározni önmagában.

euphorbia_pulcherrima

Ne feledjük, a túlöntözés sokkal károsabb számára, mint a “szomjazás”. A legmegfelelőbb a lágy esővíz vagy hólé. De megteszi a szénsavmentes vagy enyhén szénsavas ásványvíz is. A benne lévő széndioxid elősegíti a növény fejlődését, de csak kis mennyiségben! A mikulásvirágot többnyire ajándékba kapjuk, ezért a cserepet díszes fóliába burkolják. Ezt a lehető leghamarabb el kell távolítani, mert a mikulásvirág gyökerei rendkívül oxigénigényesek, és a műanyag csomagolás megfojtja azokat. A legjobban tesszük, ha minél hamarabb agyagcserépbe ültetjük át a növényt, amiben a gyökere jobban levegőzik, és a közeg vízgazdálkodása is jobb lesz.

A színes virágzati fellevelek csak akkor alakulnak ki, ha a virágképződés megindul. Ez azonban csak rövidnappalos körülmények között történik meg, vagyis akkor, ha a folyamatos megvilágítás időtartama kevesebb, mint 10 óra.

Mikroelemeket is tartalmazó tápoldattal öntözve a mikulásvirág felleveleinek színe még intenzívebb lesz. A nyár folyamán szaporíthatjuk úgy, hogy 10-15 cm-es dugványokat vágunk a növényről, és azokat gyorsan forró vízbe mártjuk. Evvel a módszerrel nem folyik ki belőle a tejnedv, ami nem mellesleg mérgező, tehát óvatosan bánjunk vele! Ha azt szeretnénk, hogy ugyanolyan színben pompázzon, mint előző évben, akkor októberben naponta 14 órán át tartsuk sötétben a mikulásvirágot!

poinsettia-225324_960_720

 

Ha nincs sötét helyiségünk, reggel tegyük be néhány órára egy szekrénybe,vagy takarjuk le, így meghosszabbítható a növény számára az éjszaka. Amikor a fellevelek kezdenek beszíneződni, a takarást el lehet hagyni!

Őshazájában, Mexikóban igen megbecsülték már régen is. Tűzvirágnak nevezték, s a tisztaságot jelképezte. A természetes környezetében 3-4 méter magasságot is elérő növény vörös színű felleveleiből az indiánok festéket készítettek.

Egy mexikói legenda szerint az 1500-as évek táján élt egyszer egy szegény kis parasztlány, aki karácsonykor, az éjféli misén szerette volna megajándékozni valamivel Jézust. Ám nem volt semmije, amit odaadhatott volna. Ekkor angyalok jelentek meg neki, és azt tanácsolták, hogy szedjen néhány szál leveles kórót, azt vigye magával. Amikor belépett a templomba, a többiek kinevették. Ekkor hirtelen skarlátvörös lángra lobbant a kórószál csúcsa. Az emberek térdre estek, és a kislány boldogan vitte ajándékát Jézus jászolához.

Mexikóban ezért számos helyen “karácsonyéj lángjának” nevezik a mikulásvirágot, de hívják lángoló levélnek vagy a karácsonyi éjszaka virágának is. A levelek alakzata miatt “karácsonyi csillagnak” is tisztelik. A másik – 17. századi – legenda főszereplője egy Pedro nevű fiúcska és testvérei. Ők is a templomba indultak, hogy megnézzék az ott kiállított betlehemet. Jobb híján az út széléről szedtek ágakat, hogy ajándékba vigyék a kis Jézusnak. Amikor lefektették a jászolhoz a jó szívvel hozott gallyakat, gyönyörű piros levelek lepték el azokat. Mexikóban karácsony előtt ma is mikulásvirágokkal díszítik az utcákat és a betlehemet a templomok előtt. Karácsonykor pedig mikulásvirág-ágakkal köszöntik szeretteiket és barátaikat.

euphorbiapulcherrimaws

Az európaiak megjelenését követően a katolikus vallásban is szerepet kapott: Jézus születésének ünnepén a körmeneteken használták a ferences rendi szerzetesek. Az Amerikai Egyesült Államokba Robert Poinsett, az USA első mexikói nagykövete juttatta el a növényt 1825-ben. Angol elnevezését is róla kapta, Poinsettia néven vált közismertté. A huszadik század elején Kaliforniában kezdték termeszteni, nemesíteni. Európába az 1920-as években jutott el, és lett a lángpiros Csillagvirág az európaiak számára a tél egyik szimbóluma.

Nálunk 1976-ban Vámos Miklós “Mikulásvirág” címmel rádiójátékot írt.
Szilágyi Anita versét idézzük, hátha idecsalogathatjuk a Mikulással együtt a régen óhajtott hópelyheket.

Csilingelő csengőhintó
Hókristályos harmatgömb
Mirha, tömjén, aranytömb.
Holdsugár fénykörében andalgó csillagok.
Havas úton árva remény poroszkál.
Távoli fények lámpásai hívogatnak.
Kandallóm tűzében réved advent áhítata.
Bús menedékemben ünneplő mikulásvirág:
Csöndes békességben fölenged a világ.

Képek forrása: 1. kép, 2. kép, 3. kép4 kép

A bejegyzés kategóriája: To'Piro blog
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.